Itthon is vannak látnivalók

Itthon is vannak látnivalók
2016. October 10.
A Szépkor Nyugdíjas Egyesület október 8-án újabb, ezúttal belföldi kirándulást szervezett utazni vágyó tagjai számára, az úticél Zsibó és Zilah volt. Boros József beszámolója.
/vlm/Image/Show/84/
A kirándulók a zsibói arborétumnál

Az Érmihályfalvi Szépkor Nyugdíjas Egyesület október 8-án újabb, ezúttal belföldi kirándulást szervezett utazni vágyó tagjai számára, s ezúttal is túljelentkezés volt. Nem csoda, hiszen szinte már egy törzsgárda alakult ki, akik megismerték, megszokták egymást, de ez alkalommal néhány gyerek, valamint még nem nyugdíjas korú személy is csatlakozott a csapathoz, akik láthatólag nagyon jól érzeték magukat a nagymamák, nagytaták körében.

Az úticél Zsibó és Zilah volt. Először Zsibón álltak meg, ahol meglátogatták “a sibói bölény” (Nyírő József erdélyi író nevezte így azonos című regényében Vesselényi Miklós bárót, aki Széchenyi István, „a legnagyobb magyar”; harcostársa volt az 1848-as szabadságharc idején) egykori kastélyát és a hozzá tartozó óriási kiterjedésű birtokot, amely az impériumváltás után a román állam birtokába került, s egy román biológus meglátta az abban rejlő gazdasági és turisztikai lehetőséget, és kijárta, hogy hozzanak létre ott egy botanikus kertet, mely napjainkban már nemzetközi hírű nevezetességgé vált, biológiai kutatóközpont és laboratórium működik benne, s egy vállalkozó szellemű , bizonyára tehetős ember, gyönyörű szállodát is épített, és működtet a területén. A botanikus kert melegházában a látogatók megcsodálhatták a szebbnél szebb és furcsábbnál furcsább trópusi és dél-amerikai növényeket, a növények tövén futó keskeny kis csatornákban, máshol nem látható, teknősbékák (Számomra a legmeglepőbb a kétpúpú, gyűrött teknőjű példány volt!) keresték helyüket az akváriumházban, de álmélkodva néztük a sosem látott, így aztán számukra ismeretlen halfajtákat is. Fentebb, egy óriási domb tetején, pávák, kecskék, a doboldali erdőben őzikék sütkéreztek a már gyengülő őszi napsütésben.

A mesterséges tavon hattyúpár úszkált, különböző színekben pompázó egzotikus kacsafajták kíséretében, de rájöttünk, hogy az egyik tavacskában gyönyörű, piros színű halak laknak, s etetéskor mind egy helyre gyűlnek a jó falat reményében. Az egyetlen szomorú, egyenesen lehangoló látvány maga a kastély épülete volt. Az egykor nagyúri pompát sejtető óriási épület, ma szomorúan, szinte segítségért kiáltva árválkodott a kert közepén. Falainak nagy részéről az idő vasfoga már lemállasztotta a vakolatot, ablakai betörve, gondozatlanul, árván, elhagyatottan várták, hogy valaki észrevegye végre, hogy az épület helyreállításával nem csupán az ország egyik épített örökségének nagyszerű darabját menthetnék meg az utókor számára, de egy idegenforgalmi célpontot is jelenthetne, amely nyereséget termelne a város számára. De hát, úgy néz ki, hogy csak a Fennvaló, meg esetleg az európai pénzforrások segíthetnének ezen az áldatlan helyzeten.

Hazafele menet Zilahon is megállt a társaság, ahol megnézhették az érdeklődők az Ady által megénekelt Kollégiumot, amelynek egykor ő is diákja volt, fényképet készíthettek a költőzseni szobra előtt, vagy elmerenghettek egy pillanatig a híres Wesselényi szobor előtt, amelyben a báró jelképesen nyújtja a karját az előtte álló jobbágy felé. Vajon mennyit változott a helyzetük napjaink nyomorgó „jobbágyainak”;!? Vannak ugyanis elegen ebben az országban, akik ma is ezen a szinten kénytelenek tengetni az életüket !

Ismét eltöltöttünk egy kellemes napot egymás társaságában, s hazaérve mindenki azt mondta, hogy megérte. De még nem ért véget a kirándulási szezon, ugyanis azt tervezik a szervezők, hogy novemberben Hajdúböszörménybe látogatunk a Márton-napi libafesztiválra.

Rajtunk nem múlik, bizonyára ott leszünk !

Boros József