Minden adva volt a megyei labdarúgó bajnokság 23. fordulójában egy nyugalmas hazai győzelemhez: a Szentmártoni CSC a tabella alsó részén tanyázik, az ősszel hazai pályájukon is megvertük őket, az előző fordulóban önbizalmat növelő győzelmet arattunk Madarászon.

Ehhez jött, hogy bár borult, néha csepergő esős idő volt, de mégis jónak mondható a focizáshoz. Úgy is kezdődött minden, hogy jobban nem is lehetett: az 1. percben, első támadásunknál Gábor J. indította Lakatost, aki egy védővel a nyakán tört kapura és a jobb oldalról lőtt a hosszú alsó sarokba – 1-0. A további 44. perc kimondottan élvezetes, jó iramú játékot hozott, olyat, amikor az ember észre sem veszi, és máris eltelt a félidő. Jól passzoltunk, kombináltunk, pontosan voltak a tért ölelő keresztlabdák, dicsérni lehet például Sándort, aki a bal szélen az őrületbe kergetve védőjét számos alkalommal faképnél hagyta azt, de jellemző volt a játékkedvre, hogy Béres egy ollózást is megengedett magának, amit bár könnyen hárított a kapus, látványos volt. Közben az ellenfél is partner volt mindehhez, ám igazán veszélyes gólhelyzetet egyik oldalon sem jegyezhettünk fel. Pedig nagyon kellett volna még egy-két gól az Unireának, ez a végén derült ki csak igazán.

Hogy mi hangzott el a szünetben az öltözőnkben, azt nem tudjuk, de egészen biztosan nem arra kérte ifj.Fele Sándor edző játékosait, ami következett: egy rémálom. Mintha egy másik csapat jött volna ki a második félidőre, ami épp olyan rosszul indult, amilyen jól az első: az 50. percben valójában mi adtunk gólpasszt az ellenfél játékosának, aki csak a kiszolgáltatott Gábor G. mellett kellett elgurítsa a labdát – 1-1. Az ellentámadásból replikázhattunk volna, ám Daroczi az üres kapu mellé emelt a szentmártoni kapus felett… És a nagyja még csak ezután következett, hiszen ami az első félidőben sikerült, az most véletlenül sem, közben az 57. percben sakk-matt helyzetben a kapusunkba rúgták a labdát a vendégek, a 69. percben pedig az volt a szerencsénk, hogy a csatáruk hatalmas gólt akart akasztani, ám kirúgta a labdát a Malom utcára… A 75. percben végre mi is veszélyeztettünk, de Foris szabadrúgását a kapus fülé tornázta. Aztán a 79. percben jött a feketeleves: újra szöktettünk egy szentmártonit, aki köszönte szépen, elhúzta a labdát kapusunk kellett, majd kényelmesen a hálóba gurított – 1-2. Anyák napja előtt egy bő héttel, bizony több édesanya is szóba került a pálya szélén és a lelátón egyaránt… A játékvezető 3 percnyi hosszabbítást engedélyezett, miközben mi még a pontmentéshez szükséges előreíveléssekkel sem birkóztunk meg, ellenben a vendégek egy kapufát is lőttek. “A fiúk nem tudnak játszani teherrel a vállukon”, mondta a levonuló játékosok egyike elkeseredve. Erre értetlenül kérdeztünk vissza: milyen teher lehet a vállukon? Legfentebb, hogy egy (elvileg) gyengébb csapatot hazai pályán le kellett volna győzni, persze, lehet mi látjuk rosszul…

Az Unirea a következő összeállításban lépett pályára: Gábor G. – Crişan, Iova, Foriş, Mândrila, Sándor, Tóth (60.p. Gego), Daroczi, Gábor J. (78.p. Hebriştean), Lakatos, Béres.

A vereség és a Mácsapuszta győzelme azt is jelenti, hogy az 5.-ről a 6. helyre csúsztunk vissza, a forduló további eredményei és a tabella ide kattintva tekinthető meg.

Az ifjúsági csapatok meccsét is a vendégek nyerték, 5-0-ra.

Úgy tűnik, idegenben jobban megy a pontszerzés, a következő fordulóban Élesden lesz erre lehetőség (az őszi meccs összefoglalója itt).