Könyvbemutató: Összegzés a megye tánccsoportjairól

Könyvbemutató: Összegzés a megye tánccsoportjairól
2012. December 14.
A napokban Érmihályfalván is bemutatták a szerző, Hodgyai Edit jelenlétében a Hagyományőrzés és tehetséggondozás Biharban 2012 című kötetet, mely a megye néptánccsoportjait mutatja be. A kiadvány az RMDSZ helyi irodájában megvásárolható.
/vlm/Image/Show/84/
Hodgyai Edit, jobbján Nyakó József, balján Csorba Sándor

Többszörösen is ünnep volt a Hagyományőrzés és tehetséggondozás című könyv bemutatója, hiszen éppen Mikulások járták a várost azon az estén – így nem csoda, ha a kultúrház kistermében is megjelent pár piros ruhás “öregúr” számos krampusz kíséretében. Mindannyian megszólalásig hasonlítottak a helyi Nyíló Akác néptánccsoport tagjaira, ami nem is volt meglepő, tekintve, hogy a kiadvány éppen a Bihar megyei néptánccsoportokat szedi lajstromba.
Nyakó József polgármester először is köszöntötte a Mikulásokat és kísérőiket, majd minden vendéget és megjelentet. Mint fogalmazott, a néptánc “itthon van” Érmihályfalván, majd felelevenítette a nyolcvanas évek közepén szervezett első szüreti bálokat, az azokhoz kapcsolódott hívogatók emlékeit – ezek alapjain alakult aztán meg a néptánccsoport, mely később felvette a Nyíló Akác nevet. Említést tett ugyanakkor a kötet szerzőjéhez, Hodgyai Edithez, és az általa alapított, idén 25 éves micskei Görböc néptánccsoporthoz fűződő emlékeiről is.
A kötetet Csorba Sándor muzeológus mutatta be (ugyanaznap, korábban Érsemjénben is), kifejtve, hogy manapság senki és semmi nem gátol bennünket kulturális értékeink őrzésében, ám éppen ez egy csapda is, hiszen egyszersmind érdektelenné is válhatunk, ráadásul a globalizáció “agymosása” is leselkedik ránk. Éppen ezért van nagy szükség a hasonló kiadványokra, mely őrzi, felmutatja és további kitartó munkára sarkal, vélte a méltató.
A kötet 17 csoport történetét dolgozza fel megalakulásuk sorrendje szerint, a csoportvezetők szolgáltatta adatok alapján.
Hodgyai Edit mint pedagógus (matematika tanár, a micskei iskola igazgatója) is kitért a néptánc, a néptánccsoportok létének fontosságára beszédében: nem csak hagyományaink őrzősében van fontos szerepük, de a csoportok egy életformát adnak tagjaiknak, közösséget formálnak. megemlítette, hogy első ötletként csak a Görböc 25 évét szándékozott megörökíteni, ám menet közben változott a terv, így lett belőle egy, az egész megyét átfogó összegzés.
A szerző a helyi csoportnak ajándékozott egy “csokorral” a kötetből, a vásárlóknak pedig dedikálta a kiadványt, mely a továbbiakban megvásárolható 25 lejért a helyi RMDSZ-szervezet irodájában.

Keresés