2019. May 10.
135 éve született Nagy Zoltán költő (1884. május 15. – 1945. július 4.), akire Kovács Rozália helytörténész emlékezik, felidézve egy versét is.
Nagy Zoltán és sírja Budapesten, a Kerepesi úti temetőben
Nagy Zoltán költő, író, kritikus, ügyvéd, 135 éve, 1884. május 15-én született Érmihályfalván.
A Nyugat munkatársa volt. Költészetének motívumai a csönd, a magány, a romantikus szomorúság és a keserű szatíra. Novellákat s egy kisregényt is írt – írja róla a Magyar Életrajzi Lexikon.
Ismertebb művei: Hónapos szobákból – 1907, Csend! Aranymadár! – 1913, Die Legende von lachenden Mann – 1922, Elégiák – 1923, Álmomban zene – 1924-1944 költemények -1947, Ének a magasban – 1962.
Honlapján többször is megemlékeztünk róla (ITT és ITT), és az Emlékül, hogy emlékezz monográfiában is vannak róla adatok a 312. oldalon.
Most egy szép versét közöljük megemlékezésül, mely a Nyugatban jelent meg 1941-ben. / 3.szám.
A kedveshez
Emeld szíved a csillagok fölé:
Szúnyogdöngés lesz ott a földi lárma:
Emlékeknek száll hattyúfellege
És énekel a csendek csalogánya.
Létünk csak szikra két sötét között
Lobbanjon hát, mint villám éji tájon!
A mindenség fényénél felragyog,
Egy percre csak, hogy mindörökké fájjon.
Szívünk legyen friss harmatos csokor,
Pipacshoz kössünk kék katángot társul
S a bánkódó, elcsüggedt, szomorú
Istennek nyújtsuk fel vigasztalásul.
Időnk lejár: nyíljon hát mosolyod!
Siker, kudarc: zavaros Isten-álom,
Az életem egy futó gondolat
Míg szépséged átvillan a világon.