A borús idő ellenére a vidám társaság alig várta, hogy megérkezzen a busz és végre megkezdődjön a kaland. Már a határátkelőnél megvillantotta a társaság a humorérzékét a viccesebbnél viccesebb beszólásokkal, miközben leszállítottak bennünket a buszról és egyenként mehettünk vissza.
Az úton hol napos, hol borús és esős helyeken haladtunk át, reménykedve, hogy Gyulán napsütés vár ránk.
Félúton megálltunk egy pihenőre, amikor mindenki elfogyasztotta a reggelijét, és előkerültek a tarisznyákból a különlegesnél is különlegesebb házi pálinkák, kontyalávalók. Gyulához közeledve már igencsak lógott az eső lába, mire a várhoz értünk esett is. A csapatkapitány bement a várba elintézni a formaságokat, de mire követtük volna, már zuhogott, így a buszban rekedtünk. Egy adott pillanatban annyira dörgött és villámlott, hogy némely csapattagok feltételezték: biztosan a csapatkapitány lő az ágyúval, amiért nem követtük a várba. Egy negyedóra múlva aztán mi is “bevehettük” a várat. A csapat először a vártoronyba ment fel csigalépcsőn, ami a tériszonnyal küszködőknek nem kis feladat volt, de a kilátás a toronyból Gyula városára mindent kárpótolt. Némi fotózkodás és pózolás után lent találkoztunk a tárlatvezetőnkkel. Először a lovagterembe vezetett be bennünket, ahol mézkóstolással egybekötött bemutatót tartott a terem múltjáról és jelenéről. Végigjárva a termeket nagyon sok új információval lett gazdagabb a társaság, látva a fegyvertárat, várúrnői és várúri háló- és fogadószobákat, teázásra kialakított helyiséget, a kínzóeszközöket.
A várból utunk az Erkel Ferenc Emlékházhoz vezetett, ahol megtekinthettük többek között a zeneszerző harmóniumát (képünkön), kéziratos kottáit, és a féltve őrzött, tizennégy karátos aranyból készült emlékkoszorút, amit az ötvenéves karnagyi jubileumára kapott. Elsétáltunk a Százéves Cukrászdáig, ahol – miután megtekintettük a régi cukrászeszközökből létrehozott múzeumot – mindenki elfogyasztotta az általa kiválasztott finom süteményt, fagylaltot. A belvárosban sétálgatva megálltunk a Világóra előtt, amely a világ különböző városaiban lévő
pontos időt mutatja és megcsodáltuk a rengeteg szebbnél szebb virágkölteményt. Megnéztük a Belvárosi Nagyboldogasszony templomot, melynek mennyezetén lévő festmények az egyház és magyar történelem nagy alakjait, valamint Gyula történetének neves eseményeit jeleníti meg. Végül Európa második legnagyobb, Gyulán lévő ortodox katedrálisát is megnéztük, ami az 1800-as évek elején épült és műemlék-értékű templom.
A visszaúton tetőfokára hágott a hangulat, talán nincs is olyan nóta, amit nem énekeltünk el…
Elmondhatjuk, hogy Gyula a rengeteg szökőkútjával, a Körösre kialakított vízágyúival, tavaival valóban a vizek városa, köszönjük, hogy ezt mind mi is láthattuk!
Kovács Angéla