Pódium Díjak 2013, és először Szépműves Díj

Pódium Díjak 2013, és először Szépműves Díj
2014. January 27.
A Magyar Kultúra Napja ünnepségsorozatának zárásaként öt Pódium Díjat, egy "születésnapi" tortát, és a pedagógusok számára most alapított Szépműves Díjat adták át vasárnap este a kultúrházban. Az ünnepi műsor sem maradt el.
/vlm/Image/Show/84/
A gálaműsorban szerepelt korábbi Pódium-díjasok: Cormos Viktória, Rencz Norbert és Boros Emőke (fotók: Kovács Zoltán)

A Magyar Kultúra Napja alkalmából elsőként fotó- és faragványkiállítás megnyitója, majd író-olvasó találkozó volt az elmúlt napokban, vasárnap este pedig a 2013-as évre szóló Pódium Díjakat adták át.
A díjat az önkormányzat 2001-ben alapította az előadók, alkotók jutalmazására, és néhány év óta az átadás kezdeti, karácsony körüli időpontját a magyar kultúra ünnepéhez igazították.
A kultúrházban tartott ünnepség elején Erkel Ferenc: Bánk bán című operájának Hazám, hazám című áriája hangzott fel (a hangfelvételről Simándi Józsefet hallhattuk), majd Nyakó József polgármester köszöntötte a publikumot. Felelevenítette, hogy a délelőtt folyamán a városban járt Böjte Csaba szerzetes (részletek itt, és itt), aki példát mutat a “cselekvő szeretetre”, és aki megfogalmazta: életünk egyik nagyszerű célja lehet ünneppé tenni a hétköznapokat, és ezen az úton járnak azok, akik a kultúra “napszámosai”, akik értékek teremtői. A polgármester ünnepi beszédéből idézünk: “Ez a nap, a Magyar Kultúra Napja a többi nemzeti ünnepeink sorában ugyancsak rangos helyet foglal el, mert ezen a napon népünk évezredes kulturális hagyatéka, művészete előtt tiszteleg az egész nemzet. Rendezvényünk itt, a Bartók Béla Művelődési Házban reményeim szerint, és az érdeklődést, a fellépőket látva, méltó színfoltja lesz ennek a jeles napnak. (…) Az a hagyaték, amely a faragott bölcsőktől a míves fejfákig, az altatódaloktól a sirató énekekig elkíséri életünket, mélyen belevésődött mindennapjaink szokásvilágába: énekeinkbe, táncainkba, lakásainkba, szerelmünkbe, bánatunkba, viselkedésünkbe, italainkba, ízeinkbe egyaránt. (…) Érmihályfalván, elismerve a kultúra napszámosainak tevékenységét megfelelő kereteket teremtünk a magyar kultúra gazdagítására, ápolására, és továbbadására. (…) Örömmel és büszkeséggel tudatom a tisztelt közönséggel, hogy városunkban több mint 30 alakulat, csoportosulás ténykedik különböző szintű művészeti vagy sportágakban. A nálunk született tehetségeknek igyekszünk lehetőséget, kedvező feltételeket biztosítani a bemutatkozásra.”
A továbbiakban a Móka színjátszó- és a Nyíló Akác néptánccsoport, illetve Ary Jonathán klarinét- és Thurzó Zoltán zongoraművész közös, Szó, zene, tánc című produkcióját láthatta-hallhatta a közönség (ami a tavaly október 6-i premier után ismét élményt jelentett).
Ez után következett a 2013-as évi tevékenységet jutalmazó Pódium Díjak átadása, és akik átvehették ezeket:
– az Apró Lábak néptánccsoport – a díjat átadta Karsai Attila tanácsos/alpolgármester;
– a Forever Dance moderntánc-csoport – a díjat átadta Gazsi Zsolt tanácsos;
– a GGG Irodalmi Stúdió – a díjat átadta Csengeri Csongor tanácsos;
– Jakó Jolán óvónő, mézeskalács-készítő – a díjat átadta Papp Sándor tanácsos;
– a római katolikus egyházközség Jubilate Deo kórusa – a díjat átadta ifj.Bánházi Miklós tanácsos.
Megalakulása ötödik évfordulója alkalmából fényképezőgépet formázó “születésnapi” tortát kapott az Érmellék 2009 Fotóklub.
Még a díjak átadása előtt Csengeri Csongor, a képviselő-testület kulturális szakbizottságának elnöke beszédében bemutatta azt a három előadót, kik az ünnepélyes pillanatok közben léptek színpadra. Kiemelte, hogy mindhárman voltak Pódium Díjasok, és szülővárosukban szerzett tanulmányaikra építik további karrierjüket. Ők:
– Cormos Viktória, a Kolozsvári Gh.Dima Zeneakadémia hallgatója, aki G.Bizet: Carmen című operájából a címszereplő Habanera és Seguidilla című áriáit adta elő;
– Rencz Norbert, a helyi Nyíló Akác és a nyíregyházi Újfigurás néptánccsoportok néptáncosa, aki magyarvistai legényest táncolt;
– Boros Emőke tanárnő, szinkronszínész, színjátszó, aki Hervay Gizella: Levél helyett című művéből adott elő részletet.
Utóbbi még egyszer is színpadra léphetett, hiszen ő vehette át az idén alapított Szépműves Díjat. Az azt átadó Nyakó József polgármester elmondta: ezzel a díjjal ezentúl azoknak a pedagógusoknak a tevékenységét kívánják jutalmazni, akik az iskolában és az iskolán kívül is a jó, a szép, és az értékekre alapuló élet felé terelik tanítványaikat.





Keresés