Gy.Szabó Gyula: Akarások a homokon című újságcikkében az 1970-es években ezt írta Fekete Károlyról:

“Budapesten tanult piktúrát. Thorma János volt első mestere. Párizsban, Bécsben, Olaszországban, Svájcban, Németországban látott remekeket, és ismert meg nagyokat a művészvilágból. Csendes szobában ülünk lakásán. Tele a négy fal képekkel, a sajátjaival és másokéval: tele az asztal levelekkel, amelyek régi barátoktól jönnek. Emlékeztetnek is ezek a levelek – talán kissé keserűen…

– Bemutattak Picassónak. Kezet fogtam vele. S még kérdeztem is tőle valamit, azt, hogy miután valami csodálatosat tett, mit tehetünk mi? Azt mondta, hogy mindig a szívünkre hallgassunk, s ne utánozzunk senkit.

A szekrény tetején pasztellkrétás doboz. Rembrandt nevét viseli. Hollandiából kapta.

– Dolgozik még Károly bácsi?

– Muszáj. De szürkehályog van a bal szememen. A jobb még fiatalkoromban romlott meg, az első világháború idején.

– Itt született?

– Itt. S fáj szülőfalum elmaradottsága… Talán, ha nem vonulok ide vissza, akkor… Akik velem tanultak mind nagynevűek.

– Veszített azzal, hogy félrevonult?

– Sokat.

– S mit nyert?

– Semmit… A művészeti iskola az egyetlen kárpótlás… Több száz embert tanítottam meglátni a szépet, rajzolni, festegetni. Hát ez a kárpótlás.

Délután öt előtt az utcán látom. A 75 éves Fekete Károly romlott szemmel is megy tanítványaihoz. Kapaszkodni kell a kárpótlásba.”

A XX. század elején épített érmihályfalvi római katolikus templomot 1931-ben festették ki. A templom történetét Szuhányi Katalin írta meg (megjelent a Barangolás múltban és jelenben című kötetben 2005-ben, 140.oldal), Fekete Károly templomfestői munkájáról ezt írja:

“A szentély hátsó falát festette Fekete Károly. Az oltár mögötti fal freskóján Szent Lőrinc életének és vértanúságának két epizódja látható. A háttérben a jellegzetes érmelléki, mihályfalvi táj a római katolikus templommal. A kép mondanivalója drámai, az érzelmek túltelítettsége szinte szétfeszíti a kompozíciót. Lőrinc, a római egyház első szerpapja, az egyház kincseit, arany, ezüst edényeit kiosztotta a szegények között, hogy azok az ereklyék az ő halála után ne kerüljenek pogány kézbe… Lőrinc vértanú halála: megkötözték, tüzes vasrostélyra fektették és elevenen megsütötték. Lőrinc pedig imádkozott Istenhez, könyörgött Rómáért és annak megtéréséért… A többalakos kompozícióban mihályfalviak voltak a modellek. Így Fekete János, a donátor, Fekete Károly édesanyja a kezében arany paténát tartó idős koldusasszony (csatolt képünkön). Alakjában a művész akkor már halott édesanyját festette meg. A fiatalasszony karján kisdeddel a mihályfalvi Solti néni, a kisgyermek Solti Sándor.”

Ugyanebben a könyvben ír rövid életrajzot Marcsó Józsefné (48.oldal) Írását így fejezi be: „Hajótörött volt ő, akit a sors nem engedett az ígéret földjére eljutni.”

       Emlékezzünk reá kegyelettel!

                                    Kovács Rozália        (fotók: Rencz Csaba)

*A portré alkotója Csiszér György székelyhídi orvos (1927. január 25, Dicsőszentmárton – 2002. május 20, Székelyhíd)