
Bár a jegyespár egyik tagja sem Érmihályfalván született, számtalan rokoni szállal kötődtek a településhez, az egyházi szertartás az itteni református templomban volt. Özv. Gencsy Pálné Kazinczy Amália, Kazinczy Ferenc unokahúga rendezte az esküvői szertartást, ami után Gencsyné a násznépet villásreggelin látta vendégül.
A vőlegény ippi és érkeserűi Fráter Tamás (1826 – 1865) és Szilágyi Johanna fia, Fráter Béla (1831 – 1919), a menyasszony gróf Rhédey Lajos és Cserei Heléna leánya, gróf Rhédey Júlia (1837 – 1924, csatolt fotónkon 1869-ben).
Az egykori leírások szerint: “A lakodalmas menet Érmihályfalváról nehéz, színes selyemkendőkkel és kokárdákkal díszített négyes és ötös fogatokon hajtott át Semjénbe. Elől a fiatal pár négyes feketével. Semjén szélén rózsákkal díszített diadalkapu fogadta a menetet s a lakodalmas vigasság másnap reggel nyolc óráig tartott (…) A menyasszonytáncot Radványi István kamarás lejtette. Zenét a régi úri világ közkedvelt muzsikusa, a hírneves Boka Samu szolgáltatta.”
„Násznagyok voltak: Rhédey László Zemplén megyei főjegyző, Kazinczy Ferenc őrnagy. Vőfélyek: Fráter Gyula, Radványi István és Dráveczky Aurél. Nyoszolyóleányok: Szilágyi Vilma, Radvánszky Lujza, Gencsy Irén, Gruden Ilona és Décsy Mária.”
Kilenc gyermekük született Zoltán, Gabriella, Tamás, Emma, Polin, Kata, Béla, Ernő és Loránd, utóbbi a legnagyobb magyar dalköltő (közülük öten alsó képünkön).
Gróf Rhédey Júlia, mint az érsemjéni Fráter kúria nagyasszonya, öregkori alakja így jelenik meg Dizséri Eszter: Zsindelyné Tüdős Klára című könyvében: „Szikár, finom profilú öreg hölgy volt és igen büszke arra, hogy rokonságban volt az angol királyi házzal. Régi főúri nagyasszonyok módjára nagy kertész volt.”
Csősz Irma: Rhédeyek és Fráterek című könyvében ezt megerősíti. „Fráter Lorándnak az édesanyja volt a környék legidősebb s egyben a legaranyosabb dámája. Idős korában is kellemes, szorgalmas, igényes, nemes hölgy volt.”
Forrásanyag:
Csősz Irma: Rhédeyek és Fráterek 60.old., 31.old.
Kovács Rozália: Nagy családok, fényes idők 76.old. (Técsői Móricz Béla adatai alapján)
Ippi, érkeserűi, bélmezei és rogozi Frater család leszármazási sorrendje , 19.old.
Esketési anyakönyv 1855-ből