2015. September 7.
A Zelk Zoltán Gimnázium vezetőtanácsa hétfőn reggel tartott gyűlésén döntött a step by step osztályok, illetve a 3. számú (Aranykapu) napközi két csoportjának költöztetéséről. Ezzel kapcsolatban adja közre véleményét Csengeri Csongor igazgató.
Csengeri Csongor, az általános iskola igazgatója
Tisztelt szülők
Kedves Érmihályfalvaiak!
A Zelk Zoltán Gimnázium step by step osztályaiba, illetve az Aranykapu napközi csoportjaiba járó gyerekek szüleinek sajnálatos tényt kell közöljek: szeptember 7-én az iskola vezetőtanácsa úgy döntött, hogy elköltözteti a szóban forgó osztályokat és csoportokat.
A hivatalos ok, hogy az iskola fenntartója – a Polgármesteri Hivatal – a református egyházközséggel való megállapodás hiányában a mai napig nem tudta iskolánk rendelkezésére bocsájtani a Márton Áron utca 36 szám, illetve a Kálvin János utca 10 szám alatti ingatlanokat a 2015 – 2016-os tanévre. Bár a döntés előtt 20 perccel a polgármester úr telefonon közölte, hogy a presbitérium aláírta a szerződéseket, a vezetőtanács úgy döntött, hogy van lehetőség elhelyezni a step by step-es osztályokat és a napközis csoportokat az iskola használatában lévő épületekben, biztosítani tudjuk a zavartalan működéshez szükséges feltételeket. Tehát, KÖLTÖZÜNK! Ez, már TÉNY!
Ugyanakkor, jómagam sajnálatosnak tartom, hogy a református egyházközséggel megkötött együttműködési megállapodás – egyes személyek öncélú ambíciói, illetve egyes, az iskola számára teljesen idegen testületek döntései nyomán – működésképtelenné, sőt, iskolánk számára már-már károssá vált. Annak idején nagy lelkesedéssel és merész tervekkel támogattam, sőt, részese voltam eme megállapodásnak – a vezetőtanács egyhangúlag fogadta el az erről szóló határozatot. Meggyőződésem volt, hogy a két intézmény (egyház és iskola / iskola és egyház) hatékonyan és sikeresen támogatja majd egymást, gyermekeink szellemi, testi, erkölcsi és nem utolsó sorban lelki fejlődésének ügyében. Reméltem, hogy a partnerek, akik az emberek/gyerekek szellemi és lelki jólétét, a jó erkölcs megalapozását és terjesztését, a magyarság megmaradását tűzték zászlajukra, hatékonyan és sikeresen támogatva egymást, nyugodt, kiegyensúlyozott és ideális körülményeket tudnak majd teremteni gyermekeink személyiségének fejlesztéséhez. Azt hiszem, mindenki egyetért azzal, hogy a célkitűzések jószándékúak és nemesek voltak, a valóság azonban teljesen más: egyezségünk a református egyházközséggel elég szép számú ellenlábast és egyre csak gyarapodó ellentábort szült. Némely ellenfél egyenesen belülről – a két partner köreiből – támadott, de akadtak úgynevezett „kibicek”; is. Érvényesült tehát a turáni átok…
Nem akarok vádaskodni, felelősöket sem keresek, nem ez a szándékom, sőt, erkölcsi jogom sincs erre, hisz jómagam is részese, irányítója voltam/vagyok a fejleményeknek. Egyszerűen csak keresem a magyarázatot: miért is romlott meg ennyire ez a kapcsolat? Az eltelt hét esztendőben parterünkkel nagyon sok energiát és időt pazaroltunk arra, hogy meggyőzzük az ellenlábasokat az együttműködés életképességéről, hatékonyságáról. Nem sikerült – nem is akartak meghallgatni bennünket. Míg mi ezen munkálkodtunk, ők gyarapodtak, és mára már önjelölt „iskolaigazgatók”;, „szószólók”;, „oktatási szakértők”;, „érdekvédelmisek”;, „az igazság bajnokai”;, manipulátorok vagy egyszerűen csak „az ügy közkatonái”; segítik soraikat, valóságos kis hadsereget alkotva. Igen, hadsereget, mert talán nem túlzás, hogy az egyház és iskola közötti megállapodás Érmihályfalván a háborúskodás egyik nyomós oka lett. Talán észre sem vettük, hogy a nagyszámú külső és belső „jóakaró”;, ellenlábas közbenjárására egymás ellenségeivé váltunk; kihasználva, támadva, fenyegetve és zsarolva egymást. Szálljunk hát magunkba, lássuk be, hogy ez így nem működhet! Szüntessük meg a háborúskodás eme okát még mielőtt az iskola csatatérré, a gyermekeink áldozattá nem vállnak. Iskolavezetőként ezt nem engedhetem.
Meg kell állapítanom, hogy a Zelk Zoltán Gimnázium számára a református egyházközséggel megköttetett megállapodás, annak körülményei, de legfőképpen annak az iskolánk közösségére gyakorolt hatása nem elfogadható. Az intézmény, melyet vezetek, és mely több mint 1200 gyermek “alma matere”, közel 100 tanerő és még 28 alkalmazott munkahelye, és az EGÉSZ VÁROS általános iskolája – nem engedheti meg, hogy számára semleges testületek, kívülálló „érdekcsoportok”;, esetleg opportunista személyek ilyen mértékben beleszóljanak a működésébe, veszélyeztetve annak „autonómiáját”;.
A Zelk Zoltán Gimnázium méretét, de leginkább eredményeit tekintve ott van a Bihar megyei magyar tagozatos iskolák élvonalában. Panaszra tehát nem lehet okunk. Diákjaink legnagyobb része (majd’ minden diákunk) megállja a helyét, bárhová is kerül a 8. osztály elvégzése után, egyesek közülük kimagasló eredményekkel. Legjobban azonban az lelkesít bennünket, hogy egykori tanítványaink nagy többségükben kiegyensúlyozott, sikeres, boldog, nemzetükhöz és hitükhöz, családjaikhoz hű felnőttekké válnak. Bizonyíték erre az, hogy önök közül is szinte mindannyian a mi diákjaink voltak, és akkor még nem létezett partnerség az egyházzal.
Természetesen az iskola működésében is van helye a MÉG JOBBNAK! Tudom ezt, dolgozom is rajta, és a református egyházközséggel megkötött együttműködési megállapodásnak is a jobbítás lett volna a célja annak idején. Lássuk be, hogy nem sikerült, talán tévedtünk, nem voltunk még erre megfelelően felkészülve, vagy túl sokan voltak az ellentáborban. Bármelyik is legyen az ok, szűrjük le a tanulságokat és váljunk el békében, civilizáltan, értelmes, művelt emberek módjára. Innentől kezdve mindenki tegye a dolgát, az iskola foglalkozzon az oktatással és neveléssel, az egyház pedig a hívek lelki békéjével, vagy ha úgy gondolja, hozzon létre önálló egyházi iskolát. Lehet, hogy ez a megoldás.
Kedves szülők! Minden iskola életében az évnyitó egy nyugodt, fogadalmakkal teli, már-már magasztos ÜNNEP kellene legyen, nem pedig vitákkal átitatott fogvicsorgatás, tüskékkel teleszurkált, kizsarolt kényszer. A baj az, hogy az iskola nem látja biztosítottnak azt, hogy ezek a viták elcsitulnak, megszűnnek a tanév folyamán. Sőt, az elfojtott indulatok, sérelmek bármikor felszínre kerülhetnek, vagy az ügyeletes „jóakarók”; bármikor tovább “kavarhatnak”, mérgezve ezzel a hangulatot, megosztva a közösséget. Oktató – nevelő munkát ilyen körülmények között nem lehet végezni, mint ahogy bizonytalanságban tartott pedagógusokkal, szülőkkel és gyerekekkel sem. Sikerült megoldani a szóban forgó osztályok és csoportok elhelyezését, a jövőbeni nyugalom és békesség reményével megszüntetjük az indulatokat keltő okokat, helyére rakjuk a dolgokat. A gyermekeknek szükségük van a családra is és az iskolára is, az ő érdekükben együtt kell gondolkodnunk, dolgoznunk. Legyünk hát bölcsek, és fogjuk fel ezt a dolgot úgy, hogy „valaminek a vége mindig egy újnak a kezdete”;. A mi esetünkben az újat mi fogjuk alakítani, tőlünk függ majd a sikere. Ehhez kérek megértést, támogatást és segítséget mindannyiuk részéről!
U.i.: Még mielőtt megvádolnának azzal, hogy „mentsük ami menthető”; alapon, emelt fővel szeretném megszüntetni ezt a megállapodást, leendő vádlóimmal közlöm: igen, ezzel a szándékkal írtam a fentieket! A magam részéről beismerem, hogy ez így tovább nem mehet, és addig, amíg nem késő, amíg nem történnek visszafordíthatatlan, tartós sérülések, változtassunk a helyzeten.
Tisztelettel:
Csengeri Csongor Antal
iskolaigazgató