Fesztiválzárás várostörténeti könyvbemutatóval

Fesztiválzárás várostörténeti könyvbemutatóval
2019. October 1.
Dióverő Nagyvásár - a vasárnapi események összefoglalója.
/vlm/Image/Show/84/
Az idei érmihályfalvi Dióverő Nagyvásár második napjának program szerinti első pontja volt, hogy vasárnap délelőtt a templomokban minden felekezet hálaadó imát mondott a betakarított termésért, ez vélhetően így is történt.
Délután került sor arra a könyvbemutatóra, mely nyugodtan nevezhető várostörténeti eseménynek is, hiszen nem mindennap esik meg – és nem is mindenhol bátorkodnak arra – hogy egy település felleltározza elmúlt 100 évének legjelentősebb személyiségeit. Ahogyan arról korábban már írtunk, az ötlet az RMDSZ egy tavalyi, a 1000 év Erdélyben – 100 év Romániában elnevezésű projektje nyomán fogalmazódott meg. A Gödör rendezvényházban tartott bemutatón a kötet szerkesztője, Szilágyi Andrea muzeológus el is mondta, hogy mintegy másfél éve került szóba a kiadás először és egy 1 éves kemény munka eredményét foghattuk kezünkbe. Azt megelőzően még Nyakó József polgármester (aki ötletgazda is) fejtette ki: minden kornak meg kell legyenek a vezéregyéniségei egy közösségben, akik nem feltétlen közszereplők, hanem saját munkaterületük kiemelkedői, de mint olyanoknak, meghatározó a szerepük. Aki “élre áll” az mindig ki van téve mindenféle kritikáknak, támadásoknak, ez is lehet az oka, hogy manapság nincs tülekedés a közszereplésért, főleg nem a felelősségért. Aki viszont vállalja, aki valami pluszt tesz hozzá a közössége előremeneteléhez, az megérdemli az elismerést, ennek egyik fajtája például a megszerkesztett könyv, összegzett a polgármester, kifejezve reményét, hogy a következő század után sem lesznek híján témának egy majdani kötet írói. A már idézett Szilágyi Andrea a továbbiakban még elmondta: mintegy 200 szóba jöhető személy közül válogattak, volt, akit adathiány miatt kellett mellőzzenek.
A 100 személy minden társadalmi réteget képvisel és nincs semmilyen (nemzetiségi, nemi vagy vallási) megkülönböztetés. Három kategória mégis megkülönböztethető: aki helyben született és élt; aki a városban született, de aztán nem ott tevékenykedett (kb. 10%); illetve aki nem ott született, de élete oda kapcsolta (25%). Csak már elhunyt személyekről beszélünk, közülük 78-ról maradt fenn fotó is az 1 – 2 oldalnyi életrajzi adat mellé. A szerzők: Borbély-Simon Andrea és Gheri Judit könyvtárosok, egy-egy személy bemutatásával, a munka oroszlánrészét Kovács Rozália helytörténész (51 személy) és Szilágyi Éva Andrea muzeológus (47 személy) végezte. Borbély-Simon Andrea nem lehetett jelen, a további két szerző rövid felszólalásában a helytörténeti munka fontosságát hangsúlyozta. A város kiadásában megjelent kötet 25 lejes áron vásárolható meg a továbbiakban a városi könyvtárban és az RMDSZ-irodában.
A délelőtti ima után a fesztivál helyszínén, a rendezvényház udvarán állt sátorban is áldást adtak terményekre és termelőkre egyaránt a helyi lelkészek, Balázs Dénes református, Bogdán István római katolikus, Popa Marius ortodox, Demian Mirel görög katolikus és Szűcs Dániel baptista egyházvezetők. A további programban újra színpadi produkciók következtek, melyek során, akárcsak előző nap, minden csoport minden tagját név szerint is említették, a megbecsülés jeleként. Fellépett a Veres László Zsolt Városi Kórus, id. Lupsa János citerazenész, a Csilinka és Csilinkamara gyerekkórus, a római katolikus egyházközség Vox Angeli gyerek- és Jubilate Deo felnőttkórusa, a Furfangos Furulyások, illetve a Móka Színjátszó Kör. A napi programra, illetve a fesztivál egészére Kökény Attila énekes koncertje tette fel a koronát, melyre megtelt a rendezvénysátor. Zárszóként Nyakó József polgármester tett ígéretet, hogy a szervezők lehetőségeihez mérten jövőre is megtartják a rendezvénysorozatot.
További fotók szerkesztetlen formában IDE kattintva.

Keresés