Látogatásuk céljára akkor derült fény, amikor egyforma szerelésben kifutottak a Bodola Gyula Stadion tükör sima zöld gyepére. Csak úgy, focizni akartak. A fiúkat látva, a nevüket hallva már nem is csodálkoztunk azon, hogy tudnak is. Még…

Mint Unirea Öregfiúk csapatnévvel legutóbb 27 évvel ezelőtt találkoztam először, az akkor még Dérer Feri „bácsi”; edzette/menedzselte Bihari Napló együttesének első meccse alkalmával, amikor még mi is sokan voltunk (vittünk magunkkal másikat…). Úgy tudtunk kiállítani egy nagypályás együttest, hogy még a kispadon is maradt kolléga, sőt a zászlólengetéssel megbízott partjelzői feladatait kiválóan ellátó (az ellenfél támadásainál emelkedett ám a zászló rúdja rendesen) spori is a firkászok közül került ki. Nos abba a mihályfalvi csapatba még nem fértek bele a maiak, mert ugye akkor még nem voltak OldBajszok, de nekik legyen mondva, azt a gárdát sem volt szabad(ott) leírni: a pályán és azon kívül is állták a fiúk a sarat. Nem csoda, sokuk az Arovit/Unireaban rúgták a bőrt. Éppen úgy, mint a maiak, ugyanis, amint azt Pap László menedzsertől megtudhattuk, a nemrégiben újjáalakult Érmihályfalvi Öregfiúk együttesében csak olyan sportemberek kapnak helyet, akik profi (olvasd: leigazolt) szinten játszottak az Unireaban… Volt a keretükben olyan játékos is, aki az első osztályt is megjárta, de a többieknek sincs miért szégyenkezniük. Adtak is „kölcsön”; egy zakót a vendéglátóknak, amit, ha akarnak elvihetnek a visszavágóra. A pontos eredményre már nem emlékszem, de annyi bizonyos, hogy a szombati vendégek a pályán nyertek, ahogy aztán mindenki, mert a harmadik félidőben tovább erősödtek a baráti szálak, avagy most köttettet meg néhány, ami a két város öregfiú együtteseinek baráti kapcsolatának jövőjét tekintve igencsak dicséretes.

Csupán e sorok írója volt szomorú szombaton, és ha hiszik, ha nem, töredelmesen be kell vallanom: néhány könnycsepp megjelent a szemem sarkában. Hogy ezt a flekken és a kolbászsütés folytán keletkezett füst okozta-e vagy más, már nem emlékszem, azt viszont biztosan tudom, hogy valakit hiányoltam a pályáról és a harmadik félidőről. Pedig elszámoltam egy-két feléig, de ez akkor sem volt egy egész…

Más. Tavaly októberben sikerült találkoznom egy olyasvalakivel, aki szőröstől-bőröstől leigazolt volna egy nagyon messzi, rossz csapatba, szerencsém volt, nem sikerült neki, azóta viszont sokkal jobban tudom, hogy az élet nagyon rövid is lehet néha, és nagyon meg kell becsülnünk azt, amit kaptunk: a barátokat, a játékostársakat, még akkor is, ha nem mindig értünk egyet azzal, amit más tesz vagy mond. De nekünk akkor is CSAPATNAK kell maradnunk.

Ne bántsuk egymást, magyar fiúk…

UI.: Kérés a mihályfalvi fiúkhoz: kéretik Garnai Sándort a majdani visszavágó utáni három napos időszakra elkérni a feleségétől, mert körülbelül ennyi időre volt szüksége visszatérnie az életbe, miután a múlt szombati találkozó második félidejében az általa fogott 36 éves ellenfél egy vezényszóra sem volt hajlandó hallgatni, cikk-cakkban való futással hergelte csapatunk legidősebb tagját, aki ezt nehezen tűrte, és pihente ki…

Nagyvárad: Varabecz Attila, Petre Câmpan – Florin Mihalca, Florin Farcaş, Cătălin Văleanu, Vlad Carţiş, Dan Carţiş, Garnai Sándor, Vasile Farcaş, Stelian Farcău, Vlad Gheţe, Dan Coita, Crăciunea Praja.

Érmihályfalva: Szász Attila – Pap László, Fele Attila, Szabó Zoltán, Csűri Sándor, Caragilov Sándor, Lázár Miklós, Fele Sándor, Hengye Csongor, Ruszkai Zsolt, Bánházi Miklós, Máté István, Kéri Sándor, Orosz Csaba, Antal Csaba.

A játékvezetői feladatokat Vig Zoltán látta el közmegelégedésre.

(Bihari Napló / Szántó Á. Zoltán)