A Kocsár családról csak néhány adatunk van, és a temetőben található sírkövek, melyek igazolják, hogy itt éltek, dolgoztak és hozzátartozóik itt temették el őket. Ma városunkban nem élnek közvetlen leszármazottaik.

A „sírhelyek örökbefogadása” elnevezéssel zajlott akció során irányult újra a figyelem a családra, és ekkor bukkantunk rá címerükre, mely az egyik sírkövön van (lásd. fenti képünket, illetve a mellékelt fotón, a sírkő alsó részén).

A nemes Kocsár család után kutatva ezt találtam Kempelen Béla: Magyar nemes családok (Budapest 1911) könyvében: „Címeres levele kelt 1618. jún. 1. Az 1754/55 évi országos nemesi összeíráskor Bihar megyében Kocsár Mihály, Szabolcs megyében Kocsár János, Kocsár István igazolják nemességüket.”

A címer két lábon álló oroszlánt mintáz, két farokkal, jobb első lába görbe kardot emel.

Az 1829-es első anyakönyvünkben két Kocsár család is szerepel. A 36. szám alatt Kocsár János +, felesége Torda Erzsébet, aki akkor 46 éves volt. Gyermekeik: Kocsár László (1809-1871) és Ns. Kocsár Gábor (1801-1852). Kocsár Gábor felesége Szatmári Borbála (1808-1857).

Az ő fiúk Kocsár Gábor (1826-1879), felesége Cseke Borbála (1826-1886). Sírkövüket, sírhelyüket 2013. őszén szabadítottuk ki a bokrok takarásából.

Felirata az obeliszk ledölt részén: ABFRA (vésett fűzfa) / Itt nyugosznak/ Kocsár Gábor / 1826-1879 / és neje / Cseke Borbála / 1826-1886 / gyermekeik / Zsuzsánna, Gábor / és Teréz / Béke poraikra; a talapzaton alól: E sírkövet emeltette / a jó szülőknek / és szeretett testvéreknek / Kocsár Lajos.

A másik, ebben az anyakönyvben szereplő Kocsár család a 39. sorszám alatt Kocsár Ferenc (1777-1844), ekkor 48 éves és felesége Nagy Mária (1788-1830), gyermekeik Ferenc, Gábor, János, Teréz és Zsigmond.

A ref. temetőben a főúttól jobbra található egy sírkő, egy félbetört görögoszlop, mely két Kocsár gyermek letéglázott sírján áll. Kocsár Karolina (1865-1866) és Kocsár Elek (1863-1867) nyugszanak itt. Ennek a sírkőnek talapzatán találtuk a címert.

Szatmáry Gábor obeliszkjének oldalán emlékeznek meg Kocsár Lajosról (1864-1931) és feleségéről Sziky Etelkáról (1869-1939), kikről Nichita Anikó adatközlő emlékezik meg a „Nagy családok, fényes idők Érmihályfalván” című könyvben (112.oldal).

A református halotti anyakönyvben 1931. július 19-én jegyzik az akkor 68 éves Kocsár Lajos birtokos halálát, a halál oka szélhűdés, temette Végh József lelkipásztor.

Vaskerítéssel körülvett magas obeliszk van a domb alján Id. Kocsár Sándor (1830-1899) és családtagjai sírhelye. Az obeliszk felirata: „Itt nyugszik / néhai id. / Kocsár Sándor / megh. élete 69-ik / boldog házasságának 42 évében / 1899 jún.30-án / Béke porai felett; alól: A feledhetetlen jó férj / apa és testvérnek / emlékére állították / e sírkövet bánatos / özvegye Szodorai Juliánna / és fia Árpád; jobb oldalán: ifj. Kocsár Sándor / végzett orvos növendék / szül.1857 ápr.8 / megh. Budapesten 1882 febr.12; bal oldalán: Kocsár Kálmán / szül. 1869 szept.8 / megh. 1873 aug.25.

A sírkövön említett Kocsár Árpád birtokos volt az, akiről az Árpádteret elnevezték a 20. század elején, amikor is házhelyeket osztott ki ezen a területen egészen az állomásig.

Ma már csak ez a pár sírkő maradt meg nekünk, hogy emlékezzünk a Kocsár családra, kik ugyanúgy hittek és reméltek, bíztak és csalódtak, mint mi, ma élő utódok.

„Légy méltó hozzánk – szólnak a holtak- /Csináld te jobban, ahol ő rontott / Alapot ád a múlt elegendőt / Te építs rája boldog jövendőt.”

  (Szentimrei Jenő: Előhang, részlet).

 

                    Kovács Rozália helytörténész

                                                                           (Fotók: Rencz Csaba)