Egy református oktató, aki “a népnevelés iránt gonddal viseltetik”
Az érmihályfalvai református temetőben, a gledicsia-akácokkal körülvett kolerás sírhelyek mellett nyugszik VIDA JÓZSEF (1814-1884) református oktató, vagy ahogy az 1800-as évek statisztikai kimutatásai írják: “oskolamester, énekvezetői hivatallal is”, az anyakönyvben “oktató úr”, aki 1852-1875 között több mint 1700 gyermeket tanított.
Kisjenőn született 1814-ben, tanított Ottományban is, felesége az ottományi családból származó nemes Jánky Terézia (1818-1881). Gyermekeik: Lajos (sz.1844), ki feleségével, Sipos Erzsébettel itt élt városunkban, de több adat nincs róluk. József, akiről csak annyit tudunk, hogy Kispesten halt meg, a temetőt már felszámolták. Harmadik gyermekük Teréz (1845-1904), férjével Gáspárdy Gyulával (sírkövük mellékelve), aki 1884-ben igazgatója volt az érmihályfalvai Takarétpénztár RT-nek, itt éltek városunkban, 9 gyemekük született, de csak Ida lányukról tudjuk, hogy Berényi Miklós felesége volt.
Vida József tanító úr igen sokoldalú, mindenre odafigyelő ember volt. 1854-ben a Vasárnapi Újságot is tudósítja a településünkön történtekről. A “Vidéki levelezés” rovatban többek között beszámol az iskola építéséről: “3000 lelket számláló városunkban 2200 lelket magába foglaló reformált egyházunk a népnevelés iránt gonddal viseltetik. Másfél évvel ezelőtt épült díszes, kényelmes fi-tanodai épület, mely magába foglal a tanító számára 3, ezek között két kipadolt szobát: nagy öntött vaskályhával ellátott, még némi felszerelésre váró tantermet, kamarát, kőpincét, cserépfedéllel. Főgondnokunk Bernáth Gedeon úr, s 42 éve itt hivatalterhei alatt érdemekben megőszült lelkész Vásárhelyi Dániel úr közreműködése nyomán, a közbirtokosság és a nép (építette). Az építés alatt a nép aratási munkával a 19 ezer cserép árát egy hét alatt megkereste. Hosszú fuvarokat fa, cserép, deszka szállításra a sok szekeres, gyalog napszámokat az építésnél, zúgolódás nélkül teljesíté a nép. Az iskolaépítés alkalmával főérdem a két építtető Szathmári Gábor közbirtokos főbíró és főeskütt Szabó Sándoré. Ami fő, a nagyobbak menjenek elő jó példával: a lelkész, tanító se húzza ki magát, vegyen részt a közös munkában, ha ezt látja a nép, rajta nem múlik, örömest tesz az egyházért, iskoláért.”
Sírkövük felírata:
Itt nyugszik
Néhai
Vida József
Ref.oktató
Élt 70 évet
m.h.1884.júl.23-án
és neje
Ns.Jánky Terézia
Élt 63 évet
m.h.1881 július 18-án
Béke poraikra
Emelte a gyermeki kegyelet.
Kovács Rozália helytörténész
(Forrás: – a Tiszántúli Ref. Egyházkerület Statisztikai Állapotának Kimutatása,
– a református egyház anyakönyvei,
– Vasárnapi Újság 1854 -1860.