
A vetítéssel egybekötött előadásra csak mintegy 20-an voltak kíváncsiak, zömében az Érmellék 2009 Fotóklub tagjai. Benedek László az érmihályfalvi ismeretség okán egy nappal hamarabb indult erdélyi előadásaira, azért, hogy programon kívül az itteni közönségnek is bemutathassa az érdekes anyagot.
A neves fotóművész és barlangkutató azt próbálta érzékeltetni a már több országban bemutatott tanulmánnyal, hogy az ember folyamatosan pusztítja életterét, és, ha ilyen ütemben folytatja, bolygónk egy idő után lakhatatlan lesz. Fotókkal illusztrált előadásában földtani, barlangászati, történelmi ismereteket szerezhettünk e témában. Az előadás kinyilvánított mondanivalója az volt, hogy ismeretterjesztés, valamint a fiatalság környezettudatos nevelésével gátat szabhatunk ennek a folyamatnak. Egyik megoldás az iskolákban szervezett, ehhez hasonló előadások megtartása, gyakorlati bemutatókkal összekötve. Ez utóbbi intézkedés egyik módja az úgynevezett tanösvények létrehozása, amelyeken rendszeres túravezetéseket lehet szervezni természetismeret és a természetvédelem tudatosítása céljából. Benedek László sajnálatát fejezte ki, hogy az előadáson nem vett részt egyetlen aktív tanerő sem, akivel megtárgyalhatta volna egy
iskolások számára tartandó esetleges előadás lehetőségét. A továbbiakban információkat kaphattunk az előadó által vezetett fotóklub tevékenységeiről, a klub által kezdeményezett tanösvények létrehozásáról, a kultúrát és környezetvédelmet érintő szlovákiai törvényekről, kötetlen beszélgetés alakult ki az emberi passzivitás és nemtörődömség okairól.
Dalra is fakadtunk, kicsit hamisan és bátortalanul, az előadó gitárkíséretével elénekeltük a “Mert a haza nem eladó” című dalt.