A házigazdák az elmúlt fordulóban otthonában győzték le az addig listavezető Almaszeg-Papfalvi Minerult (kikaparva a gesztenyét, illetve a tabella első helyét az Unireának), így joggal bíztak az újabb sikerben.
Saját csapata sikerében bízott ellenben az a mintegy 30 drukker, aki a szép tavaszi időben elkísérte az Unirea gárdáját Széplakra, elfoglalva a lelátó bal oldalát, és néha szurkolási hangcsatát vívott a vendéglátók pártolóival.
A tét mindkét csapat játékára rányomta bélyegét (a nézők között szép számmal voltak Papfalváról érkezettek is), csapkodó, pontatlan, ugyanakkor agresszív csata zajlott a kívülről jól mutató gyepszőnyegen. Talán elfogultság nélkül mondható, hogy csapatunk láthatóan képzettebb játékosokból áll, ám bizonytalankodásaik, helyenként bátortalan hozzáállásuk az ellenfél malmára hajtotta a vizet. Mindez már a 11. percben gól eredményezett: mintegy 25 méterre a kaputól végeztek el szabadrúgást a széplakiak, a labda a bal oldalról mintha dróton húzták volna, úgy vágódott a kapu jobb oldalába, és mintha fel is pattant volna az elvetődő Szász előtt, hiszen a felső sarokban kötött ki. A találatra mintha bomba robban volna a lelátó hazai szurkolókkal teli oldalán, de a gyepen is nagy volt az örömködés – 1-0.
Már rögtön a középkezdés után a haza kapus a gólvonalról vágta ki Létai lövését, de szerencsére az egyenlítésre sem kellett sokat várni: a 16. percben Sándor remek kiugratásával Illés iramodott el a jobb oldalon, beadását az érkező Keresztúri vágta a léc alá – 1-1.
A 21. percben – sajnos nem utoljára – csak néztük, ahogyan a hazaiak ajtó-ablak helyzetben hibáznak… Ám az újabb gól megint mi szereztük: a 35. percben újra Illés volt a gólpassz “szállítója”, beadását Sándor perdítette a hálóba – 1-2.
A félidőre az Unirea drukkereinek tapsa, illetve a haza szurkolók pfujolása mellett vonultak a csapatok.
A második félidő számunkra hideg zuhannyal indult: a Voinţa gyakorlatilag helyzet nélkül egyenlített az 53. percben, amikor egy kapu előtti kavarodás közben egy csatáruk “belebikázott” a labdába, ami a hálóban kötött ki – 2-2.
Szerencsére újra csak öt percet kellett várni az újabb gólunkra: az 58. percben Illés már harmadik gólpasszát adta, amiből újra Keresztúri volt eredményes – 2-3.
Miközben a védelem, de a középpálya is egyre inkább a hazaiak támadásainak rombolásával lett elfoglalva, többször is megszerezhettük volna a megnyugtató kétgólos előnyt, a félidő derekán Sándor kétszer is kecsegtető helyzetben hibázott, ellenben a 73. percben hitetlenkedve néztük a lelátóról (játékosaink pedig karnyújtásnyi távolságról), hogyan fejelt mellé egy hazai játékos senkitől sem zavartatva. Szerencsére nem a háló volt lyukas, valóban mellé ment… A 84. percben Illés a gólpasszok után gólig is juthatott volna, amikor a hazai védelem minden tagját “befűzve” az őrületbe kergette már, ám a befejezés pontatlan volt. A 90. percben újra Sándor hagyta ki a kihagyhatatlannak tűnőt, amikor egy az egyben a kapussal állt szemben, miközben két társa is várta a passzt a kapu előtt – a lelátón a drukkerek infarktus elleni tabletták után kiáltottak… A bíró 3 perc hosszabbítást mutatott, ami alatt a hazai hálóőr is kapunk elé helyezte át tanyáját a végtelennek tűnő szöglet- és szabadrúgás áradatra, de nem sikerült egyenlítsenek.
A lefújás után Unirea-drukkerek és játékosok egymást tapsolva ünnepeltek, a másik oldalról néhány keresetlen beszólás mellett pár sportszerű szurkoló kézfogással gratulált, további sikereket kívánva, hiszen ezt a csatát megnyertük, de a “háborúnak” még nincs vége…
Szabó Zoltán edző a következő csapatot szerepeltette: Szász – Horváth, Lakatos, Csiri, Létai, Fele Sz. (71.p. Kiss), Fele S., Illés, Gábor (87.p Solti), Sándor, Keresztúri (80.p. Vadkerti).
A következő fordulóban az Unirea a Hegyközszentmiklósi Toldy vendége lesz (az őszi találkozón az Unirea 14-0-ra nyert).