Az Érmellék, mocsarakkal, kisebb tavakkal és patakokkal szabdalt területén a növényvilág kimeríthetetlen nyersanyagforrás. A nád, a sás, a gyékény feldolgozása, hasznosítása ősidők óta összefonódott az érmelléki ember mindennapi életével. A mocsarak növényvilága ingyen szolgáltatja a nyersanyagot az embereknek, feldolgozásra.
A nád, gyékény, sás feldolgozása, a vesszőfonás évezredek óta ismeretes, erről a régészeti leletek is tanúskodnak. Az ősember fűzfavesszőből sövényfalat emelt, kosarat font, a nádból tetőt rakott. A gyékényből, sásból ágyat, takarót, és egyéb a háztartásban használt tárgyat készített.
Az érmihályfalvi református egyház régi iratai között is találunk erre vonatkozó feljegyzést, ezt olvashatjuk 1824-ből: „majdnem minden faluban volt egy-két iparosmester is (…) ezen lakosok között vagynak a faluban mester emberek, úgy mint (…) nád és kaskötők”.
A címben szereplő székkötő mesterség igen neves képviselője volt az érmihályfalvi Fazekas Károly bácsi, aki sásból dolgozott, kötötte a székek ülőkéjét, melynek vázát ugyancsak ő faragta. A szoba-konyhás kisház hátulsó részében volt a műhelye (csatolt képeinken). Az udvaron, szemben a házzal levő melléképület nyitott padlásán, szellős helyen tárolta a feldolgozásra váró sást.
Fiatalon a téglagyárban dolgozott, meg az olajgyárban. A székkötő mesterséget még fiatalon, Szalacson tanulta. A gyári munka mellett is dolgozott, amikor ideje engedte, majd pedig jó nyugdíj-kiegészítő volt. Fiatalon hárságyakat is kötött, később a székek két méretben készültek, van az úgynevezett kisszék és a konyhaszék.
A székek fa vázát is ő készítette, faragta nyárfából, a székek alsó részén levő 4 merevítőt akácfából. Kiszabta méretre a fát, majd gyalulta, a csapok helyét kifúrta. Az összeállításkor fakalapáccsal dolgozott, vasszeget nem használt.
A sást aratáskor szedik, vágják kacorral, és gyűjtik be. Szalacson, Ottományban a mocsaras részekben szedik, innen szekérrel hozzák be Mihályfalvára. A sokszor méteres vízből kacorral levágott sást hazahozva az udvaron szárította, majd a padláson tárolta.
A sás sodrásához semmilyen eszközt nem használt. A meleg vízbe áztatott sást szabad kézzel sodorta, egy szálból dolgozik, amit folyamatosan sodorva hosszabbított.
A Dióverő Szíp Napok 2010-ben tartott rendezvénysorozatán a Múzeum udvarán tartott bemutatót a székfonásról az érdeklődőknek.
Szilágyi István írta róla 1999-ben a Bihari Naplóban: „A gyékényfonás talán utolsó mestere a mihályfalvi Fazekas bácsi. Ő gyékényből és sásból készít nagyon szép székeket és fekvőhelyeket. Ezek váza többnyire akácfából készül. Egyszerű kéziszerszámmal faragja ki és állítja össze őket, vasszögek, csavarok nélkül.”