2014. October 6.
Vasárnap este Érmihályfalván koncertezett Bródy János. A kultúrházban mintegy 120-an tapsoltak a közel 50 éve a pályán lévő előadóművésznek.
Bródy János az érmihályfalvi kultúrház színpadán
“A színpadon az előadó egy szál gitárral. Először köszönti azokat, akik nem sajnálták a pénzt és a fáradságot. (…) Fényjáték, füst és formás táncoslányok nélkül is leköti a közönséget. A számok között beszélget, konferál. (…) Vannak dalok, melyek hallatára az ember mindig megborzong, végigfut a hátán a hideg. Hiszem, hogy nem csak számomra, hiszen a hallgatóság együtt énekelte Bródyval: Ha én zászló volnék…” A fenti sorokat 15 éve, 1999. novemberében vetettem papírra, amikor Bródy János Székelyhídon koncertezett. De írhattam volna most is, hiszen az előadóművész vasárnap Érmihályfalván tartott fellépése kapcsán ugyanolyan aktuálisak. Most is ugyanúgy dalolt és beszélt hétköznapi dolgainkról, filléres emlékeinkről meghatóan, ironikusan, tréfásan-komolyan, mint az elmúlt közel 50 évben.
Mit sem vesztettek aktualitásukból a régi sorok, melléjük újak is sorakoztak. Szokatlan értelmezést kapott például Micimackó meséje, a frappáns, fájdalmas-kacagtató “(bele)magyarázások” sora lehet például a nyitja annak, hogy az előadót miért nem szerették és szeretik ma is sokan, akik valójában “ugyanazok”, ahogyan azt egy legutóbbi dalában is megfogalmazta (Ezek ugyanazok). A produkció minőségének fokmérője nem az, ahogyan az előadót fogadja, hanem ahogyan búcsúztatja a közönség, mondta Bródy János a koncert elején. Vasárnap este a publikum állva, vastapssal búcsúzott. Reméljük, nem utószor.
(Rencz Csaba)![]()