Miután szeptember 1-én, a Részek Viadala vetélkedőn a Derík-Lucernás csapat az 5. helyen végzett, jutalmunk egy budapesti, egy napos csoportos kirándulás volt, amit ezúton is köszönünk.

Mindjárt másnap megkezdődött a szervezkedés, végül 45-en indultunk el “Itthonról, Haza ”;. Bár nehézkesen gyűlt a korai órában a gyerekes családokból álló csapat, de végül útra keltünk.

A szervezők Sütő Judit és Kovács Attila voltak, akiknek szintén köszönettel tartozunk, az átfogó program tájékoztatása mellett, a csapat megvendégelésére is volt gondjuk: reggeli előtt pálinkát és napközben finom vörösbort kóstolhattunk.

Hosszú út után megérkeztünk a Hősök terére, ahol nyüzsgő turista csoportok látványa fogadott. A tér megtelt angolul, lengyelül, szlovákul beszélő csoportokkal, majd mi is növeltük az 1 négyzetméterre eső turisták számát.

Miután megcsodáltuk a hét vezért ábrázoló szoborcsoportot, valamint neves történelmi elődeink sorát, gyors fényképezkedést követően átmentünk a Városligetbe.

Különös szerencsénk volt, hisz Szürkemarha Fesztiválra csöppentünk. Már a bejáratnál a fiúkból kibújt a kisfiú: nagy ostorcsattogtatásba kezdtek, kölcsönözve az árusok ostorait. A szürkemarhák jól tűrték .

A vásár már a Vajdahunyad várban volt. Pazar látvány fogadott, amint végigvonultunk az árusok sorai között. Különböző házi és kézi készítésű dolgok, melyek láttán dagadt a szív: mennyi tálentummal, gazdagsággal, szorgalommal, igyekezettel megáldott nép vagyunk!

Mielőtt teljesen belevesztünk volna a vásári sokaságba, Judit összegyűjtött bennünket, s már újra buszban ülve igyekeztünk a Parlament épületéhez, ahol előzetes bejelentkezéssel az Országház idegenforgalmi osztálya által kitűzött időpontban kellett érkeznünk. Miután túlestünk a biztonsági óvintézkedések során, s kiderült, hogy nincs köztünk “terrorista”;, végre beléphettünk abba az épületbe, melybe eljutni minden magyar vágya legalább egyszer az életében. Bennünk, külhonba szakadt magyarokban ez a vágy talán még erősebb!

Gazdag tájékoztatás közepette érkeztünk a nyolc márványoszlop tartotta előcsarnokba. A festett üveggel díszített ablakok, melyek a II. világháborút a pincében vészelték át, a felújítások után újra méltó díszei az épületnek. Hangzik tovább az ismertető: 40 kg szín tiszta aranyat használtak fel a díszítéshez. Meghökkentem: hogy lehet az aranyat “felvinni”; a falra? Majd egy későbbi felújításnál még 20 kg aranyat használtak fel.

Olyan szerencsések voltunk, hogy mindeközben épp őrségváltás zajlott a Szentkoronát őrző katonák között. Élmény volt mindezt közelről látni. A koronát megcsodálva és a kupolacsarnokot elhagyva az ülésterembe is betekintést nyertünk.

Itt elhangzott egy számomra értékes gondolat: A Magyar Parlament a világ harmadik legnagyobb Országháza, és persze a legszebb, de azért épülhetett ilyen nagyra, mert akkor még teljes, egész volt az ország, szükség volt rá és meg is teremtette munkájával, adományával, tehát az én őseim munkája is benne van = tehát az enyém is.

Délutánba hajlott már az idő, s egy kis pihenés jól jött volna, mégis egyhangúan úgy döntöttünk, hogy a Parlamentből a Budai várba gyalog megyünk át, keresztül a Lánchídon. A hídról letekintve a Dunára valóban az volt az érzésem “mintha szívemből folyt volna tova”;.(József Attila: A Dunánál)

Fáradságos volt felfelé az út, de a látvány mindenért kárpótolt. A Halászbástyáról lenézve egy fejmozdulattal beláthattam a Margit szigetet, a Lánchidat, az Erzsébet hidat, a Petőfi hidat, egész Pestet az Országházzal együtt, s mindehhez aláfestést adott a hatalmas Duna. A teljes látványt magamba öleltem és a szívembe zártam, míg élek magammal hordozom.

Lassan elindultunk haza. A visszaútra is jutott még vörösbor, majd nótázás is kerekedett. Az egyik pihenőnél beleordítottuk a nagy éjszakába, a viadalon is elhangzott egyik kedvenc dalunkat: “hipp-hopp jön Vuk”;.

Talán éjfélre mindannyian otthonunkban lehettünk épségben, élményekkel gazdagon, újra ITTHON!

Az is eszembe jutott, hogy legközelebb (legalábbis a határtól):
“Gyalog szerettem volna jönni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy frissen érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.”
(Váci Mihály: Gyalog szerettem volna jönni)

Kacsó – Létai Margit