A hajdúnánási NaNá Színház korábban a “Pázmányos” című, szintén történelmi témájú játékával lépett fel Érmihályfalván, péntek délután a “Hajdú rege” című zenés történelmi játékot mutatták be a kétharmad részben diákokkal “lazán telt” nézőtér előtt.
Aki nem volt pontos, az sem késte le a kezdést, mintegy 40 perces csúszással ment fel a függöny, és lehettünk tanúi a kevés díszlettel, annál több, mintegy 25 szereplővel előadott történetnek. A sztori lényege dióhéjban: abba az időbe tettünk időutazást, amikor Bocskai István fejedelem letelepítette a hajdúkat Nánáson (is). Az “őslakosok” és a hajdúk is bizalmatlansággal vegyes óvatos reménykedéssel néztek az új “társbérlet” elé. A számtalan színből állt két felvonásban volt szerelmi szál, volt intrika, voltak bátor, hősies, kétszínű, szilaj és megbékélésre hajló jellemek, voltak humoros és tragikus jelenetek, de végül természetesen minden a helyére került, és elhárult minden akadály arról az útról, mely mára oda vezetett, hogy a hajdúnánásiak büszkék lehessenek hajdú őseikre.
Az előadás végén a főszereplő mondott köszönetet a meghívásért, az előadási lehetőségért, ajándékot adva át Nyakó Józsefnek. A polgármester az előadásért mondott köszönetet, illetve azért, hogy Hajdúnánás a maga részéről mindig jó házigazdája az érmihályfalvi vendégeknek, ezt igyekeztek viszonozni. Az előadást úgy értékelte, mint a testvárvárosi kapcsolat egy újabb, kulturális kötelékét.
A Naná Színház szombaton utazott tovább Szalontára, ahol aznap este, majd vasárnap délelőtt Bihardiószegen mutatták be a Hajdú regét.