Vasárnap utolsó útjára kísértük városunk köztiszteletben álló doktornőjét, Marikát (dr. Turucz Mária – szerk. megj.), aki gyógyító munkáján felül szerteágazó tevékenységével kiérdemelte mindannyiunk elismerését.

Hálánk és tiszteletünk jeléül tömegesen vettünk részt a római katolikus ravatalozóban tartott szertartásokon, a virrasztáson és a temetésen egyaránt. A virrasztáson a gyász keserűségében, kiáltással felérő néma döbbenettel éreztük, hogy ez így nincsen rendben. Másnap a búcsúztatásra érkező tömeggel együtt, a virrasztás után ismét megjelent a tiszteletes úr (Szabó Zsolt szalacsi lelkész – szerk. megj.) és vele a kántornő (Orosz Otília Valéria korábbi érmihályfalvi, ma várad-olaszi kántor – szerk. megj.), de a háttérben, egy jelre várva, készenlétben álltak a templom harangjai is, mert évszázadok óta foglalják zúgó keretbe a református szertartásokat. Tiszteletes úr tiszta, egyszerű és mégis felemelő beszédével, a kántornő kifinomult, csengő hangjával, a helyiek számára szokatlanul magas, halottunkhoz méltó szintre emelték a szertartás színvonalát. Csak a harangok maradtak némák, valakik “kitépték a nyelvüket”. Pedig milyen szépen illettek volna a tiszteletes úr és a kántornő megnyugvást és békét sugárzó hangjaihoz. Senki sem vitathatja, hogy a Doktornő 20 év presbiterségének és egyháza rendkívüli mértékű támogatásának elismeréseként, a református egyház vezetőitől megérdemelt volna egy búcsúharangszót. A Doktornő, aggódva egyházáért, földi útjának utolsó állomásából távozóban is, mintha üzent volna a helyi reformátusoknak, hogy egyházuk táján évek óta, de manapság sincs minden rendben.

Nyakó József polgármester

(Összefoglaló videó ITT.)