Hat küldöttség ezer kilométere három nap alatt

Hat küldöttség ezer kilométere három nap alatt
2017. August 30.
Érmihályfalva és Balmazújváros együttes pályázatának köszönhetően közös kiránduláson vehettek részt előbbi és testvérvárosainak küldöttségei: mintegy 1000 km-t tettek meg erdélyi nevezetességeket felkeresve.
/vlm/Image/Show/84/
A kirándulók csoportja a Zetelaki gátnál

Magyar tisztviselők konferenciája és közösségépítő foglalkozása – ezt a hivatalos címet viselte az a pályázat, mellyel Balmazújváros és Érmihályfalva közösen nyert támogatást a Bethlen Gábor Alaptól egy olyan kirándulásra, melyen az érmelléki kisváros és testvérvárosainak delegációi vettek részt. Erre augusztus utolsó egész hetének végén került sor, ám a szervezés már hetekkel korábban megkezdődött: nem csak azt kellett tisztázni, hogy kik is szállnak majd fel augusztus 24-én reggel az autóbuszra az említett két település mellett Tornaljáról (Szlovákia), Nyírábrányból, Hajdúnánásról, és Budapest XVI. kerületéből, de azt is, hogy a következő három nap / két éjszaka alatt mikor és hol várja a csapatot ebéd-reggeli-vacsora, illetve vetett ágy. Hogy egy közel ezer kilométeres út nem pont úgy alakul, ahogyan azt minden körültekintés mellett eltervezték, az senkit nem lepett meg, de a “kalandba” minden meglepetés belefért, ezeket viszonylag nagy lépésekkel idézzük fel.

A Margitta – Feketeerdő – Élesd – Bánffyhunyad – Körösfő útszakasz volt az első kilométer-adag, melyen volt idő a bemutatkozásokra, illetve máris volt látnivaló, főleg a határo(ko)n túlról érkezettek számára. Azt mindjárt a Királyhágón megtapasztalhattuk, hogy a sok a külföldi, főleg magyarországi turista, de azt is, hogy bármilyen infrastrukturális fejlesztést elhomályosít az a nem szűnő “népszokás”, hogy minden lehető és lehetetlen helyet szemét lep el… Bánffyhunyad “építészeti remekeit” már ismerték hírből a vendégek, ezúttal szemrevételezhették is Kalotaszeg fővárosának soktornyos bádogcsodáit. Egyelőre csak szinte jelzés értékű az a mintegy 50 km, amit Kolozsvár környékén autópályaként tisztelhetünk, de a vendégeknek a körösfői ebéd után megmutatni már lehetett, hogy ez is van (aztán két nap múlva, már hazafelé Berettyószéplak mellett láthatták a település melletti gyűjtőtóból meredező viadukt-lábakat, melyek mintegy figyelmeztető felkiáltójelei az észak-erdélyi autópálya kálváriájának).

Bár eredetileg csobbanás volt tervezve a Medve tóba, pár perccel lekéstük a strand nyitvatartási idejét, így maradt idő Szováta központjának felfedezése, később pedig egy kis portyára Korond főutcai vásárában. Székelyudvarhely egyik vendéglőjében várt a vacsora, három panziójában pedig (hiszen egy helyen nem volt egyszerre annyi szabad ágy) az éjszakai nyugodalom. Persze az éjszaka kinek-kinek különböző hosszúságúra sikeredett, ám reggel már mindenki újra talpon volt, reggeli előtt vagy után akár körbe is járhatta a Hargita megyei város főterét, többre nem volt idő. Fürdőzni, igaz “csak” napfürdőzni a Zetelaki gátnál volt alkalmunk, ahol a bátrabbak pár lépést bele is gázoltak a meglehetősen hűs vízbe, a többiek a napsugarak simogatását élvezték a hatalmas sziklákon.

Az ebédhez már Gyergyószentmiklóson terítettek számunkra, ahol azokat a sárgadinnyéket is felszolgálták, melyeket Nyiri Béla nyírábrányi polgármester hozott magával, mint települése egyik jelképét. A Gyilkos tónál néhány emlékfotó elkészítésére volt idő, illetve egy séta ideje alatt megnézni, miért is lenne érdemes a szépen kiépített látványosság mellett akár napokat is eltölteni. A csapat közfelkiáltással úgy döntött – miközben buszunk a Hargita mélységei fölött kanyargott – hogy az eredetileg a Beszterce partjára tervezett szalonnasütés idejét “beváltja” arra, hogy ne buszon, inkább gyalog vágjunk át a Békás-szoroson. Azt hiszem, ezt senki nem bánta meg, a természeti látvány valóban lenyűgöző, de az is érdekes, ahogyan a gigantikus sziklák tövében, ahol annyi hely van, azonnal ott vannak a csecsebecse-árusok. Hasonlóan impozáns a Békási víztározó, melynek víztükrén messziről nézve, mintha vadmadarak tömkelege úszott volna. Közelről látszott: üres pillepalackok csúfítják a látványt… Már az ősz lehelete érződött a hegyek között, mikor este megérkeztünk Borszékre. Az egyik vendéglőben, miközben vacsoráztunk, Farkas Aladár ny. pedagógus, helytörténész mutatta be a nagymultú, ám egyben (a folyamatban lévő fejlesztések ellenére is) jobb sorsra érdemes turistaközpontot. Miközben kirándulóink egy része aludni tért, egy kitartó csapat nótázással tette próbára a környező hegyoldalak hang-visszaverési kapacitását, emlékezetes éjszakát szerezve a közeli panziókban elszállásoltaknak is. Reggeli után újra Farkas Aladár várt ránk, aki végigvezetett Borszék látnivalói között, valóban érdekes információkat osztva meg velünk a település múltjáról, jelenéről és tervezett jövőjéről.

A helytörténeti múzeumban természetesen a borvíz palackozásának és a gyógyvíz hasznosításának története volt az uralkodó téma, az utak mentén pedig egyaránt láttunk lepusztult és felújítás alatti, illetve már kacsalábon forgó panziókat, hoteleket. Azt is megtudtuk, hogy a Hargita megyei befektetési lehetőség egyre jobban vonzza a moldvai és a moldovai tehetőseket… A székely furfangra is találhattunk példát, például abban, hogy miközben a forrásoknál szabadon lehetett inni, vagy megtankolni a vizes palackokat, addig az ezekkel szoros összefüggésben lévő nyilvános illemhely ajtaja már 2 lej ellenében nyílt csak meg. Ebéd előtt még várt ránk egy megálló, ami szintúgy nem volt betervezve, de nem lehetett kihagyni: Marosvécsen betértünk a Kemény-kastélyba, ahol egy feladatához mérten szokatlanul fiatal legény volt az idegenvezetőnk. Az államosításkor kisemmizett családnak 3 éve visszaadott kastélyon még erősen látszik, hogy javító intézet, majd értelmi fogyatékos gyerekek intézete működött benne (egészségügyi intézményre jellemző olajjal festett falak, durván kivitelezett vezetékhálózat), ám több helyiséget sikerült már berendezni a néhai lakók bútoraival, személyes holmijaikkal, illetve emléket állítani az egykori marosvécsi – helikoni találkozók közösségének, szellemiségének. Természetesen nem maradhatott el a kert meglátogatása sem, a fotózkodás a Helikon-asztalnál és Wass Albert síremlékénél. A kirándulás utolsó ebédje Bethlenben várt ránk, ahonnan már csak egy “technikai” megálló közbeiktatásával értünk vissza – Biharba Berettyószéplaknál beérve – Érmihályfalvára, ahol nem csak a vacsora várt, de annak az emlékfotónak a kinyomtatott példánya is, amit mindenki megkapott és mely még induláskor készült az útrakelőkről. A fotó hátlapján Nyakó József érmihályfalvi polgármester ezekkel a szavakkal köszönt el a résztvevőktől: “Kedves útitárs! Megköszönöm, hogy elfogadtad meghívásunkat, és három napon át együtt építetted velünk testvéri kapcsolatainkat. Remélem, hogy az együtt töltött órák felejthetetlen hangulatát szívesen fogod felidézni emlékezéseidben. Külön öröm számomra, hogy barátságunk köttetéséhez csodálatos Erdélyünk mesebeli tájai szolgáltak helyszínül. Kívánom, hogy átélt élményeink tovább erősítsék személyes és közösségi kapcsolatainkat.”

Keresés