A Kézműves Napok megszervezésének célja volt a hagyományos népi mesterségek bemutatása, megkedveltetés a fiatalabb generációval. Míg a tavalyi kiadás kísérleti jellegű volt és elsősorban az igény felméréséről szólt, addig idén komoly szervezést igényelt a strand épületében lebonyolított négy napos rendezvény, annál is inkább, mivel kétszer annyi gyermek jött el, mint amennyire számított az Érintő Egyesület: négy nap során 130 gyermek fordult meg a Kézműves Napokon, többségük minden foglalkozáson részt vett. A gálospetri gyermekotthon tíz lakója is képviselte magát.
Sárkány Levente és családja első nap korongozni tanította a gyerekeket, míg második nap Jakó Jolán a mézeskalács-készítés rejtelmeibe avatta be őket. Darabont Aliz vezetésével megismerhették a kalotaszegi és a kalocsai népi motívumokat, melyek nemcsak a hagyományos bútorokon, hanem a varrottasokon is jól mutatnak. Utolsó nap az előzőleg korongozással készített agyagedényeket festették be a kis „kézművesek”; Kovács Éva irányításával.
A rendezvényen tiszteletét tette dr. Torda Márta, a Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezető-helyettese, valamint Kósa Klára keramikusművész, a Népművészet Mestere, akik ígéretet tettek arra, hogy jövőre támogatni fogják az eseményt.
A Kézműves Napok zárónapján felsorakoztatott száznál is több alkotást büszkén mutogatták egymásnak a gyerekek, akik tartalmas, élményekben gazdag négy napot tudhatnak maguk mögött. A jó ízűen elfogyasztott ebédet népi énekek kísérték, közreműködött Szabó Helga, az asszonyvásári Bertalan Attila citeramuzsikus, Barta Renáta, valamint a gálospetri gyermekotthon két fiatal lakója. Az oklevelek átvétele után a Pusztai Farkasok hagyományőrző csoport bemutatója zárta a II. Kézműves Napokat.
Az esemény főszervezői köszönetet mondtak azoknak a pedagógusoknak és önkénteseknek, akik a gyerekek felügyeletében és a foglalkozások lebonyolításában önzetlen segítséget nyújtottak: Jakó Jolánnak, Bató Tímeának, Darabont Aliznak, Bányai Zsókának, Szilágyi Adriennek, Biró Róbertnek, Bató Katalinnak, Kelemen Katalinnak, Rubletzky Mártának, Szabó Tímeának, valamint Tóth Ágotának.
A Kézműves Napok megvalósítását a Bethlen Gábor Alap tette lehetővé, ugyanakkor köszönet illeti Érmihályfalva önkormányzatát is, amely 1000 lejjel járult hozzá a Kézműves Napok sikeréhez.
Az EMNT partiumi sajtószolgálata