“A gyógyszerész (régiesen patikárius) gyógyszerészeti feladatokat ellátó, egyetemi végzettségű szakember. (…) A gyógyszerészi szakma a következő adottságokat igényli: emberszeretet, humanista szemlélet, megbízhatóság, pontosság, felelősségérzet, elméleti felkészültség és manuális készség, segítőkészség, empátia, türelem, széles látókör.” Az internetes enciklopédia szerint ez a gyógyszerész meghatározása. Azonban idézzünk egy közismert orvost is, jelesül Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebészt: “A jó szó, a szép beszéd és a meleg tekintet gyógyszer a szív számára.” Azt hiszem, a felsoroltakra mind igazolás találtam, amikor nemrégiben Fazekas Éva nyugdíjas, ám közel 55 év óta folyamatosan aktív gyógyszerésznővel beszélgettem, akit munkatársai a közelmúltban “A nagyváradi gyógyszerészek mamája” (de akár a megyét is írhatták volna) alternatív elismeréssel illettek! De ne szaladjunk ennyire előre.
Fazekas (szül. Czirják) Éva a Szatmár megyei Börvelyben született 1937-ben. Szülei tanítók voltak, kiket hivatásuk 1949-ben Érmihályfalvára szólított, így helyi iskola elvégzése után Nagykároly helyett Nagyváradra kerül középiskolába, és a manapság Premontreiként emlegetett Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. A matematika, a fizika és a kémia szeretete mondhatni egyenes úton vezette a gyógyszerészet felé, Marosvásárhelyen végezte el az 5 éves egyetemi képzést. Egyik tanára, hallva terveit, úgy vélekedett, hogy “diplomás elárusító” lesz belőle. A jóslat részben beigazolódott, hiszen diplomás lett, de nem csak kész gyógyszerek elárusítója, hiszen azóta a receptúrán dolgozik, vagyis “előállítja” a patikaszereket, amihez a fentebb felsorolt adottságok szükségeltetnek – magyarázat aligha… Diplomázás után 1959-ben előbb Székelyhídra került, később Margittán (csatolt képünkön középen, kollégái körében), Papfalván tett “kitérőt”, Bukarestben továbbképzésen vett részt, míg egy versenyvizsgát követően a megyeszékhelyre került. Ez 1966-ban volt, és 2011-ig ugyanabban az egy patikában dolgozott, a Sas palota Szent László tér felőli bejárata mellett, mely nem kis részben neki köszönhetően megyeszerte híres volt arról még a “módszerváltás” előtt is, hogy ott mindent meg lehet találni, el lehet készíttetni. A “régi” időkben természetesen mások voltak a körülmények, a felszerelések, és az is más volt, hogy sokkal több volt az orvosok által keverésre írt recept – manapság a kész, csomagolt szerek viszik a prímet, mondta Fazekas Éva, mindenki Éva nénije.
A névre szabott recept előnye éppen az, hogy személyre szól, figyelembe véve a személy és a kór eseti sajátosságait, ráadásul a lelkiismeretes gyógyszerésznek – aki tehát nem csak eladó, fontos a mögöttes információ is, azaz kikérdezi a beteget, felelősséggel jár el, magyarázta Éva néni, aki mosolyogva azért hozzáteszi: ismeretes azért az “agresszív beteg” fogalma is, aki nem hagyja magát, és ragaszkodik például egy-egy tévéreklám kecsegtető ígéreteihez, amitől nem lehet eltéríteni. A riportert meghökkentette az információ: ha a gyógyszerész a kézbe kapott recepthez tartva magát nem jó gyógyszert ad a betegnek, őt terheli a felelősség, nem a receptet kiállítót. “A felelősség azé, akinek a kezén utoljára átmegy a recept” – kapom a magyarázatot, hozzáfűzve, hogy a gyógyszerész ilyen esetben, tehát, ha észreveszi, hogy valami nem stimmel a hatóanyaggal vagy a dózissal, “a kollegiális kapcsolat jegyében” megbeszéli azt a receptet kiállító orvossal. Régebben kevesebb volt a hibás recept, manapság pedig már több szempont is közrejátszik. Az azonban vitathatatlan, hogy a jó gyógyszerésznek híre megy az egészségügyi szakmában és betegek között egyaránt. Ezért nem véletlen, hogy mióta 1962-ben foglalkozni kezdett egyetemistákkal, azóta folyamatosan körül veszik a szakma fortélyait ellesni akaró egyetemisták. De a “lesni” szót csak megszokásból írtuk, hiszen minden tudását jószívvel adja tovább, saját statisztikája szerint kb. 300 “kollégát” nevelt a több, mint öt évtized alatt.
Nem túlzás tehát a cikk elején idézett megfogalmazás, amivel kollégái azt követően illették, hogy a 2013-as esztendőben a Bihar Megyei Gyógyszerészkamara (melynek elnöke ugyancsak egyik volt tanítványa) életműdíjra jelölte, ám a Bukarestben tartott országos ünnepségen nem kapta meg azt. (Hat jelölt volt, köztünk az ugyancsak nagyváradi Németh Tibor is, díjat hárman kaptak. Az előző esztendőben az ugyancsak nagyváradi Budaházy István vehette át a díjat.) Mintegy kárpótlásként, bár egyáltalán nem törte le az eset, jelenlegi munkahelyén, amely egyike azon keveseknek, ahol napjainkban is adottak a feltételek a laboratóriumi munkához, köszöntötték kollégái. Igen, munkahelyet említettem, mert bár 1992 óta nyugdíjas, részmunkaidőben azóta is dolgozik. Ám energiáját nem köti le teljesen ez a részmunkaidő, belföldi és magyarországi kirándulások mellett járt már Izraelben, Ausztriában, Spanyolországban, a Benelux- és a Skandináv országokban. Idén Angliába készül, illetve 55. éves egyetemi találkozójára is. Emellett a nagyvárad-rogériuszi református egyházközség presbitere, kórusának tagja (korábban a Camerata Felix-nek, és a Bazilika énekkarának is tagja volt). Éva néni lakásának falán, sok más grafika, festmény mellett ott van a börvelyi, az érmihályfalvi és a rogériuszi templom képe is, mintegy tükrözve életének fontos állomásait. Beszélgetésünkkor éppen két szabadnapjának második felét töltötte, és már sokallta is ezt a “sok szabadidőt”, munka nélkül.
A gyógyszerész orvosságot készít, miközben neki a gyógyszerészet maga az orvosság – állapítottuk meg közösen a reá mindenképpen illő axiómát.
(BN)