Nyaranta gyakran látni olyan “turista csoportokat”, melyeket egy vagy több idős ember nyomában loholó fiatalok alkotnak. Nem kell nagy megfigyelői tehetség hozzá, hogy az ember lássa: egykori fiatalságuk, gyerekkoruk színhelyére visszatért idősekről van szó, akik gyerekeik, unokáik társaságában keresik a múlt emlékeit.
Általában zsidókról van szó, akik az Egyesült Államokból vagy Izraelből érkeznek, és keresik az egykori épületeket, melyekben laktak, vagy melyekben szüleik, rokonaik üzletei voltak. Leginkább a városközpont érdekli őket, hiszen ott utcasorjában voltak az általuk lakott házak, üzemeltetett boltok – ezeken kívül pedig megnézik a zsinagógát, kimennek a temetőbe. Érdeklődnek az egykori szomszédok, barátok, barátnők iránt is – de belőlük már egyre kevesebb van…
A napkban is ilyen csoport járt a városban. A “csoportvezető” még viszonylag jó magyarsággal mutatkozott be: Faivlovics Ibi. Hölgytől a korát nem kérdezzük természetesen, de azt elmondta, hogy 16 éves volt, amikor a második világháború idején elhurcolták Auschwitzba. Túlélte. Hazatért, és 1946-ban, 66 éve hagyta el az országot, azóta nem járt Érmihályfalván. Jelenleg Izraelben, Haifában él.
A kíséretében volt fiatalabb hölgyekkel jiddisül beszélt.
Nagyon szép a város, nagyon tetszik – mondta. (Na, ugye – csak elég régen kell távol lenni, és elég messziről kell jönni, és máris másképpen látja az ember – szerk.megj.)
Hozzátette: csak az a baj, hogy már senkit és semmit nem ismer meg. Például nagyapjának, néhai Klein Izsáknak a római katolikus templom utcájának végén, a kanyarban volt üzlete, ma már nincs meg.
Faivlovics Ibi járt a Polgármesteri Hivatalban, megnézte a zsinagógát, elment a mai Egészségügyi Központba – amiben hajdanán üzlet és raktár volt, ő még annak idején úgy látta utóljára.
Bekopogott a Személyi Nyílvántartóba is, ahol kikeresték neki azt az anyakönyvet, melyben megtalálta még a családjáról szóló bejegyzéseket, láthatta édesanyja és édesapja kézírását…
Utolsó állomásként, elutazása előtt, a temetőbe látogatott ki kísérőivel.