A Magyaroké című előadás azt mutatta be, hogyan maradt meg, illetve hogyan alakult a magyar népzene és néptánc a szomszédos népek kultúrájának hatásai közepette. A mezőségi, szatmári, Küküllő-menti, széki, kalotaszegi, gyimesi táncok bemutatására egyaránt jellemző volt a nyugodt, magabiztos előadásmód és az eredeti elemek megőrzése. A színpadon néhány különböző nagyságú hordó, illetve két, hol összeborított, hol szétválasztott nagy dézsa volt csupán a díszlet, melyek a koreográfia szerint a színpadkép éppen aktuális súlypontjának kifejezésére voltak hivatva – egyszerűbben szólva hol táncosok álltak/ültek rájuk, hol zenészek. Bármely tájegységben kalandoztunk is, a legények mindenütt nótáztak és virtuskodtak, a lányok dalai pedig a szerelemről szóltak elsősorban, legyen az boldog vagy szívfájdító.

Amit talán hiányolni lehetett, hogy sem az előadás előtt, sem utána nem szólította meg senki a közönséget, eligazítva abban, hogy kiket/mit fog látni illetve kiket/mit látott. Mindez azonban nem von le a produkció értékéből, amit a közönség állva, vastapssal köszönt meg.

A mintegy 180 fős publikum soraiban ott voltak a helyiek mellett az érsemjéni, érkörtvélyesi és monospetri néptánccsoportok tagjai is.