Nyéki Sándor érmihályfalvi lakost 1914. november 26-án sorozták be katonának a 39-es gyalogezredbe. 1915. március 15-én rukkolt be Debrecenbe, július 11-ig kemény harci kiképzésben vett részt, majd ezredét Königrécbe vezénylik. Az olasz harctereken sorsa a doberdói harctérre viszi, ahol a túlerő bekeríti a kis magyar csapatot.

Fogságba esnek, a rabság helyszíne Centó városa, a Bagolyvár, ahol Kiskönyvébe írja le az eseményeket, történeteket, visszaemlékezéseit a családra, a hazai tájra. Az írásokban a szabadság utáni vágy is megszólal.

Ebben a könyvecskében találtam ezt az írást, melyet változtatás nélkül közlünk.

                            Egy kisleány története

Megy egy kis lány reggel iskolába, nézdegél szegényke előre és hátra. Kicsi könyvecskéit kendőbe takarta, búsan ballag szegény fel az iskolába. Amint ballag szegény, egyszer csak meglátja, hogy vele szembe jön egy sebesült katona.

– Adj Isten, bácsikám, köszön a kisleány,

– Adj Isten neked is, hová mégy, te kisleány ?

– Megyek iskolába, szól a kisleányka.

– Na, csak eredj leányom, felel a katona, avval a katona az útját folytatja, de a kislány utána kiáltja:

– Kedves jó bácsikám, álljon meg egy szóra! Megállt a katona s néz a kisleányra, mit akarhat tőlem ez idegen kisleány? Kedves jó apjáról érdeklődne talán?

– Kedves jó bácsikám, igen szépen kérdem, hogy hol sebesült meg, mondja meg azt nékem, melyik harctéren volt, szeretném azt tudni? Édesapám felől akarok kérdezni.

– Én bizony, kislányom fenn Galicziába, egy robbanós golyót lőttek a lábamba.

– Szegény édesapám, ő is ott harcol, nem tudna-e róla mondani egy pár szót? Mert ő is elment tőlünk július havában, mink azóta semmit nem tudunk róla, és ennek pedig már éppen hat hónapja. Szegény édesanyám meghal bánatába, már ő talán meghalt, hogy oly rég óta nem küldött levelet?

– Ó, te kis leányka nem halt meg az apád, csak nehezen tudják szállítani a postát. Azzal belenyúl a pénzes tárcájába, egy tízfillérest ád a kisleánynak.

– Most már, kisleány menjél iskolába, édesapád megjön majd nemsokára.

Zokogva megy a leány, mert ő azt jól tudja, hogy az édesapja többé nem jön vissza. Hogy hol van az apja, azt senki nem tudja, hiába kérdezi, senki nem tud róla, szegény édesanyját mindég vigasztalja, hogy ne szomorkodjon, hazajön még apja.

De az édesanyja már hiába várja, nem jön többé vissza az ő kedves párja, hisz el van temetve idegen országba.

Nincs már többé, aki szegényeket, hogy megvigasztalja.