A huszonöt évvel ezelőtt elkezdődött egyházi és lelki újjáalakulásra való visszatekintés jegyében is zajlott a református egyházközségben az egyetemes imahét a január 25. és február 1. közötti időszakban.
Minden alkalommal a samáriai asszonnyal odaültünk az élő vizet adó kúthoz, Jézushoz, rádöbbentünk arra, hogy mi az, ami 25 éve a temesvári reformátusok szikrája által adatott, mi az, ami azóta is van és mi az, ami még mindig nincs, s arra is rámutatott az Ige, hogy Jézus még mit adhat és mit fog ajándékozni nekünk őseink kútjánál. Szívünk-lelkünk korsója megtelt örömmel, reménységgel a népes gyülekezetben hallván az Aranykapuba járó óvodások énekeit, aranymondásait, a Bernáth-iskolába járó kisiskolások színvonalas énekes-verses bizonyságtételét, a Szobros-iskola és a Virág Ödön féle-ház iskola-előkészítőseit, a Presbitérium, az énekkarok, a nőszövetségi tagok szolgálatát. Őszinte szavak, önvizsgálatra és a „régi”;, 25 évvel ezelőtt megfogalmazott nemzeti cél érdekében újrakezdésre buzdító emlékezés és előretekintés jellemezték id. Szilágyi Ferenc presbiter előadásait. Újra azért imádkoztunk egy szívvel-lélekkel, hogy a kudarcok, a közöny, az önérdekek ne uralják el szívünket, újra élő vízzel töltsük meg korsóinkat és újra induljunk el a közjó szolgálatára, áldozatkészen, hitelesen, kitartóan, hittel és reménységgel, mint akik tudjuk, hogy mi és ki az igazság, mint akik valljuk, a szeretet erősebb a gyűlöletnél, az igazság előbb-utóbb győz.
Méltó befejezése volt az imahétnek az első februári vasárnap délelőtti istentisztelet, mely könyvbemutatóval zárult.
Az igehirdetés és a Presbitérium szolgálata után Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor átadta a Sass Kálmán-díjat özv. P. Kovács Rozália példamutató és hitvalló egyháztagnak, aki egész életén át hűséges maradt egykori lelkipásztora, Sass Kálmán szellemi útravalójához, gyülekezetünk egyik legaktívabb tagja.
A Tövisháton átélt szilágysági szabadító karácsonyról emlékezett meg hitelesen a szemtanú, a fültanú, Nt. Molnár Kálmán ny. esperes, Szilágycsehből. Emlékezése alapján szinte ott voltunk a menyői templomban, csengett fülünkben Tőkés László prédikációja, imája anyaszentegyházunk lelki épüléséért és az erdélyi magyarság szabad és önrendelkező felemelkedéséért, mi is újraéltük az 1989-es forradalom számunkra feledhetetlen pillanatait, a szabadságra találás boldogító érzését, a reménység szárnyalását, hogy ezután minden jó lesz, minden jóra változik. Az emlékeket összegyűjtő könyv olyan hiteles forrás, melyből bárki, aki a 25 évvel ezelőtti történésekről igazán akar tájékozódni, bátran meríthet és töltekezhet. A bemutatott könyv segítheti a ma nemzedékeit abban, hogy az eredeti célok és meghamisíthatatlan értékek jegyében jelöljék ki szülőföldjükön útjaikat, hittel és kitartással, méltóképpen folytassák a mai fiatalok a 25 éve elkezdett nemes harcot a magyarság megmaradásáért. Temesvár, Tövishát és Érmellék hősei nemcsak azok, akik meghaltak a forradalomban vagy a kommunista diktatúrában, hanem azok is, akik életüket és szolgálatukat adták oda áldozatként 25 év alatt református anyaszentegyházunk lelki újjáépítéséért, szabadságáért, magyar lelki életünk megerősítéséért és továbbadásáért. Nélkülük ma nem lenne olyan gyümölcsöző egyházi életünk, mint amilyen a jelenben, s helytállásukért csak tisztelet és megbecsülés járhat.
Kecskés Zsófia presbiter