A meteorológusok által ígért jó időben reménykedve vágott neki a Kisújváros-Nagyújváros csapata vasárnap reggel a kalandnak: a Részek Viadalán nyert jutalomként Kassa “bevételére” indultunk. A hajnali ködnek már nyoma sem volt, amikor Tornyosnémetinél átléptük, pontosabban “átgurultunk” a magyar-szlovák határt. Érdekes volt látni, hogy a ma már megállásra sem késztető gránicon a jól kiépített határőri épületek milyen lepukkant állapotban vannak, sőt, kint is van a felirat: “Eladó”! Az első szlovákiai élményt mindjárt az első benzinkútnál megszereztük: a mellékhelyiség használata 20 eurócentbe került. A még vadiúj autóúton hamar odaérni a határ-közeli Kassára. A városból először a füstölgő gyárkéményeket lehetett meglátni, bizonyítékaként a nem túl környezetbarát ipari negyed működésének. A város szélét elnézve bárhol lehettünk volna: ugyanazok az autókereskedések kínálták a világmárkákat, mint egy-két határral odébb, ugyanolyan kinézetű bevásárlóközpontok és benzinkutak várták a vásárlókat, csupán a betűk árulkodtak az országról. A kirándulás részleteit szervező Sütő Juditnak köszönhetően nem vaktában vágtunk neki Kassa látnivalóit felleltározni, hanem Balassa Zoltán idegenvezető irányításával. Igaz, az elején túl “tempósnak” találtuk az iramot, de végül beláthattuk, az úriembernek volt igaza, hiszen sok volt a látnivaló, s talán több napra is elég lett volna. Nem untatom az olvasót a látottak részletes leírásával, hiszen az egykori erődről, a Szent Erzsébet dómról, az óváros megannyi értékes épületéről, a II. Rákóczi Ferenc-emlékhelyekről szekérderéknyi információ található a lexikonokban, az interneten. Balassa Zoltán elképesztő lexikális tudásról tett tanúbizonyságot, könnyedén ontotta a neveket, évszámokat, rávilágított az összefüggésekre – ember legyen a talpán, aki tudta követni, és bizony bajban lettünk volna, ha a végén így szól: vegyünk elő papírt, ceruzát, mert röpdolgozatban kikérdezi az elmondottakat. Láthatóan nem ma kezdte az idegenvezetést, így jó érzékkel időnként egy-egy adomával, viccel, a régiekről maradt pletykával oldotta az információk nyomasztó tömegét. Például: a dóm egyik külső, az utolsó ítéletet vizionáló domborműve előtt elmondta, hogy a jobb oldalon állók a mennybe mennnek, de hozzátette, hogy ez nem vonatkozik maradéktalanul a mai politikai viszonyokra is. A látottak, hallottak alapján levonhattuk a következtetést: magyarság történelmének jókora szeletét magáénak tudható Kassán a jelenlegi hatalom erősen igyekszik saját történelmi verzióját rátelepíteni az egykorira… A mintegy három órás “történelem-kurzus” a Rodostó ház-múzeumban ért véget, ahol az idegenvezetőnk nem csak tiszteletdíját, de az addigi hallgatóságának tapsát és a Farkas Ferenc illetve Kovács Éva készítette ajándéktárgyakat is átvehette Sütő Judittól. Két órányi szabadidő következett, mely alatt egyesek a kulináris élményeket keresték, többen Márai Sándor közismert szobránál ültek le az íróval szemközt. A sétáló utcának különösen kellemes, megnyugtató hangulata volt, amihez hozzájárultak a vendéglátóhelyek nyüzsgő teraszai, a sétálgató emberek, a rendbetett épületek. Békebeli hangulatot kölcsönzött, hogy a használaton kívüli villamossíneket nem szedték fel, az utca közepén pedig patak hömpölyög, medrében fikarcnyi szemét sem ázott. Ami mégis keserű szájízt hagyhatott bennünk, hogy magyar szót sehol (!) nem hallottunk, csupán idegenvezetőnktől, és az őt megszólitó két barátjától, magyar feliratot pedig sehol nem láttunk, csupán egy színházi plakáton…
Indulás előtt még készült egy újabb csoportkép a csapatzászlóval, s már fordult is a busz hazafelé. Magyarországon, főleg a kisebb településeken, lehetett látni, hogy főként a főutcákon (az országút mentén) lévő kultúrházakban, elöljáróságon még nyitva voltak a választókerületek – vasárnap helyhatósági választásokat tartottak a “szomszédban”. Közben a buszban a csapat szirénjei és trubadúrjai tartottak az egész útra vonatkozott “hangedző-tábort”, ezzel is készülve arra, hogy jövőre felkerülhessen a csapat fehér zászlójára az eddigi két Részek Viadala-győzelmet jelző csillag mellé a harmadik is.
Rencz Csaba
(*Márai Sándor: Cassovia)