Amikor így július közepén, az érettségi vizsga után kialakított rangsorokat tanulmányozzuk évről-évre megállapíthatjuk, hogy a magyar tagozaton végzett tanulók ,,sportszerűbb”; helyezéseket értek volna el, ,,ha csak az anyanyelven letett vizsgák eredményeit számolnák.”; (Ambrus Attila, maszol.ro: 2015.júl. 8.). Érmihályfalván a tavalyi katasztrófális eredményekhez képest az idén négyszer több érettségiző vizsgázott sikeresen. Ennek a szépséghibája az, hogy az öt végzős osztályból 6-os átlag fölött csak a volt elmélet osztályok (XII. C-ből 22-en, a XII.A-ból 11-en, beleértve a ,,veteránokakat”; is) diákjai teljesítettek, de a szaklíceumi osztályokból (XII.B, D, E) ez senkinek sem adatott meg.
Osztályfőnökként 1991 óta hat líceumi osztályt kalauzoltam az érettségi vizsgáig. Az első osztályfőnöki órát mind a hat esetben azzal kezdtem, hogy: 4 év múlva érettségiztek, hallgassatok a jó szóra, mindig a jobbik eszeteket vegyétek elő.
Az első két osztály, 1995-ben és 1999-ben, viszonylag könnyen vette az érettségi erőpróbáját, igaz hogy az ún. főtantárgyakból volt mind szóbeli, mind írásbeli vizsga. A vizsgaidőszakban végig megnyilvánulhatott ,,az osztályfőnökök csibeféltése”; (Tűzes Bálint), a vizsgáztató tanárok jóindulata. Ritkán gyanakodhattunk arra, hogy valamelyik tanuló tudásának, készségeinek nem megfelelő vagy kisebb érdemjegyet kapott volna. Az akkori vizsgarendszer egyik nagy előnye volt, a tanulók a tantárgyak szélesebb skálájából választhattak. Hátránya, hogy egyesek talán érdemtelenül jutottak érettségi diplomához.
2003-ban és 2007-ben a gyengébb (szaklíceumi) osztály(om)ból még augusztusban is el kellett kisérjek egy-egy diákcsoportot Váradra pótvizsgázni. Ezen a második próbálkozáson a legtöbben átmentek. Ebben a periódusban, az értékelésben, a rácstesztek (előnyeikkel, hátrányaikkal) uralkodtak.
Négy évvel ezelőtti végzőseimet Székelyhídon telibe találták a videókamerák, minekutána leszűkítették a választható tantárgyak számát. Azóta megnövekedett az egy-egy tanuló által kedvelt, de nem választható, ún. ,,töltelék”; tantárgyak száma. Ezeket persze időpazarlás alaposan tanulni, főleg XI. és XII. osztályban. Többször jutottunk arra a következtetésre, hogy ez az új vizsgarend azt méri fel, hogy mit nem tud a tanuló. Amióta a világon van iskola van olyan tanuló aki szóban és olyan is aki írásban fejezi ki jobban magát. Leginkább azokat a tanulókat sajnáljuk, akik a líceumi 4 év alatt a vizsgatantárgyakból is 7-8-as, míg a szaktantárgyakból 9–10-es médiával zárnak. Sikertelen érettségit követően évekig küszködnek a 6-os átlagért, pedig V.-től XII.-ig ötössel a ,,kullogóknak”; sem kellett osztályt ismételniük.
A másfél hónapja elballagott osztályomban, a tanulók érezték ismereteik űrjeit, emiatt is eluralkodott az a nézet, hogy ha úgysem jelentkezünk az érettségire akkor miért tanuljunk? Az osztályfőnök ,,ösztönző, bátorító”; válasza: a XII. osztály elvégzéséért, a szakdiplomáért. Ez sem sikerült 22-ből 7 tanulónak, mert 7-en románból (közülük 4-en matematikából is) pótvizsgára buktak. Végül csak 12-en jelentkeztek érettségire, de egyik sem érte el 6-os szintet, pedig jelen körülmények között is bíztam abban, hogy 5- 6- an megállják a helyüket, mert meg volt a képességük. Ennek az osztálynak (is) az esélyegyenlőtlenségét elsősorban az tény okozta, hogy a katedrák kiválasztásának mostan rendszere miatt iskolánk az ,,ugródeszka”; szerepét tölheti be. Ily módon fordulhatott elő, hogy az előbb elemzett osztályomban 4 év alatt öt romántanár tanított. (Ez nem rekord osztályaim történetében, mert a 8 éve végzetteknek 8 félév alatt hét romántanáruk volt.) Három kartársnő (köztük egy nagyon fiatal, XI.-ben) nagyon lelkiismeretesen végezték dolgukat, de a másik két fiatal tanár (X. és XII.-ben) alacsony hatásfokkal tevékenykedett. Az egyik túl engedékeny volt (a szülők egy nyugdíjas matematika tanárral együtt kérték és el is érték leváltásukat), a másik esetében a tanár–diák viszony volt zavaros.
A fenti példa is mutatja, hogy továbbra is nagy baj van nemcsak itt a ,, (még) tömbben”; a román nyelv tanításával. Elidegenítő tényezőként erősödik, a Funeriu idején megszavazott oktatási törvény kisebbségbarát előírásainak, többek részéről tudatosan ,,csigalassúsággal”;, történő alkalmazása. Akik fékezik a sajátos román tantervek, tankönyvek kidolgozását, használatát felelősek a kisebbségi tanulók sikertelenségéért. Gondolkodóba ejtettek Ambrus Attila borúlátó kijelentései: ,,Félő, hogy a törvény alkalmazásának számonkérésével elkéstünk, a rendszerváltás utáni korszak 65. oktatási törvényváltozatban már nem fognak szerepelni a hosszas politikai küzdelem és alkuk nyomán elért könnyítések. Az illetékesek pató páli hozzáállása sok magyar fiatal érettségi diplomájába kerül. A magyar kisebbség képzettségi foka a megmaradás-, az asszimiláció és a kivándorlás mérséklésének az eszköze.”; (maszol.ro., ugyanakkor). Én ennél derűlátóbb vagyok. Örömmel tanulmányoztam Hargita Megye Tanácsának Elemző Csoportja által előterjesztett 29 oldalas, felmérésekre, azok elemzésével alátámasztott jelentéstervezetét, a románnyelv-oktatás témakörében (2015.V.14), amely fontos háttérmunka kell legyen a politikai érvelésben. Például dr. Tódor Erika oktató elméleti vonalként kifejti, hogy a fogalomhasználat fontos a stigmák kikerülése szempontjából is. A román, mint ,,nem anyanyelv (not native language)”;- semleges kifejezés, de benne van, hogy másképp kell oktatni. A tervezet kihangsúlyozza azt a tényt is, miszerint a román többséghez tartozó diákok, szülők és szakemberek is kifogásolják a román nyelv tanításának jelenlegi módját. Alina Mungiu-Pippidi, a Román Akadémiai Társaság elnöke f.é. májusában egy civil platform honlapján: ,,Amikor a szerző feljelenti a románnyelv érettségit a DNA-nál”; sokatmondó címmel közölte írását. Bízom többek között Markó Béla (a szenátusi tanügyi bizottsági), Szabó Ödön (képviselőházi) rátermettségében, tapasztalatában. Viszont optimizmusomat csökkentik Aurescu román külügyminiszter kijelentései: ui. a kisebbségek védelmét biztosító jogszabályok javításának – mintegy feltételeként (,,ugyanakkor”;) az államközi párbeszédet és a nemzetközi együttműködést nevezi meg a ,,kisebbségekhez tartozó személyek”; (még távol van a kollektív jogot elismerésétől!) jogainak védelmében. Napjainkban a román-magyar pragmatikus párbeszédre, véleményem szerint, sokkal kisebb az esély mint minderre román-német viszonylatban. (Temesvár, 2015.júl.8., maszol.ro)
Érmihályfalva, 2015. július 12-én Kiss Imre földrajztanár
(Megjelent a Bihari Naplóban)