A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság hét végén tartott fordulójára utalva legutóbb azt írtuk, hogy “kötelezőnek mondható a győzelem”. Mi más is lehetett volna az elvárás, hiszen a tabella (akkor még) utolsó előtti helyezettjét fogadtuk szombaton délután, azt az Élesdi Crişult, melyet az ősszel saját pályáján 4 – 2-re legyőztünk. Érvényes ez még akkor is, ha a Sebes Körös-menti város csapata a télen erősített, keretében ott van például az a Dumiter és Mândrila is, akiket nemrég még mieinknek mondhattunk.

A találkozó , akár csak a legutóbbi hazai, amikor a vezérszurkoló Nichita Péterre emlékeztünk, egy perces néma főhajtással kezdődött, tisztelegve Gergely Sándor emléke előtt, aki március 25-én igazolt az égi csapatba. Góbé, ahogyan sokan ismerték, nem csak kiváló játékosa volt évtizedekkel ezelőtt az Unireának, de több helyi tehetségnek is edzője volt, nem kevésbé sok fociszerető barátja…

A 19. fordulóbeli találkozó úgy kezdődött, ahogyan azt szerettük volna: a 10. percben egy kapu előtti “tűzijáték” végén Illés jobb oldalról inkább helyezett, mint erőből lőtt labdája talál utat a hosszú alsóba – 1-0. Ahogyan az szinte rendszeresen megtörténik, vezetésünk érthetetlen módon a mieinket zavarta meg, még az eddiginél is idegesebben játszottak, miközben az élesdiek mintha arra vártak volna, hogy hátrányba kerüljenek és rákapcsoljanak. Mindennek meg is lett az eredménye, a 21. percben egy gyors letámadást nem tudtunk lereagálni, a helyezkedési hibákat pedig könyörtelenül kihasználták a vendégek 1-1. És ez még csak a kezdet volt…. A 36. percben jó 30 méterről végeztek el szabadrúgást az élesdiek, a kapusunkról kipattanó labdára pedig nem a mi védőink, hanem – ha jól láttuk – Dumiter érkezett elsőként, ám, mint említettük, ő már nem a mi játékosunk – 1-2.

A második félidőre természetesen az egyenlítés, majd a győzelem megszerzésének tervével jöttek ki a piros-feketék. Ennél egyszerűbb volt az élesdiek dolga, nekik egyenlíteni sem kellett, csak tartani az előnyt. Ám ezt még túl is teljesítették, az 54. percben a másik volt játékosunk is “beköszönt” korábbi csapattársainak, Mândrila vagy 35 méterről olyan bombát küldött a bal felsőbe, hogy a sporttévék, ha jelen lettek volna, még mindig ismételgetnék – 1-3. Nem meglepő, hogy mindez csak fokozta a mieink idegeskedését, az idő is egyre jobban sürgetett. Bár nem számoltuk, de csatárainkat legalább kéttucatnyi alkalommal (hol jogosan, hol nem) lesen állították meg a bírók, akiket a szurkolók is osztottak rendesen. A játékosok egymást sem kímélték, az adok-kapok során a 72. percben Foriş megkapta a kiállítást érő második sárgáját, ha nem lett volna addig is elég bajunk… De mielőtt úgy tűnne, hogy nem lehetett volna másként, megemlíthetjük, hogy Gego ziccerből fejelt fölé, Illés kapu mellé és fölé is lőtt, Jude eltalálta ugyan a kaput, de a hálóőr védett, Sándor pedig így utólag valószínűleg maga sem érti, milyen cselekbe bonyolódott egy az egyben a kapussal… A 3 perces hosszabbításban pedig könnyen kaphattunk volna újabb gólokat is, kétszer is csak néztük, hogy a labda a hálónkban áll-e meg, vagy mellé megy. Ha nem is kellemes kimondani, de a higgadtabban, taktikusabban, okosabban játszó csapat szerezte meg a három pontot, a lefújás után nem véletlenül hallatszott ki az ünneplés moraja öltözőjükből.

Ifj. Fele Sándor csapata: Kis – Hossu, Foriş, Jude, Balajti (71. p. Sándor), Crişan, Kiss (46. p. Solymosán), Daroczi, Illés, Lakatos, Gego.

A forduló további eredményei és a tabella ide kattintva tekinthető meg.

A következő fordulóban a Diószegi SK vendégei leszünk, az esélyekről csak annyit, hogy ősszel a Praszler stadionban is ők nyertek, 3-2-re. Addig azonban, szerdán egy Román Kupa találkozó vár a mieinkre, melynek során a Székelyhídi SK pályáján szerepelnek.