Nézze el nekem az olvasó, hogy újságíróként, ám érmihályfalvi lakosként személyes emlékekkel kezdem: gyerekkoromból emlékszem, amikor még a helyi Fogyasztási Szövetkezett péksége a főutcai helyén működött, édesanyámmal sokszor jártunk ott, hiszen főleg sátoros ünnepekkor vállalták, hogy megsütik családok kalácsait is. Az 1970-es évek elejére/közepére tessenek gondolni, gyerekként csodálkoztam rá a pékek munkájára, amint a kemenceajtó előtti gödörbe leereszkedtek, onnan varázsolták be hosszú nyelű lapátjaikkal a felcímkézett tésztákat a sejtelmes kemencék mélyére. Fehér Péter bácsi, aki nekem természetesen már akkor is bácsi volt, egyike volt a szakma mestereinek, akit az utcán is sokat lehetett látni, amint kismotorján, hátán horgászbottal, kedvtelésének hódolni indult a vízpartra. A horgászatot még nem olyan régen, pár évvel ezelőtt is művelte, az elmúlt pénteken pedig 100. születésnapja alkalmából fogadhatta a köszöntőket.
Fehér Péter 1918. június 29-én született, 1945. december 15-én lett házasember. Két fiú, László és Péter édesapja (ők sorolták nekem a családi adatokat ottjártamkor), négy unokának és 5 dédunokának is örülhet az ünnepelt. Már csak egyedül, hiszen 1992 óta özvegyként él családja körében. Összesen 52 évet töltött el a pékségben, mivel akkoriban a négy osztály elvégzése után máris inasnak adták. A köszöntők nem csak a születésnapon érkeztek a Vörösmarty Mihály utcai házhoz: a Helyi Tanács szociális bizottságának tagjai (dr. Turucz Mária, Karsai Attila, Torda Imre és Tóth Csaba) már előző nap szerét ejtették a látogatásnak, illetve, saját kezdeményezésként Ioan Mihaiu prefektus is bekopogott. A kormánybiztosi hivatal maga is nyilvántartja az ilyen évfordulókat, idén pedig jó alkalomnak gondolhatta ezt összekötni a centenáriumi évvel. Erre utalt, hogy Péter bácsi asztalán ott volt a prefektustól kapott román zászló, illetve egy centenáriumi logóval díszített bögrét is láttunk. Ioan Mihaiu érmihályfalvi látogatása időpontjáról nem értesítette a helyi elöljáróságot. Nyakó József polgármester pénteken délelőtt járt az ünnepeltnél, aki egészségügyi problémája miatt éppen ágyhoz kötött, kicsit nagyszót is hall, de szellemi frissességben társalgott a vendéggel.
Péter bácsi példa arra, hogy miközben nem költözgetett a világban, a határt mozgása okán váltakozott többször is magyar és román állampolgársága. “Magyarnak születtem, magyarként fogok meghalni is, szeretem a hazámat, tudva, hogy Romániában élünk”, mondta, hozzátéve: “hosszú életet adott nekem a Teremtő, amit mindig boldogságban tölthettem”. Örömmel vette a szerény ajándékot, az alkalomhoz illő oklevelet, illetve a tortát, mely mi mással, mint marcipánból készült pereccel, kis kemencével, sütőlapáttal volt díszítve. A szó természetesen ráterelődött a horgászatra is, miközben megtudtuk: kedvence mindig a harcsa volt. Búcsúzáskor azzal vált el a polgármestertől: ha legközelebb horgászni megy, mindenképpen szóljon, mert a városvezető szívesen társulna hozzá.