Október 25-én egy újabb találkozót „hozott össze”; az Érmihályfalvi Szépkor Nyugdíjas Egyesület. Ezúttal a nyugdíjas pedagógusokat hívta egybe a Bartók Béla Művelődési Ház kistermébe, ahol közel 40 személy gyűlt össze. Meghívott vendég Varga Róbert, a Zelk Zoltán Általános Iskola új igazgatója volt, akinek a köszöntő szavaiból érződött a nagyfokú tisztelet és megbecsülés, amelyet táplál azok iránt, akik megtanították dolgozni a mai tanerőket, és arra, hogy nem csupán elvégezni (gyakran csak úgy, ímmel-ámmal!), de szeretni is kell a munkát és elsősorban a gyerekeket, mert csak akkor lehet nagyszerű emberekké nevelni őket. A felkért moderátor, e sorok írója, elmondta, hogy nem érti, miért zárkóznak sokan magányba. Szerinte nem létezik magány, elzárkózottság csak akkor lehetséges, ha az ember szántszándékkal ölti magára ezt a lélekölő, néha áttörhetetlennek bizonyuló páncélt. Van élet a nyugdíjba vonulás után is, ugyanis minden kornak megvan a maga szépsége, csak rá kell találni a hozzá vezető útra. Nos, ez a nehezebbik feladat, melyért meg kell küzdeni, de akarattal minden sikerülhet. A beszédek és társalgások aztán románul és magyarul folytak egyaránt, ugyanis román nemzetiségű egykori tanerők is eljöttek a találkozóra, és igazán jól érezték magukat.

Alkalmunk volt örvendezni olyan személyeknek is, akik régen elkerültek Érmihályfalváról, s most, titokban, amikor azt hitték, hogy nem néz oda senki, egy könnycseppet is kitöröltek a szemükből. Hiába, a kedves emlékek nem múlhatnak el nyomtalanul senki életéből . Néhányan betegen, botra támaszkodva, operáltan jöttek el, mert úgy érezték, hogy nekik is ott van a helyük. A finom tea és a sütemények megízesítették a légkört, teljesebbé tették a viszontlátás örömét.

Ha minden jól megy, akkor jövőre ismét összejövünk…

Boros József