Negyedik alkalommal szervezte meg jótékonysági napját szombaton a Gálospetriben működő Szentháromság Gyerekotthon. Az egykori Fráter kastélyba érkezőket már a kapunál színes lufik fogadták, a terasz is hasonlóakkal volt díszítve, s a későbbiek során el-eldurrant néhány, mintha csak a program része lett volna. A szépen rendbe tett kertben rózsák virágoztak, a gyümölcsfákon izmosodott a körte, a barack, színesedett a szilva, vörösen mosolygott a meggy. Az ünnepség szabadtéri szentmisével kezdődött szokás szerint, a résztvevők egy része a terasz, mások a rögtönzött sátor, vagy éppen az említett kisebb-nagyobb gyümölcsfák árnyékába húzódva hallgatták Bogdán István érmihályfalvi plébánost, aki a gálospetriek pásztorolója is. A tisztelendő egyebek mellett arról beszélt, hogy a jótékonysági nap a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó intézmény legnagyobb ünnepe, alkalom arra, hogy találkozzanak az ott nevelt gyerekek a mindennapjaikat támogatókkal. (Mintha csak ezeket a szavakat akarták volna alátámasztani, a gyerekek, főleg a kisebbek, közben is a kertben, az udvaron tébláboltak és örömmel ugrottak a folyamatosan érkező, ismerősöknek, sőt, családtagoknak számító vendégek nyakába.) Bogdán István hozzátette még: a békétlenséggel, nyugtalansággal teli világban lépjünk ki félelmeink béklyójából, merjük életünket a Szentháromságra bízni és akkor biztosan nem vesznek el azok, akik törekszenek az evangélium szerinti életre.
A szentmise végeztével Kosza Erzsébet, az otthon vezetője – hangjában hallható meghatódottsággal – köszönte meg, hogy mindennapi gondjaik ellenére sokan eljöttek a hívásra (a megye több részéből és Magyarországról is). Mindezt úgy értékelte, hogy “sokan szeretnek minket”. Nehéz év áll mögöttük, összegzett a nevelő, de hozzátette: azon dolgozik, hogy az otthon tovább működhessen. Böjte Csaba alapítványvezető ezúttal nem lehetett jelen, ám a vendégek úgy is a gyerekek miatt jönnek, állapította meg Kosza Erzsébet, aki köszöntő szavait románul is összefoglalta. Ez után következett a gyerekek rövid műsora, mely minden alkalommal egyfajta köszönetnyilvánítás részükről a segítőik felé. Ezúttal egy vicces jelenetet láthattunk, illetve tánckoreográfiákat, melyek a kacsatánctól egy éppen slágerlista-topon lévő Enrique Iglesias-dalig terjedő palettán mozogtak, bizonyítva, hogy az otthonban nevelkedő gyerekek semmivel sem maradnak le például a divatos zenék ismeretének terén sem kortársaiktól. A vidámság folytatódott, hiszen vendégek is érkeztek műsorszámokkal. Elsőként a debreceni Linedance Club, melynek tagjai nem csak bemutattak a country-western stílusban néhány táncprodukciót, de tánctanítást is rögtönöztek, melyen nem csak a gyerekek, de néhány felnőtt is rész vett. Őket a biharpüspöki hagyományőrző népdalkör követte. (A “kapocs” a gálospetri otthon és a püspöki közösség között Varga Sándor tisztelendő, aki korábban volt érmihályfalvi, most pedig püspöki plébános.) A népdalkör tagjai először szerepeltek ezen a helyszínen, nevükhöz méltóan népdalokat énekeltek, amihez a hallgatóság köréből társultak is. A viszonylag kötött programnak ezzel vége is volt, az épület mellett már terítették az asztalokat, ahol mindenkinek helye volt a közös ebédre, később szórakoztató programokra vagy csak beszélgetésekre is volt alkalom.