“A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerin 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.” (Wikipédia)

A hagyományos megemlékezés Bocskai István szobránál szeles, napsütés időben zajlott le. A református egyházközség és a presbitérium, illetve az önkormányzat képviselőit, továbbá a Zelk Zoltán Általános Iskola és a Mezőgazdasági Főgimnázium diákjait – akik mintegy kihelyezett vallásórán vettek részt – Balázs Dénes lelkész köszöntötte, hálát adva, hogy az évszázadok során mindig volt, aki tovább vigye a hit lángját. Vagyon Ilona mondta el ezután Garay János: Hit, remény és szeretet című versét, majd Balázsné Kiss Csilla emlékeztetett: a Bocskai Istváné az első szobor, amit 1989 után Érmihályfalva főterén állítottak. A lelkésznő a reformáció 499. évfordulóján felelevenítette egyrészt Luther Márton, másrészt Bocskai István alakját. Előbbiről egyebek mellett elmondta, hogy jeles tanuló volt, apja taníttatta, majd két “halálközeli élménye” a szerzetesi pálya felé vezette. Miután felismerése, miszerint Isten nem csak kegyes, de megbocsátó is, nem talált meghallgatásra, megfogalmazta a reformáció alapját jelentő tételeit. A reformáció lényege: lelkiismeretünkre hallgatni Isten oldalán állva, hit által élve nap mint nap – fogalmazott a lelkésznő. Hozzátette: a magyar területeken hamar gyökeret vert a reformáció, a magyarság hűségét pedig Bocskai István jelenléte a genfi reformáció-emlékművön jól jelképezi, majd főként a fiatalok felé fordulva figyelmükbe ajánlotta a fejedelem szavait: “Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük”;.

A XC. zsoltár éneklése után az önkormányzat, az iskolák, a Vitézi Rend és a református egyházközség koszorúja került a szobor talapzatára.