Jól tettem, hogy elmentem Székelyhídra, a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság 18. fordulójában rendezett Hegyközszentmiklósi Toldy – Unirea meccsre, mert ha nem a saját szememmel látom, talán el sem hittem volna. A lefújás után pedig abban reménykedtem., hogy csak (rém)álmodtam az egészet, de csak nem sikerül felébredni…
Az őszi meccsen, hazai pályán 14-0-ra nyertünk, ám a Toldy legutóbbi eredményei már intő jelként figyelmeztettek: ez a csapat már nem ugyanaz, ellenben mindez csak egy kisebb gólarányú győzelemben mutatkozhatott volna meg. Elméletben. Ám a gyakorlat egészen mást mutatott. Hogy egyenetlen volt a pálya? Igen, mindkét csapatnak. Hogy a bíró…? Na, ezt inkább hagyjuk!
Elejétől kezdve grundfoci jellegű “labdarúgást” láthattunk, ami a Toldy akaratát tükrözte, hiszen a bevallottan gyengébb képességű gárda legerősebb fegyvere a lelkesedés volt. Sajnos a mieink belementek ebbe, átvették a csapkodós, és “amerre állunk, arra rúgjuk”-stílust.
A 14. percben a hazaiak mintegy 25 méterről végeztek el szabadrúgást, a kapu elé ívelt labdát Ármós senkitől sem zavartatva megfogta, majd… egyszerűen maga elé ejtette, ahol egy szentmiklósi csatár köszönte szépen, a hálóba gurította – 1-0. Három perc múlva nőhetet volna a különbség, ám akkor Ármós már elvetődve, bravúrral kirúgta a gólba tartó labdát. Rögtön az ellentámadásból adódott addigi legnagyobb helyzetünk, amikor egy hazai védő majdnem öngólt fejelt… Egyenlítő gólunk legalább olyan potya volt, mint amit kaptunk: kb. ugyanannyi távolságról végzett el szabadrúgást Fele Sz., és a kapu elé lőtt labda az egymásra váró védők és a kapus asszisztálása mellett a kapuban kötött ki – 1-1. Na, most aztán mi jövünk, gondoltuk. Rosszul gondoltuk. Hajmeresztő megoldások követték egymást, ráadásul a 34. percben újra a mi kapunkban pattogott a labda, szerencsére a bírók lest ítéltek. A lelátón pironkodtunk, hallva a hazai drukkerek élceit és beszólásait…
Az nem lehet, hogy gólokkal ne nyerjünk, gondoltuk a szünetben, felelevenítve az egy héttel korábbi, Berettyószéplakon látottakat. Ám a játék képe mit sem változott, csapkodás előre – hátra, pontatlan labdák, elemi labdakezelési hibák hegyén, hátán. Sőt, az 58. percben a hazaiak egy mintaszerű, gyors támadást vezettek, mi meg néztünk, mint a moziban – a Toldy csatára hihetetlen módon mellé fejelt… Szabó Zoltán cserélt, változtatott a csapat szerkezetén (Solti állt a védelem tengelyébe, Lakatos csatárnak ment előre), ami tagadhatatlanul hozott némi változást, ám hiába alakult ki legalább öt óriási helyzet, akár egy az egyben a kapussal is, mind rendre kimaradt, az idő pedig fogyott, sőt, a szentmiklósiak még Szászt is megvallatták, tehát akár ki is kaphattunk volna… Hiába volt a 3 perc hosszabbítás is, az egyenlítés utáni több mint egy órányi játék sem volt elég legalább egy újabb találatra, maradt a döntetlen. A lefújás után a mieink egy része a gyepre rogyva nézett maga elé, mintha nem is hinné el, ami történt, míg a Toldy öltözőjéből üdvrivalgás tört elő, ünnepelve a lelkesedés megszerzett pontját. A mihályfalviak ezzel a csapattal akarnak a negyedik ligába jutni? – kérdezték a hazai szurkolók, de még “furcsábbakat” is mondtak, miközben mi hátra sem nézve kullogtunk el a lelátóról. Marad a tanulságok levonása.
Unirea: Ármós (46.p. Szász) – Csiri, Lakatos, Horváth, Vadkerti (63.p. Kerezsi), Létai, Fele Sz., Gábor (61.p. Solti), Illés, Sándor (75.p. Kiss), Keresztúri.
A következő fordulóban a Margittai Electric Star lesz a Praszler stadion vendége, melyet ősszel a Feketeerdőn rendezett találkozón 4-0-ra legyőztünk – ám a szombaton délután tapasztaltak szerint ez még nem jelent semmit…