Átadták a díjakat a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen

Átadták a díjakat a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen
2024. January 23.
borito MKN

Szombat délután a Gizella Művelődési Központban kerültek átadásra a Magyar Kultúra Napja alkalmából az önkormányzat által alapított Pódium díj, valamint a Szépműves díj, amelyet a helyi RMDSZ alapított. Utána padig a Móka Színjátszó Kör előadásában, Molnár Ferenc Az ibolya című egyfelvonásos darabja került a közönség elé.

Boros Emőke Blanka tanárnő volt az esemény moderátora, rövid bevezetője után, előbb a jelenlévők elénekelték nemzeti imánkat a Himnuszt, majd színpadra szólította Karsai Attila megbízott polgármestert, tartsa meg ünnepi köszöntőjét. Az elöljáró beszédében többek között rámutatott,,-Ezen a különleges napon emlékezünk meg arról, hogy a kultúránk a múltból táplálkozik, a jelenben virágzik, és a jövőnk alapjait is lefekteti”, majd Wass Albertet idézte,,A kultúra egy nemzet lelke. Akinek nincs lelke, annak nincs jövője sem.”

Beszéde végén köszönetét fejezte ki mindenkinek aki megtisztelte a rendezvényt és azoknak akik hozzájárultak annak lebonyolításához, külön gratulált a díjakban részesülőknek.

Őt követte Nyakó József Érmihályfalva város RMDSZ elnöke, aki köszöntő szavai után, így vélekedett:,,-Értékeinkre, táncainkra, zenéinkre, művészetünkre, rácsodálkozik a világ, de épített örökségünk is ámulatba ejti az érdeklődő, kíváncsi szemeket lelkeket. Ezt a felbecsülhetetlen értéket, valamint ezen értékek alkotóit, őrzőit ünnepeljük ma a Magyar Kultúra Napján.” ,,-Azt kívánom mindnyájunknak, érmihályfalvi magyaroknak, soha ne némuljon el itt az ének, a zene, a szó, soha ne lankadjon a táncoló lábak dobogása, így akkor mi fogjuk írni magyarul Érmihályfalva távoli jövőjét is.” Zárta gondolatait az elnök, aki végül békés ünneplést és jó szórakozást kívánt a megjelenteknek.

A beszédek után következett a Pódium Díjak átadása, Boros Emőke olvasta fel a laudációkat, elsőként Kovács Éva üveg és porcelánfestőét, amelyből kiderült, felnőttként kezdett el festeni, első önálló kiállítása a 2000-es évek elején, a legutóbbi 2023-ban volt. Számtalan hazai és határon túli közös kiállításon vett részt, többek között Nagyváradon és Debrecenben. Aktívan vesz részt hagyományőrző és gyermeknapi rendezvényeken, a Zelk Zoltán iskola diákjainak örömmel tanítja az üvegfestés fortélyait, a díjat Karsai Attila megbízott polgármester adta át.

Az utána következő csoportok nem először és bizton állítható nem utoljára kapták meg a Pódium Díjat, így a laudációjukból csak egy-egy mondatot ragadva ki mutatjuk be őket:

Silver Wings egyesületet a 2023-as évben a megújulás jellemezte, továbbképzések, tánctábor, saját műsorok, fellépések színesítették a hétvégéket. Máté Zsolt a Silwer Wings Egyesület vezetője Krizsán Csaba városi tanácsostól vette át a díjat.

A Csilinka Gyermekkórus és a Veres László Zsolt városi kórus irányítása Darabont Alíz Hajnal tanárnő-karvezető kezében fut össze, az ő szaktudásának köszönhetően, mindkét kórus minden fellépése ünnepnek számít úgy a hallgatóság mind a kórustagok számára. Szívesen vesznek részt különböző rendezvényeken, kórustalálkozókon, a meghívásoknak örömmel tesznek eleget. A díjat Darabont Alíz Hajnal karvezető vette át Karsai Attila megbízott polgármestertől.

Érmihályfalván a néptánc fogalma összefonódott a Nyíló Akác Néptáncegyüttessel. Felsorolni is nehéz hány településen öregbítették Érmihályfalva hírnevét magával ragadó, igényes táncukkal, koreográfiájukkal. A múlt évben egész estés repertoárjuk bővült a Magyar Kultúra Napjára és a Költészet Napjára készült koreográfiákkal, így 2023-ban négy nagy műsoruk született. A díjat átvette Borbély Csaba a Nyíló Akác Néptáncegyüttes vezetője, Krizsán Csaba városi tanácsostól.

A Móka Színjátszó Csoportot sem kell bemutatni, hiszen az elmúlt negyed században Soprontól Balassagyarmatig, Vasvártól Ajkáig, Komlótól Hajdúnánásig, (csak az anyaországi fellépések helyszínei közül említve néhányat) különböző színjátszófesztiválokról hozták el, gyakran a legnagyobb elismerést jelentő díjakat. Tavaly a Lasciatemi cantare, című olasz slágerekből válogatott műsorukkal léptek a retrózene kedvelői elé, itthon és más településeken. Szabó János a csoport rendezője Gábor Éva városi tanácsostól vette át a díjat.

Végezetül, a talán legjobban várt díj, a helyi RMDSZ által alapított Szépműves Díj került átadásra, Gábor Éva tanácsos, a kultúrális bizottság elnöke felolvasta Báthori Ilona nyugalmazott tanítónő laudációját. 1934 július 1-én született a Kolozs megyei Szentmihályon. 1953-ban szerzett tanítói diplomát, első munkahelye Szalacson volt, 1957 januárjában Érmihályfalvára helyezték. 1960-ban ismerte meg férjét Báthori Ferenc tanárt, a házasságból két fiuk született, István villamosmérnök és Szilárd aki állatorvosi hivatást választott. Büszke három sikeres unokájára, örömmel tölti el, hogy részese lehetett felnőtté válásuknak. Férjével, hivatásuknak és nemzettudatuknak köszönhetően, híven ápolták a magyar anyanyelvünket, kultúránkat, nagy szerepük volt az érmihályfalvi fiatal generációk nevelésében, oktatásában. Egyik volt tanítványa megállapítását gyakran emlegeti: ,,tanító néni szigorú de igazságos”. A díjat Nyakó József az érmihályfalvi RMDSZ elnöke adta át. Igazolta a díjat odaítélőket, hogy a rendezvény szünetében és végén nagyon sokan gratuláltak az egykori pályatársak és volt diákok a még mindig nagy szeretettel és tisztelettel övezett Báthori tanító néninek.

A rövid szünet után kezdődött a Móka Színjátszó Kör előadásában, Molnár Ferenc: Az Ibolya című egyfelvonásos vígjátéka. A vígjáték bemutatja a színház tiszta lelkiismeretű, erkölcsös igazgatójának csöppet sem egyszerű feladatát, mely szerint a készülő operához kell a legmegfelelőbb kórista lányokat kiválasztani. A meghallgatás persze nem csak az énektudásra összpontosít, fontos a személyes háttér és a jellem kifürkészése is. A jelentkezők különböző fondorlatokat bevetve próbálkoznak a direktor kegyeibe férkőzni, aki már belefáradt a női praktikák folyamatos visszautasításába. Váratlan lehetőség adódik a zeneszerző érkezésével, akinek átadva az igazgatói szerepkört, immár a háttérből figyelheti a ,,kasztingolást” . A zeneszerző azonnal szerelembe esik Ilonkával, az éppen soros szerény, de öntudatos  jelentkezővel, de itt a kör még nem zárul be… hogy hogyan végződik a darab, azt az érdeklődők  hamarosan megtudhatják amikor a Móka ismét előadja ezt a remek Molnár Ferenc vígjátékot. A közönség most is vastapssal köszönte meg a Móka szereplőinek remek előadását.

Balázs József Attila