A kedd esti megemlékezés a nagyvárad-velencei református templomban kezdődött, ahol Farkas Antal lelkipásztor hirdette Isten megtartó igéjét a Máté írása való Szent Evangélium 6. részének 12. verse alapján: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek”;. Szószéki beszédében úgy fogalmazott: akik a szemerkélő esőben elmentek a templom előtt, és hallották a harangszót, talán csodálkoztak azon, hogy ilyen szokatlan időpontban miért tartanak istentiszteletet? Ugyanígy később a kultúrház előtt elhaladó autósokban is tán felvetődik a kérdés: miért gyűlt össze e maroknyi ember, mégis mi történik? Talán eszükbe jut, mert a sajtóban olvastak róla, esetleg utána érdeklődnek, ami kevésbé valószínű, hogy az észlelt csoport az 1956 utáni megtorlások részeként elítélt 31 személy szenvedését akarja felmelegíteni, a kivégzettekre emlékezni. A kívülállók talán arra is gondolnak, hogy a sebek nyalogatása miatt, az elszenvedett kínokért való elégtételért, vagy bosszúvágy vad ábrándja által vezérelve gyűlnek össze évről-évre az emlékezők, ha azonban ezt gondolják, nagyot tévednek. Távol áll tőlünk mindez, hiszen az emlékezésünk nem egyéb, mint hálaadó istentisztelet – hangsúlyozta a tiszteletes. Ugyanis amikor emlékezünk, mindig elsősorban Isten nagy tetteire kell emlékeznünk, aki jelen esetben igazolta az áldozatok hitét és a miénket is. A hálaadás és a bosszú kettősségében pedig lehetetlen lenne élni, ezért is tanította meg Isten már az ősidőkben az ő népének a megbocsátás leckéjét. És ha mi a jelenkor nem akarunk a továbbra is a gyilkosok, a kínzók, a Securitate vagy a párt hatalmának hatása alatt maradni, akkor nincs más választásunk, mit Krisztus útját járni, őt követni gondolatokban és tettekben. „A bosszú helyett szívünket az Isten iránti hála és köszönet, az emberek iránti szeretet töltse be, így próbáljunk megbocsátani”; – tanácsolta a lelkész.
Az istentisztelet után a jelenlevők átvonultak a kultúrotthonba, ahol Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott: üdvös és szép dolog, hogy minden évben az emlékezést templomban kezdik, és hálát adnak, hiszen a megemlékezés is Istentől való. Tudjuk azt már az Ószövetségből, hogy az Úr elrendelte a választott népe számára, hogy évről-évre megemlékezzen azokról az eseményekről, melyek által a Mennyei Atya, mint jóságos Isten, belenyúlt újból és újból az emberiség történelmébe, hogy azt a helyes mederbe vezesse. Ezt ismerte fel aztán az a magyar nemzet is, mely komolyan gondolt a jövőjére, és biztos jövőt szeretett volna. Visszatekintünk a nagyjainkra, az őseinkre, és jelen esetben a mi áldozatainkra is. Nem sebeinket nyalogatjuk, hanem csak egyszerűen visszaemlékezünk, és erőt merítünk azokból a tettekből, amiket azok a hősök vitték véghez, akik egy adott történelmi pillanatban helyt álltak, jelesre vizsgáztak magyarságtudatukból. Lelkileg visszahelyezzük magunkat az adott korba, megrázó helyzetekbe, és azon elmélkedünk, mi vajon miképpen cselekedtünk volna? Lett-e volna elég bátorságunk, hitünk megmaradni, kiállni és felvállalni az ügyeket? Lelkileg tanulhatunk tehát, és megerősödünk úgy az istentisztelet lelki gyümölcseiből, mint a megemlékezés virágainak elhelyezéséből – közölte a szónok.
Meleg Vilmos színművész, váradi RMDSZ-elnök szavalatai után koszorúzásokkal és a Himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.