Emlékezzünk az 1848-as szabadságharc érmihályfalvi résztvevőire

Emlékezzünk az 1848-as szabadságharc érmihályfalvi résztvevőire
2018. March 15.
"Rudolf és Ágoston sorsa – a legenda szerint - Jókai Mórnak kínált élet-anyagot a Kőszívű ember fiai című regény megírásához." Sok egyéb mellett erről is olvashatunk Kovács Rozália helytörténésznek a szabadságharc helyi vonatkozásairól szóló írásában.
(Illusztráció)
(Illusztráció)

    ,,Nemzetünk, mely annyi balszerencse s oly sok viszály után elpusztitható nem volt, e véren szerzett drága földről nem fog elpusztulni soha, mert nem akar, élni fog, mert élni akar”.

                                                                     (Érmelléki közlöny, 1897. március 15)


            “1848. március 15. Csak az imádság ihletett hangján lehet és szabad e nap szent emlékéről beszélni” – írja Szoboszlay Sándor az Érmelléki közlöny vezércikkében, 1897-ben.

Ez a szép nap 170 évvel ezelőtt volt. Ma, 2018-ban is megemlékezünk erről a napról, az 1848-as  eseményekről,   hőseinkről.

            Fontos minél többet megtudni  településünk 48-as hőseiről,  akikről megemlékezik a történetírás. Tisztelegve ezzel azok előtt is, akiknek nevét nem ismerjük, de részt vettek az 1848-as szabadságharcban.

            Az 1848. március 15-ike után  pár nappal  megkezdődött  a nemzeti őrség szervezése, az 1848/XXII. törvénycikk életbe léptetésével. Bihar megye 5 járásában (a váradi, sárréti, érmelléki, szalontai és belényesi járásokban) is megkezdték a szervezést. Az érmelléki járásban, mely a székelyhídi választókerülethez tartozott, az akkor még főszolgabírói tisztségben levő Okolicsányi Károly mellett Dobozy István és Bernáth Gedeon közbirtokosok vezetésével Gencsy Pál és Kazinczy Sándor  lettek a választmány tagjai. A szervezés alkalmával történt összeíráskor “Ér-mihályfalván” 2589 főt írtak össze, a nemzetőrök létszáma pedig 169 fő volt.

             A megyei bizottmány az őrsereg egybeállítására, megesketésére és felfegyverzésére az akkor már megválasztott Dobozy István főszolgabírót és Bernáth Gedeont bízta meg az Érmelléken.

            Kinevezték a gyalogos és lovas nemzetőrségi csapatok parancsnokai is. A lovas nemzetőrséghez őrnagynak Gencsy Pált, a volt 10. huszárezerdbeli nyugalmazott századost nevezték ki.

 A  nemzeti bizottmány  határozata alapján 1848. szeptember 13-án  indult táborba a második bihari nemzetőrzászlóalj a délvidékre, 6 századdal és 1231 fővel. Parancsnokuk Bernáth Gedeon százados volt.

Dr. Barabásy István, a Bernáth család bihari ágának tagja 1912-ben erről így ír: “Szabadságharcunkban a nemzetőrség félállításakor a bihari 2. nemzetőri század századosa Bernáth Gedeon volt. 1848 szeptember 13-án indultak Kiss Ernő táborába Nagybecskerek alá. A harctéren nevezték ki őrnagynak. Szükségessé vált azonban új csapatok szervezése és e célból Bernáth Gedeon Nagybecskerekről Biharba szándékozott utazni. Aradvár körül azonban felismerték és elfogták. Aradon több hónapig volt elfogva mindaddig, míg József testvére a honvédelmi bizottmány  rendelete alapján, melyet Kossuth Lajos irt alá, 3 magas rangú osztrák tiszttel ki nem cserélte. Azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy a császáriak ellen nem fog többet harcolni. (…) A diadalmas tavaszi hadjárat után csakhamar jött az orosz sereg, mely a magyar szabadságharcra végzetes csapást mért. A nemzet megkísérelte felvenni a harcot, és ekkor Bernáth Gedeon  nem tartotta kötelezőnek magára nézve az Aradon adott reverzálist. Az Érmelléken toborzott népfelkelés és ahhoz tartozó rendes seregnek mint honvéd ezredes vette át parancsnokságát és vezette  Nagyvárad felé. Biharpüspöki táján a népfelkelők fellázadtak s a csapat által kísért 63 fogoly osztrák tisztet fel akarták koncolni. Ezt Bernáth Gedeon csak úgy tudta megakadályozni, hogy  a rendes huszársággal leverte a népfelkelőket. Itt kapta a parancsot, hogy vonuljon csapatával Debrecen felé és egyesüljön Nagy Sándor hadtestével, de Berettyóújfalunál csak  a szétvert  csata menekültjeit találták. A népfelkelőket ez annyira megzavarta, hogy a tábort összetartani tovább nem lehetett.”

Szétszéledtek.

A fegyverletétel után  Bernáth Gedeont is elfogták.  Nagyváradon a várba zárták, azonban nem sokáig volt elzárva, mert testvére, Bernáth Lajos kieszközölte a szabadon bocsátását Paskievics hercegnél. Szabadságát főleg azért nyerte vissza, mert Biharpüspöki mellett megmentette a fogoly tisztek életét  a népfelkelők  haragjától, a  felkoncolástól.

A megyei lovas nemzetőri osztály 2 százada 253 fővel, Gencsy Pál őrnagy vezetésével 1848. szeptember 2-án  indult útnak Temesvár érintésével Nagybecskerek alá. Innen kötelességüket  teljesítve november 21-én tértek vissza  Bihar megyébe.

Gencsy Pál a megye lovas nemzetőrségével december 6-tól a Zaránd  és Hunyad megyei védővonal biztosítására indult és még 1849. márciusban is ezen a vidéken  harcolt.  1849. március 19-én Marosvásárhelyről  számolt be az eseményekről a Bihar vármegye honvédelmi választmányának.

  (Megjegyzés: 2016. március 15. dátummal a hadijelentés teljes szövege a honlapon van.)

            “Idestova három hónapja mióta zászlóaljammal Erdély hegyes-völgyes különböző vidékein táborozok (…) Február 6-án Nagyhalmágyról elindultunk Körösbánya és Brádon át, 19 órai folytonos lovaglás után Dévára éjféltájban érkeztünk (…) Salamon nevű főnök vezérlete alatt mintegy ötezer főre menő hátszegvidéki mócok megtámadtak (…) zászlóaljam késedelem nélkül kivonult a városszélére, hogy a futamodó ellenséget üldözőbe vegye, majd kétszázan estek el közülök.”  A piski nevezetes csata után “melyet csak egy Bem nyerhetett  meg” – irja tovább. Folytatták útjukat Pádon keresztül Szászváros, Alvinc, Károlyfehérváron keresztül Medgyesre és Marosvásárhelyre.  „16-án seregünk egy csapata Vöröstoronynál a szorost elfoglalta, az ellenség fut Moldovába, sőt a muszkák is kimentek”.

            Összegezve Bihar vármegye és benne az érmelléki járás nemzetőrsége a haza védelmében tett cselekedeteivel országos viszonylatban is elismerést vívott ki magának.

Ármós Endre, a Bihar megyében szervezett nemzetőr zászlóaljak  és szabad csapatok parancsnokainak névtárát közli, közöttük az  Érmihályfalviakat is.

A névtár szerint:

Bernáth József (1801 – 1860 ), Bernáth Gedeon és Boronkay Mária fia, birtokos nemes, 1846-tól másodalispán. 1848. október elején kormánybiztos, és a délvidéki harcokban vesz részt, majd Nagyváradon november 27-ig a bihari népfelkelést szervezte. Ezután Debrecenbe sietett és 1894. június végéig részt vett a forradalmi törvényhozás vitáiban. Megszavazta a függetlenségi nyilatkozatot és az áprilisi újoncozási határozatot. Mindezekért szigorú  büntetést kapott, a szabadságharc leverése után. Letartóztatták, és  két és fél évig volt bezárva Pesten és Josefstadtban.

Bernáth Gedeon (1804 – 1878), nemes. I.Bernáth Gedeon és Boronkay Mária fia. 1848. szeptember közepétől Bihar megye 2 mozgósított nemzetőr zászlóaljának századosaként részt vesz a bánsági harcokban. Október 1-től címzetes nemzetőr őrnagy. 1849. január elején az aradi császári várőrség fogságába esik. Fogolycserével kiváltják. Június végén az érmelléki járás népfelkelőinek parancsnoka a biharpüspöki táborban. A szabadságharc után vizsgálati fogságot szenved Nagyváradon. 1850. júniusában  kegyelmet kap, szabadon bocsátják. Haláláig birtokán gazdálkodik.

Bernáth Gyula (1825 – 1871) Bernáth Gedeon és Bónis   Karolina fia. 1848-49-ben – nemzetőr őrnagy. 1848. júniusában önkéntes lesz a Debrecenben szerveződő 10. honvédzászlóaljnál. A nyári délvidéki harcok során tizedessé léptetik elő. Októbertől hadnagy a 23. zászlóaljban, 1849 február 2-től főhadnagy a 63. zászlóaljban. A kiegyezés után írnok Bihar megyében.

Bernáth Kálmán (1831- 1886), Bernáth  József Bihar megyei alispán, birtokos és Halmágyi Karolina fia. Még diák amikor 1848. augusztus 28-tól közvitéz a debreceni önkéntes nemzetőröknél. Később a 28. honvédzászlóaljhoz kerül. Október 19-től hadnagy a 16. zászlóaljban. December 11-től szolgálaton kívüli (beteg). 1849. május 14-től főhadnagy a 94. zászlóaljban a Tiszai hadseregnél. Borosjenőnél teszi le a fegyvert. Az 1850-es években törvényszéki hivatalnok Debrecenben. 1867-ben Bihar megye érmelléki járásának szolgabírójává választják, a megyei honvédegylet tagja.

Gencsy Pál (1801-1851) érmihályfalvi és gencsi előnévvel birtokos, nemzetőr alezredes. A szabadságharc kitörésekor érmihályfalvi birtokán gazdálkodik. 1848. június 19-től a Bihar megyei lovas nemzetőrség őrnagya. Októbertől egy 350 főnyi lovascsapat parancsnoka a Bánátban. 1849 februárjától Erdélyben harcol. Május 9-től alezredes. Július elsejétől a nagyvárad-biharpüspöki népfelkelő táborban szolgált. 1851-ben halt meg.

Az erdélyi hadjárat alatt szerzett érdemeinek elismeréséül Gencsy Pál lovas nemzetőrségi őrnagyot alezredessé léptették elő, az okmányt Kossuth Lajos kormányzó irta alá Debrecenben 1849 május 7-én. „Az erdélyi hadjárat alatt szerzett érdemeinek elismeréséül – mostani állása megtartása mellett, – alezredesüli előléptetéséhez örömest adom megegyezésemet…”

Osváth Ferenc (1821 – ?) Érmihályfalván született, nemesi származású, 1848-ban  gimnáziumban tanul. 1848. júniusától őrmester a 8. Koburg  huszárezredben. 1848. október 20-tól  hadnagy a Nagyváradon alakuló 27. honvédzászlóaljban. 1849. januártól főhadnagy a 16. Lehel huszárezrednél. Június 2-től alszázados, júliustól főszázados és  és századparancsnok a 7. Reuss huszárezrednél a bácskai hadtestben.

 Vay Ferenc (1814-1873) vajai és luskodi  Vay István földbirtokos és az Érmihályfalván született Bernáth Teréz fia.  1848. júniustól a Bereg-Ung-Zemplén megyei lovas nemzetőrosztály őrnagya. Novemberben  részt vesz Katona őrnagy erdélyi hadjáratában. 1849. január-februárjában Szabolcs megye egy mozgósított nemzetőr-zászlóaljával a tokaji átkelőt őrzi. 1867-től a Debrecen városi Honvédegylet tagja.

  A szabadságharc idején az érmihályfalvi lakosokról feljegyezték, hogy: „Érmihályfalva lakossága két, általa kiállított huszárújonc fölszerelésére 180 pengő forintot, Gencsy Pál alezredes 1 kétcsövű vadászfegyvert adományozott.”

Az itthon maradott asszonyok, a szabadságharcban résztvevő honvédek feleségei, nővérei is segítettek.

Gencsy Pál felesége Kazinczy Amália (1806 – 1884) 6 lepedőt, 12 pár új fehér ruhát, 137 darab jó galandot, 114 új pólyát, 18 font finom és 23 font közönséges tépést 4 párnát és 110 sebkötözőruhát adományozott.

Báthory Benjáminné 1 csomó galandot.

Szilágyi Juliánna 14 sebkötöző ruhát és 5 font tépést adott. Ők igy segitették a szabadságharcot.

A legidősebb Lovass Dániel (1813 – 1874)   egy lovat, 8 ökröt, 230 köböl rozsot adott kamat nélkül  határozatlan időre a hazának.

            1849. március 15-én a szabadságharc első éves évfordulóján az érmelléki településeken hálaadó istentiszteletet tartottak. Vásárhelyi Dániel, az akkori mihályfalvi lelkipásztor Kossuth Lajos kormányzó képét körülhordozva ünnepeltette a nemzet hőseit, ezzel is buzdította településünk lakosságát.

            Sass Kálmán: Üzenet című írásában felteszi a kérdést: „Vajon miért tiszteli a magyar nép Kossuth Lajos személyét?” – és válaszol is rá –  „Szerintem azért, mert a népben tudott hinni, a magyar népi lélekre mert építeni. Azért, mert a magyar nép  ősi vágyainak, szabadságszeretetének, emberi volta elismerésének, élete szociálisabb elrendezésének szárnyat tudott adni. Hogy terveiből kevés valósulhatott meg, azért a magyar nép sohase őt okolta. Kossuth Lajos minden propaganda ellenére él és élni fog örökké a magyar nép lelkében és pedig annál erőteljesebben, minél inkább tér vissza népünk önmaga lényegéhez, idegenmentes magyarságához.”

            A szabadságharc ideje alatt is  a nők feladata volt az apát, kedvest, férjet, fiút buzdítani, hazavárni, a sebesülteket ápolni, a dicső halottakat eltemetni, megsiratni. Rájuk maradtak az ápolásra szoruló öregek, a gyermekek ellátása, a gazdaság irányítása is.

A  megtorlás idején is helyt álltak az asszonyaink: meggyászolták a hősi halottakat, bújtatták a menekülőket, látogatták szeretteiket a börtönben és mindent megtettek kiszabadításuk érdekében.

            A szabadságharc bukása után a láperdőben rejtőzködő, bujdosó  szabadságharcosokat a mihályfalvi nép táplálta – írja Dr.Andrássy Ernő visszaemlékezésében.

Kurányi Amália, Bernáth József felesége is mindent megtett  férje kiszabadításáért. Bernáth Józsefet a szabadságharcban való részvételéért  először kötél általi halálra és jószágvesztésre ítélték, majd halálbüntetését 25 év börtönre változtatták. A testvérei, a felesége és fia Bernáth Kálmán ebbe nem nyugodtak bele, míg  1852. végén kegyelmet nem nyertek részére. Bernáth József két és fél évet volt bezárva.  Két levél maradt fenn 1852-ből a család  levéltárában, melyből kitűnik, mi mindent elkövettek kiszabadításáért. A levélben, melyet Kurányi Amália írt Bernáth Kálmánnak, többek között ez áll: “Ha az Isten tavaszig  meg nem szabadítja, akkor Gida bátyád veled együtt feljön Pestre és együtt megyünk apádat meglátogatni, s egyszersmind a császár Őfelségéhez kegyelemért esedezni.”

Egy másik levelében  írja: “Sofia főherceg asszony előtt is által adám esedezéseimet (…) édesapád szabadsága és vagyonának visszaadásáért.”

Ha az 1848-as szabadságharc eseményeiről beszélünk, meg kell említenünk a két Bujanovics testvért, Bujanovics Rudolfot (1814 – 1876) és Bujanovics Ágostont (1818 – 1894), ugyanis ők ketten örökölték anyai ágról az érmihályfalvai Haller-uradalmat.  Rudolf és Ágoston sorsa – a legenda szerint –  Jókai Mórnak kínált élet anyagot a Kőszívű ember fiai című regény  megírásához.

Bujanovics Rudolf honvédőrnagyként Guyon Richard ezredes oldalán rohamozta meg a  Branyiszkói-hágót 1849. február 5-én, a Schlick  osztrák tábornok oldalán harcoló öccse Bujanovics Ágoston ellen. A forradalmár Rudolf mindenáron meg akart vívni a császárpárti Ágostonnal, de az elkerülte az összecsapást.

A szabadságharc leverése után Rudolfra bujdosás és börtön várt, míg Ágostonra fényes katonai karrier. Pályáját altábornagyként, Ferenc József bizalmasaként fejezte be. A két testvér csak 25 év múlva találkozott újra.

1874. és 1894. között településünk jegyzője volt Jakab Mihály (? – 1908), akiről feljegyezték, hogy: “A nagy idők vitéze volt ő, aki az iskolapadból csapott fel honvédnek.” (…)  Részt vett a moori csatában, az ágyútelep megrohanásánál, amikor az osztrák vadász zászlóalj rájuk  sortüzelt és szakaszából 9 ember hullott le a lóról. Jakab Mihály golyót kapott alsó lábszárába a turai lovas rohamban. Másik sebesülésekor a vállán kapott kardvágást attól az orosz tiszttől, akit aztán le is vágott. Egészen a világosi fegyverletételig a Miklós huszárok itt levő divisiójával részt vett minden hadműveletben.”

„Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira. Dicsőség a halhatatlanoknak!”       (Jókai Mór)

            Kovács Rozália

   Felhasznált irodalom:

Ármós Endre: A nemzetőrség szervezése 1848/49-ben Bihar megye érmelléki járásában  54-76.old.

Nánási Zoltán: Székelyhíd is fegyvert fogott in. A szabadság zászlaja alatt Nagyvárad 2000  40.old.

Dr.Barabásy István: A bernáthfalvi Bernáth család biharmegyei ága in. Genealógiai füzetek  Kolozsvár 1912

Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848/49-ben

Bihari diéta II. 66 és 72.old.

Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49 évi szabadságharcban, Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848/49

Érmelléki közlöny 1897 március 13.  11.szám II. évfolyam

Dr. Fleisz János: Akik a szabadságot keresték in. Bihari Napló 2004.03.10.

Szilágyi Aladár: Az Érmelléken született 1848-as nemzetőr és honvéd tisztek in. Bihari Napló 2002.03.19

Sóki Béla: Érmellék 100 hiressége, 23.old. 

Emődi János: Bihar megye nemes családjai  I. A-B.  77.old.

Szentimrei Jenő: 1848 március 15.

Sass Kálmán: Üzenet

Dr.Andrássy Ernő: Hronicon Nagmihaltum, 1957

Nagyálmos Ildikó: Elfeledett regényhősök in. Erdélyi Napló  2001.02.06.

Közérdek, 1908 június 21.szám.

Keresés