2015. June 5.
Nyakó József polgármester az alábbi beszédet mondta a Hajdúnánáson, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából csütörtök délután tartott megemlékezésen.
Csütörtök délután tartottak megemlékezést Hajdúnánáson, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Ennek szónoka Nyakó József volt. Alább a polgármester beszéde.
Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki fontosnak tartotta, hogy megjelenjen a magyarság, ezen belül a Hajdúnánás város Nemzeti Összetartozás Napi megemlékezésén. Örömmel teszek eleget polgármester úr kérésének és megköszönöm, hogy alkalmam lehet megosztani önökkel gondolataimat.
Amint a tisztelt hallgatóság is tisztában van vele, határon túli magyarokként mi érezzük leginkább ennek a kegyetlen döntésnek a következményeit. A határok önkényes kijelölésével a győztes hatalmak büntetni akarták nemzetünket. Bőrömön tapasztalom: ez sikerült is nekik! Közel száz esztendeje jelöltek ki számunkra egy közigazgatási és társadalmi közeget, ahol az idő folyamán az asszimiláció módosító erejének behódolva vagy ellenállva éljük életünket mi, az anyaország határain kívül rekedt magyarok. A minket ért erőszakos hatások ellenére is az erdélyi, a partiumi, a bánsági vagy a történelmi Máramarosban élő magyarság “megfogyva bár, de törve nem” mind a mai napig tartja bástyáit, közöttük egy jelentős, erős indentitástudattal ott találjuk a jobb időket remélő, fejlődni vágyó Érmihályfalva lakosságát is.
Meggyőződéssel és elszántsággal valljuk, hogy minden magyarnak szülőföldjén, “apái telkén” (utalás Máté Imre érmihályfalvi költő versére – szerk.megj.) kell megtalálnia “élete maroknyi aranyát” – Váci Mihályt idézve, az érvényesülés hétköznapi eszközei mellett. Az elvándorlás, mint jelenség, a magyar élettér feladását, az egyébként is fogyó magyar nemzet további zsugorodását, csökkenését vonja maga után. Éppen ezért a romániai magyar felelős politikusok felháborítónak tartják azokat az ésszerűtlen, nem kellő körültekintéssel hozott döntéseket, mint amelyek a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Gyöngyhalász-projektjét szabályozzák, miszerint a szórvány-településekről emeljük ki az iskolás korú gyermekeket, annak ellenére, hogy jó példák mutatják például Hunyad és Beszterce megyékben a szórványban zajló oktatás létjogosultságát. Az volna talán a helyes, ha a pénz, a támogatás követné a diákokat, nem pedig a diák a pénzt, a támogatást. Természetesen nem lehet és nem is szabad útját állni egy-egy fiatal karrierépítési szándékának, de bűn volna előidézni, elősegíteni a tömeges kivándorlást.
1921-től, az új határok megjelenésétől kezdődően a nagybirtokosok mentették ki magukat és vagyonukat az elcsatolt területekről, elindítva a magyarok keserves kivándorlását a Kárpát-medence keleti vidékéről. Napjainkban, amikor EU-tagokként közösen várjuk a schengeni határok minél hamarabbi eltűnését, nem hibázhatunk, nem szabad felelőtlen lépéseket tenni, amelyek a magyar hídfőállásaink feladását eredményezik.
Örvendetes, számunkra üdvös és reményt keltő az a közeledés, amelyet a magyar kormány és a romániai magyarok parlamenti képviseletével rendelkező politikai alakulat, az RMDSZ között tapasztalunk az utóbbi időben. Mert mi összetartozunk, kedves barátaim!
Bárminemű széthúzás, marakodás vagy ellenségeskedés, de a politikai bölcsesség hiánya is csak kudarcot, vesztes csatákat és hosszas, nyomasztó gyászt hozott és hozhat még nemzetünkre. Biztosíthatom önöket, tisztelt emlékezők, hogy a Romániában élő mintegy 1.300.000 magyar rendelkezik azokkal az edzett, saját politikusokkal, akik abban a közegben, az érdekérvényesítés fortélyaival felvértezve, az anyaország kormányával együttműködve, az életfeltételek némi jobbításával, itthon tudják tartani évezredes szülőföldjükön ezen vidékek hányatott fiait. Mi, romániai magyarok, a többi elcsatolt terület magyarjaival együtt, tudjuk a dolgunkat, tudatában vagyunk küldetésünknek. Szoros kapcsolatot ápolva veletek, kedves anyaországi testvéreink, tartani fogjuk állásainkat. Otthon maradunk és építjük, szépítjük, gyarapítjuk szülőföldünket, azt a hagyatékot, amely évszázadokon át gazdagította és gazdagítani fogja népünk, nemzetünk felbecsülhetetlen értékeit, örökségét. Azt kívánom magunknak, itthoni és otthoni magyaroknak, hogy a jó példát követve legyünk képesek összefogva felülkerekedni pillanatnyi nehézségeinken. Tudjunk megújulni újra, meg újra. Legyen alkalmunk együtt ujjongani újabb közös sikereinknek. Akkor talán eljön az idő, hogy fakulni fog az a szomorú emlék, ami még most mélyen be van vésve népünk szívébe, lelkébe.
Befejezésül, megköszönve megtisztelő figyelmüket, kívánok erőt, egészséget és sok sikert minden magyar embernek, éljen az Hajdúnánáson, Érmihályfalván, vagy bármely sarkában ennek a zűrzavaros, forrongó világnak.