Kedves Ballagók!

Életetek egy szakasza most lezárul. 8 évet töltöttetek el ebben az iskolában. Itt az idő továbblépni. Búcsúztok tanáraitoktól, tőlünk, iskolatársaitoktól és az osztálytermektől is. A búcsú fontos, mert lezár egy időszakot, az élet egy szakaszát elhatárolja a többitől. Ebben a kivételes helyzetben nem tudtok személyesen elköszönni. Márciusban egyikünk sem gondolta volna, hogy az lesz számotokra az a bizonyos utolsó nap, amikor az iskolában váratlanul felfüggesztették az oktatást. Nehéz lehet most nektet.

8 szép évet töltöttetek el a Zelk Zoltán iskola falai között. Azóta megismertétek egymást és ahogy A kis hercegben olvashatjuk: ”;Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít.”; Tisztában vagytok vele, hogy ki adja oda a házit és kire lehet számítani a bajban. Megtapasztaltátok, hogy milyen órákon lehet húzni az időt és melyik tanár gondolja komolyan a figyelmeztetéseket. Az iskolát is ismeritek már: tudjátok, hogy hol lehet a legjobban puskázni és kinek szólnak a padokra írt vallomások.

Gondoljatok vissza az együtt töltött pillanatokra: a hosszú órákra, a szünetek poénjaira, a kirándulásokra, a gólyabálokra, farsangokra. Amikor ötödikesek voltunk megmutattátok a dalt, amit ti is énekeltetek anno, és velünk együtt szurkoltatok. Együtt mentünk színházba, McDonald’s-ba, karácsonyi vásárra. Április 1-én együtt vicceltük meg a tanárokat. Szoros barátságok alakultak ki és remélem a kapcsolatok erősebbek, még annál az épületnél is, ami összezárt titeket.

Holnapra ezek az emlékek már a múlté lesznek és ti arra fogtok összpontosítani, hogy beilleszkedjetek új iskolátokba. Ez így van rendjén, de soha ne feledjétek, hogy honnan indultatok, hogy tanáraitok hogyan neveltek titeket és, hogy iskolánk mindig visszavár majd. Bárhova is sodorjon az élet egy részetek mindig ide fog tartozni, hiszen itt nőttetek fel, itt kaptátok meg az alapköveket, amikre a jövőben épithettek.

Ősztől mi, hetedikesek vesszük át helyeteket, mi leszünk a többi osztály példamutatói.

Sokan tanítottak, neveltek benneteket. Szerették volna elhitetni, hogy a legnagyszerűbb dolog a világon embernek, igaz embernek lenni. A tanárok minden nap kiálltak az osztály elé és adtak nektek valamit. Nem minden ment könnyen ezekben az években, mégis sokat tanultatok tőlük. Kívánom neketek, hogy az itt eltöltött évek, a megszerzett tudás, tanáraitok embersége, szeretete elegendő erőt adjon a mindennapokban való helytálláshoz.

Igyekezzetek megérteni mindent, de egy egy területen mélyedjetek el az átlagosnál jobban! Ettől lesztek egyediek. Sose legyetek szürke átlagemberek! A mindennapjaitokban ne csak a szemetekkel lássatok, mert jól csak a szívével lát az ember. Vegyétek észre az életben a jót és maradjatok hűek önmagatokhoz! Gondolkodj! Higgy! Álmodj! És merj!

Őszintén remélem, hogy mindegyikőtöknek sikerül megérkezni oda, ahova vágyai, álmai vezérlik.

Kapeller Johanna – VII.B