100 éve kelt ez a levél, karácsonykor írta Szűcs József kovácsmester az I. világháborúból, haza, a családjának. Felesége, édesanyja és 4 kisgyermeke várta otthon.

     Kedves felejthetetlen jó anyukám!

Először is tudatom, hogy leveleiteket Karácsony első napja estéjén kaptam meg, melyből nagy örömmel olvastam, hogy egészségesek vagytok hála a jó Istennek ( …) Nagyon mostoha a sorsunk, amely egymástól elszakított, de bízzál fiam, bízzál leányom mert a hited téged megtartott.

Továbbá édes fiam, mivelhogy időm is van, papír is van leirom a karácsony első napi kalandomat. Először is tudatom, hogy egy leégett falu végén vagyok szállásolva, ott vezetem a gazdaságot már vagy öt napja. Tehát ma reggel, mint ünnep napon, úgy 7 óra tájban az ágyuk és fegyverek dörömbölése mellett felkeltünk s a többiek rávettek, hogy menjek valamerre és vegyek vagy egy disznót, vágjuk le az ünnepre. Nem nagy biztatás után el is mentem egy madzaggal érte. (…) A közelebbi faluhoz érve egy öreg asszony ott sírdogál a ház végibe, a házból kiszórt holmija mellett. Látom én, hogy tőlem is fél, pedig én Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánok neki, de hiába, ha nem érti, azt hiszi, hogy kérek tőle ennivalót és azt mondja, hogy Nyema és még néhány szót Bozse Bozse. Megyek tovább, de a többi házaknál sincs otthon senki, csak a ház földjén elszórt holmik és szalma, egy felfordított bölcső vagy egy veder szappanos víz, amelyikbe egy szegény katona egy néhány tetűt belefullasztott, na még egy pár libafej vagy tyúkbél illatozza a karácsonyfa helyét és a sok szentképek kirakva a fák töveire s a kertben van egy összerugdosott kredenc, mellette több könyvek kinyitva, de hiába veszem fel egyikbe sincs, hogy Szívünk vígsággal ma bétölt. És a falucskán végig menve mind ilyenek között, de sehol egy embert sem látni mást, mint a falu végén két tüzér szedi le a padlásról a sarjút. Nincsen itt disznó, kell hogy menjek a másik faluba, mentem hát keresztül erdőn, mezőn itt is ott is egy-egy döglött ló.

A másik falut megpillantva már tudtam, hogy többen vannak, mivel ott füstöltek a házak kéményei. Oda érve először is Seres Lajost láttam, aki emelt egy veder káposzta levet, mert nálok már meg volt sülve a liba, arra ittak, még én is ettem egy nagy liba combot és a Lajossal mentünk disznót keresni.

Vettünk is nemsokára, még pedig kettőt 36 koronáért és össze kötöttük és mégis az egyik a réten elszabadult csak nagy fáradság után sikerült ismét kézre keríteni. Estére hazaérve mind a kettőt leöltem és eladtam. (…)

Ugye fiam elég volt a semmiségből, de hiába egyéb újságot nem irhatok, mert nincs. A kántások nem zavartak, nem törték le a kapu sarkát. Nézz utána, ha lehet, hogy Gábor szabaduljon fel, én is munkálkodok benne, és írd meg mi van, mindent.

Ölelve csókol szerető apukátok. Isten hozzátok.

Sietek, mert most avizálják, hogy mindjárt megyünk innen.

Isten hozzátok, József.