A Festum Varadinum keretében május 14-én a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében este nyolc órakor feltűnt röpke másfél órára a napsugár, egy igazi unikum, Jászai-díjas színész, a Kaláka együttes alapítója, a nagy Mikó István, akinek nevével bizonyosan sokan találkoztak már. A pótszékek ismét bekerültek, ami nem volt meglepő, hiszen egy “fergeteges előadásnak” volt felkonferálva az est, ami nem okozott csalódást. A Budapestről érkezett színészek egy egyedi és különleges, paródiákon és érzelmeken alapuló produkcióval szolgáltak. Mikó István beléptével a figyelem rá szegeződött, mindenki mosolygott, főleg én, mivel hirtelen pillantottam rá, s azt hittem Hofi Géza van a színpadon. Bátran mondanám, nem tévedtem sokat: Mikó István kihozta magából a legtöbbet. A színpadon feltűnt a gitár, amit Suha Kálmán (“a Zorán-szerű színész”) szólaltatott meg, és a harmonika, amelynek szenvedélyes hangjait Rusz Milán csalta elő. Az est fénypontja “hofisan” is nyilvánult meg: éneke felharsanásával a nevetgélő és táncoló vállú közönség tudta biztosan, hogy jó terembe jött. Az előadás meghatározó eleme az irónia lett, ami az egésznek “operett illatot” adott. Vendég lévén a színművész úr a férfiaknak és nőknek egyaránt varázsolt egy képzeletbeli csokrot, amely képletesen utalt a csodálatos dalcsokrokra, mint a Paplak mellett…, vagy a Fekete Péter című színdarab dalai. Pár éve péntekenként az M1 tévécsatornán minden este nagyszerű színdarabokat láthattunk, mint a Fekete Péter, s ezek emléke tört fel bennem. Mint minden férfi, Mikó is kiparodizálta a nők “néhai” fellobbanásait egy remek női “beszólással”: “Bokáig ér a fél deci tej a konyhában!” Jelenlétével és utánozhatatlan hangjával elvezetett minket a nosztalgia első soraiba, ahonnan pontosan láthattuk mindazt, amit csak érezni lehet. Megjelent a kihagyhatatlan szerelem motívuma szarkazmussal keverve, tökéletes ital, amely az igazi szerelem vizeire sodort. Megfigyelhető volt az előadás során a három művész összhangja, ami abban nyilvánult meg, hogy Mikó néha odament társaihoz és rájuk mosolygott. Az előadás végén bevallotta, hogy Petőfit tartja a legjobb dal- és versírónak, s ezt az ő megzenésített dalaival bizonyította. Az előadás tanulsága pedig az, hogy semmi sem az, aminek látszik (Szeptember végén – orosz himnusz), és a kifestett lisztes arcú bohócokra emlékezve egy hasznos tanáccsal zárta az estét: “Tanulj meg fiacskám komédiázni, mert minden, minden csak komédia.”

Jock Evelin
IX.A., Ady Endre Elméleti Líceum