Az 1848-49-es szabadságharc eseményeinek tanulmányozásakor megfigyelhetjük, hogy kevés szó esik a nők, az asszonyok szerepéről, néhány közismert szereplő életrajzán kívül nem sokat tudunk róluk. A szakirodalom inkább azokkal a nőkkel foglalkozik, akik 1848-ban közszereplést vállaltak. Fontos tehát, hogy minden feljegyzést, levelet, szóbeli emléket megvizsgáljunk környezetünkben, amit a véletlen szerencse hoz utunkba és közkinccsé tegyük azt.

Jókai Mór a szabadságharc idején publikált „Nőszabadság” című írásában így határozta meg a nők kötelességeit: „Saját köreiken belül kell a haza hasznára tevékenykedniük, a környezetükben levő férfiakat a hazafiság jó útjára terelni és jó honfiakat és honleányokat nevelni. A harcoló férfi fegyvereit és zászlóit megáldani, az apát, kedvest, férjet, fiút hazavárni, a sebesültet ápolni, a dicső halottakat eltemetni.”

A szabadságharc ideje alatt a nőkre maradt a gyakran ápolásra szoruló öregek, a gyermekek ellátása, a gazdaság irányítása. Sokszor nehéz fizikai munkát végeztek hadba vonult férjeik helyett.

A megtorlás időszakában is „tették dolgukat”. Meggyászolták a hősi halottakat, bújtatták a menekülteket, látogatták szeretteiket a börtönben és mindent megtettek kiszabadításuk érdekében.

Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben című könyvében név szerint felsorolja azokat a mihályfalvi nőket, akik adományaikkal segítettek:

• Gencsy Pál felesége Kazinczy Amália 6 lepedőt, 12 pár új fehér ruhát, 137 darab jó galandot (szalag, pántlika), 114 új pólyát, 18 font finom és 23 font közönséges tépést, 4 párnát és 110 sebkötőruhát adományozott.

• Báthory Benjámenné 1 csomó galandot

• Szilágyi Juliánna 14 sebkötő ruhát és 5 font tépést adott.

Ők így segítették a szabadságharcot.

A lakosság 2 általa kiállított huszárújonc felszerelésére 180 pengőforintot adott, a mihályfalvi birtokosok 10 pengőforintot, Gencsy Pál 1 kétcsövű vadászfegyvert (145. old.), Lovass Dániel egy lovat, 8 ökröt, 230 köböl rozsot adott kamat nélkül határozatlan időre a hazának. (144.old.)

A szabadságharc bukása után településünkön a láperdőben rejtőzködő szabadságharcosokat a falu népe táplálta – írja dr. Andrássy Ernő.

Az asszonyok helytállásának példája városunkban a bebörtönzött Bernáth József felesége, Kurányi Amália. Bernáth Józsefet a szabadságharcban való részvételéért először kötél általi halálra és jószágvesztésre ítélték, halálbüntetését életfogytiglani fogházra változtatták. A feleség, Kurányi Amália és fia Kálmán ebbe nem tudtak belenyugodni, míg 1852 végén kegyelmet nem nyertek részére. Két és fél évig volt elzárva.

Kurányi Amáliának két levele maradt fenn 1852-ből, melyből kitűnik, hogy mi mindent elkövetett a család Bernáth József kiszabadításáért. Ezt írja Kálmánnak: „Ha az Isten tavaszig meg nem szabadítja, akkor Gida bátyád veled együtt feljön Pestre és együtt megyünk apádat meglátogatni, s egyszersmind a császár Őfelségéhez kegyelemért esedezni.”

Másik levelében ugyancsak 1852-ben írja: „Én már ugyan mindent elkövettem Bécsben nemcsak Ő Felsége, hanem Sofia főherceg asszony előtt is (…) írásban is által adván esedezéseimet (…). Ami folyamodásodat illeti (…) elő kell adni esedezésedet édesapád szabadsága és vagyonának visszaadásáért, leírván benne szegény állapotunkat.”

Alsó képünkön Gencsy Kazinczy Amália gyászjelentése.

Felhasznált irodalom:

1. Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben (145 és 144.oldalak)

2. Genealógiai füzetek, Kolozsvár 1912.