Talán a szovjet generalisszimusz, Sztálin halála volt a legnagyobb “esemény” a világon 1953-ban, de ugyanebben az esztendőben jutott fel a Mount Everestre sir Edmund Hillary és Tendzing Norgaj is.

Az érmelléki Érkeserűbe is eljutottak ennek hírei, de a Kiss családban is nagy esemény történt: megkapta kinevezését első munkahelyére, Érmihályfalvára Erzsébet, miután sikeresen diplomát szerzett a nagyváradi pedagógiai iskolában, mely a ma Ady Endre nevét viselő líceum hátsó traktusában volt. A fiatal óvónő nagyon szerette szülőfaluját, mely akkor még a megbontatlan lápvilág szívében volt, ahol virágok, erdők, nádasok váltották egymást, száraz lábbal jószerével csak Érmihályfalva és Érselénd irányába indulhatott el az emberfia. A házak tornácán még dézsákban tekergőzött a csík, a lápi emberek halászatának zsákmánya. Erzsébet a négy elemi elvégzése után került Keserűből az akkor Balaskó Vilmos igazgatta érmihályfalvi gimnáziumba, majd onnan a már említett megyeközpontba. Első munkahelyére immár 61 tanévvel ezelőtt nevezték ki, és az első mindeddig az utolsó is (jobbról: egyik első csoportjával). Mivel a mindenki által csak “Jock óvónéni”-nek ismert Jock Erzsébet manapság is tanít, egy délutáni órán beszélgettünk.
Az első munkahelyeként megjelölt érmihályfalvi napközi akkoriban még a mai bölcsőde helyén volt, később költözött mai helyére, ami addig úgynevezett Pionírház volt. Összesen 37 év szolgálat után, 1990-ben ment nyugdíjba onnan, amiből 20 évet – az első 13-at (!), és az utolsó hetet – igazgatóként töltött. Hogyan lehetne összefoglalni ezeket az esztendőket? Bizony sok emlék között kell lapozgatni, sok fotó is előkerül az egykori úgynevezett tanításon túli kultúrmunkákról, torna- és táncoktatásokról. Akár helytörténeti kutatást is lehetne segíteni a sok fotóval, adattal. Ki emlékszik például ma már, hogy hol volt az egykori KISZ-klub? A mai Városházával szembeni, egy saroképületben lévő bank helyén, és oda korántsem politikai, hanem szórakozási céllal jártak a fiatalok, hogy másfél évtizeden keresztül táncolni tanuljanak Jock Erzsébettől. Ugyancsak emlékezetes, amikor az eddigi egyetlen Pedagóguskongresszuson vehetett részt, és ebben se keressen senki ideológiai gyökereket.
Az 1990 utáni évek sem telnek tétlenül, a változás annyi, hogy néha teljes, néha csak rész-tanévet tölt a gyerekek között (balra: a nyugdíjazáskor, kollégákkal). Igaz, már nem csak óvónőként, hanem mikor mire volt, van szükség: tanított már zenetörténetet, kézimunkát, volt tanítónő és fogyatékkal élő gyerekek felvigyázója, a város minden részének iskoláiban ismeri a tantermeket. Bár a módszerek és a körülmények változtak a több, mint hat évtized alatt, a pedagógus ma sem kell mást tegyen alapvetően, mint egykor: szeretnie kell a gyerekeket, tudom meg a “titkot”. Apropó, változások, Jock Erzsébet lépést tart ezekkel, hiszen nem csak saját autóját vezeti, mint mindig, de mobiltelefonál és internetezik is, ez ma már a legkisebb gyerekek között is elengedhetetlen követelmény. Igaz, ezek a technikai vívmányok azt is eredményezik, hogy már nem olyan nyugodtak a gyerekek, mint régebben, más a felfogásuk, gyorsabb az életvitelük.
Az elmúlt nyáron kapta meg Jock Erzsébet gyémántdiplomáját, és 60. érettségi találkozójukat is megtartották a már megfogyatkozott számú, egykori osztálytársaival. Bizonyára az is szóba került, hogy a Nagyváradi 2. sz. Pedagógiai Iskola 1952-53-ban végzett IV.B. osztályának növendékei annak ellenére készítettek tablót, hogy azt akkor “kispolgári csökevénynek” tartották, ám a lányok mégis megcsináltatták, lefényképeztették, majd elbontva elosztották egymás között darabjait. Az egykori osztálytársak (is) csodálattal veszik tudomásul, hogy Jock Erzsébet még mindig tanít, vigyáz, nevel. Már azokból a gyerekekből is nagyszülők lettek, akiket hajdan, fiatal pedagógusként tanított, ám ma sem tudja elképzelni életét másként, mint igennel válaszolni, ha hívják, és ezért a hívásért hálás az iskola mindenkori vezetőinek. “Ha nem is rögtön, de a mosolya után biztosan megismerem, aki rámköszön az utcán, hiszen a gyerekeket a mosolyuk után lehet a leginkább megjegyezni, és felnőtt korukban is megismerni róla”, mondja Jock Erzsébet, majd a rá jellemző visszafogottsággal kér: csak szerényen írjak róla.

Hát, ez most így, ennyire sikerült.

És még annyit, hogy amikor most a kedves olvasó ezeket a sorokat rója, (ha munkanap van) biztos lehet benne, hogy Jock Erzsébet ezen a reggelen is várta az érmihályfalvi iskola Bank utca épületében az óvodásokat. Mert most éppen nekik van szükségük egy óvónénire, aki megjegyzi a mosolyukat…

(BN)