A Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) október elsején tartotta érmihályfalvi bemutatkozó összejövetelét (részletek ide kattintva). Ennek egyik napirendi pontja volt a BÉKE honismerettel foglalkozó tagjainak bemutatkozása. Ennek során olvasta fel Kovács Rozália alább található írását.
Mondák egy régi harangról: az érmihályfalvi 525 éves harang
A mai Érmihályfalva, régi nevein Michal, Nogmichal, Nagymihályfalva, Mihályfalva történetét az 1270-es évektől ismerjük. Dokumentumok vannak arról, amikor Onnus asszony, Turul comes özvegye a Mihály nevű praediumot unokájának adja.
A praedium vagyis puszta elnevezés dacára a falu már állott, bár a tatárjárás alatt elnéptelenedett. A század végén, már mint egyházas hely ismert, valamilyen kis temploma is volt, azon a helyen, ahol ma a református templom áll. 1280-ban egy Péter nevű papot említenek. Később két papot is ismerünk Pált és Miklóst, és Szent György tiszteletére szentelt, gazdagon ellátott templomot.
1491-ből van egy, ma is szolgáló 8 mázsás harangunk, mely a magyarlakta területek egyik legrégibb harangja.
Erről a harangról Bunyitay Vincze leírása a legteljesebb és legpontosabb 1885-ből, aki a harang latin feliratát is magyarázza, mely szerint: a felirat a négy evangélista nevével kezdődik, utána jön a lelkész neve Veres Mátyás, aki a negyedik ismert lelkésze Mihályfalvának a középkorból. Következik a templom védőszentjének, Szent Györgynek neve, utolsó helyen pedig a harangöntő neve áll, Imre, aki váradi volt.
A harang latin nyelvű felirata: Lucas, Marcus, Matheus, Johannes Tempore Mathiae Veres ministri huius Ecclesiae.
Regnante rege Ladislao coronationis eius anno secundo, viledicet 1491, hoc opus factum est ad laudem Dei et beati Georgii martyris per manus Emerici de Waradino.
Bunyitay Vincze a harang leírását agy fejezi be: „E harang híven osztozik Mihályfalva lakosainak örömében, bújában, s a jámbor lakosok ma is oly szívesen hallgatnak szavára, mint atyáik, kiket még búzaszentelőre, feltámadásra vagy éjféli misére hívogatott.”
Ehhez a most 525 éves haranghoz több monda is fűződik.
Hogy mi a monda, erről az 1891-ben kiadott tankönyvben, melynek címe: Költészettan és irodalomismertető, ezt írják: „A monda hagyományilag fennmaradt csodálatos tartalmú elbeszélés, mely bizonyos helyhez, vagy történeti személyhez fűződik. A monda a költészet legrégebbi formája, alkotó elemei: a történeti és csodás.”
A harangmondák, röviden:
1. „A török portyázott a lápos vidéken. Dőlt a templomtorony, harangja legurult az Ér mocsarába…egyszer meglepte egy friss nyári zápor…iszapfogságából szabadult a nyelve, s mint egy égi jelre megkondult a harang.”(Szilágyi Ferenc verse, részlet)
2. Sok száz évvel ezelőtt, amikor a török pusztította az országot, tőlünk és a környező falvakból több mint 400 embert hurcoltak el, sokat megöltek. Nem kímélték a templomot se, felgyújtották. A templom és tornya hatalmas lánggal égett, míg végre ledőlt. A harang nem olvadt meg, hanem lehengeredett a domb
alján folyó Móka patakba, itt rejtőzködött évekig. Egyszer egy sötét őszi éjszakán , a lápokon, erdőkben bujdosó nép harangzúgást hallott. Az ősi harang szólt hívogatóan a Móka patakból, szavából megértették, hogy már nincs itt az ellenség, mindenki előbújhatott rejtekéből. (Beszéli a világ, történeti mondák, 174.old.)
3. A tatárjárás idején a lakosság elmenekült a mocsári tölgyesek és nádasok rengetegébe. A harangot elrejtették a Móka patak medrébe. Mikor elmentek a tatárok, előhozták a harangot és az éjszakák csendjében kongatták. (Balaskó Vilmos: Élet a föld alatt, 90.old.)
4. Amikor török és tatár hordák még kényük-kedvük szerint kalandoztak az országban, egy rabló csapat megrohanta településünket is. A templomot is felgyújtották. A fából épült templomtorony is elégett, a harang legurult a homokdombról, meg sem állt addig a nádasig, mely akkor a Móka patakot övezte. Néhány nap múlva, miután a portyázó pogányok eltakarodtak, a nádasba menekülő lakosok meghallották a harang szavát. A pap, aki előmerészkedett, a nádas szélén megtalálta a puha homokban épen maradt harangot. Kifordította a homokból és elkezdte kongatni, így adta hírül, hogy eltakarodtak a rabló törökök. (Duka János: Elsüllyedt kincs, 28.old.)
5. „A törökök felgyújtották a templomot, melynek harangja a Móka-patakba zuhant. Egyszer aztán, talán valamilyen csoda folytán, a harang megkondult, mire a nádasban rejtőzködő emberek előjöttek és hamarosan újjáépítették a templomot. A másik változat szerint szintén felégették a törökök a templomot a településsel együtt, s az 1491-ben Nagyváradon készült harangot magukkal akarták volna vinni, ám az valahogy a Mókába gurult. Csak a később visszatérő lakosok emelték ki újra, s azóta is a templom középső harangjaként szolgálja a híveket.” (Lajos Miklós, Érmihályfalvi Figyelő 1997, 6.szám.)
Kovács Rozália