A IV.-Liga ötödik fordulójában a Céckei Locadin gárdáját fogadta az Unirea.

Az összecsapás úgy kezdődött, ahogyan azt a játékosok, csapatvezetők és a mintegy 200 szurkoló legszebb álmukban elképzelhették: Fele Sándor távoli lövése kipattant a kapusról, Lakatos pedig jókor érkezett – 1–0, már a 3. percben.

A 10. percben az ellenfél 13.-as játékosa nagy helyzetben a kapu fölé emelt, de erre már alig emlékeztünk, amikor tíz perc alatt újabb három gólt szereztek a piros–feketék:

-a 20. percben egy mintaszerű, gyors támadás végén, Lakatos–Pap–Roghina összjáték után utóbbi az üres kapuba guríthatott – 2–0;

-a 22. percben Pap távoli lövése kanyarodott a jobb sarokba – 3–0;

-a 30. percben újra Pap volt eredményes, Lakatos gólpasszából – 4–0.

Öt perc múltán Pap közel állt a mesterhármashoz, csupán a felső léc tudta megállítani…

Ekkor az ellenfél edzője kapusa lecserélésére szánta el magát, és beállította az ifjúsági csapata hálóőrét, aki igen kistermetű játékos volt – gondoltuk, ennek aztán lehet rámolni tovább a gólokat. Hát, nem igazán tudtuk meg, mire képes…

A 41. percben a céckeiek egy jogosan megítélt, és értékesített büntetővel szépítettek, így 4–1 lett a félidő eredménye.

A szünetben tűnődhettünk rajra, hogyan lehetséges, hogy eddig minden találkozóját elvesztette ez a csapat, hiszen gyorsan, ötletesen és eredményesen játszik.

A második félidőben megkaptuk a választ – mintha nem ugyanaz a csapat jött volna ki a gyepre…

Erre szokták mondani, hogy a fiúk még az öltözőben voltak, mikor a 47. percben máris 4–2 lett az eredmény, egy óriási védelmi hibának „köszönhetően”;… Az unireások játéka egyre idegesebb lett, egyre pontatlanabb. Középpálya mintha nem is lett volna, elfogyott az erő, az elképzelések helyét átvette a „grundfoci–stílus”;: oda szaladtunk, ahol a labda volt, majd elrúgtuk, amerre álltunk.

Csupán két olyan helyzetet jegyezhettünk fel, amikor „gólközelbe”; jutottunk, egyszer Roghina lőtt, másik alkalommal Fele Sz. szabadrúgását tornázta ki a már említett ifikapus.

Nem így a másik oldalon: a céckeiek vérszemet kaptak, űzték-hajtották egymást. A 65. percben újabb tizenegyeshez jutottak – ezúttal is jogosan, és most is eredményesek voltak: 4–3.

Érződött, hogy itt győzelem csak akkor lesz, ha kibekkeljük a hátralévő időt, ami azonban még rengeteg volt – és nem is sikerült: a 83. percben a vendégek csatára 3 védő között vette át a labdát, még kapura is fordult, és nem kegyelmezett – 4–4.

És még mindig volt hét perc, ráadásul a bíró 3 perc hosszabbítást is mutatott, ahogy közeledtünk a végéhez.

Az utolsó sípszó előtt csupán Szász kapusnak volt köszönhető, hogy legalább egy pontot itthon tudott tartani az Unirea: ajtó-ablak helyzetben mentett, csak ő tudja hogyan…

Csűri Sándor edzőnek nincs könnyű dolga: egy, már megnyertnek hitt meccset szinte vereséggel felérő döntetlenre „mentett”; csapata, melynek jó néhány tagját egyszerűen meg kellene tanítani a focira, arra, hogy a fizikai erőnlét mellett – ami szintén nem hátrány, ha van – a labdarúgást fejben is játsszák…

Az Unirea a következő összeállításban szerepelt:

Szász – Ruszkai, Klein (86.p. Katona), Nagy, Létai, Fele S., Fele Sz., Roghina, Illés (46. Sándor), Lakatos (52. p. Dávid), Pap (82. Horváth).

Az ifjúsági csapatok találkozóját a vendégek nyerték 2-1 arányban.

A következő fordulóban az Unirea a Váradszentmártoni CSC vendége lesz.