Az RMDSZ által szervezett ünnepségsorozat a Széchenyi téren, a Petőfi Sándor emléktáblánál indult. A nemzeti színű szalagokkal, kokárdákkal díszített emlékhelynél a fiatalok fáklyákat gyújtottak, a Himnusz elhangzása után Boros Emőke tanárnő, a programjaink állandó műsorvezetője köszöntötte a megjelenteket. Bízunk benne, hogy a maga módján mindenki ünnepel, majd köszönetet mondott a Szépkor Nyugdíjas Egyesület és az RMDSZ-Nőszervezet tagjainak, akik több száz kokárdát készítettek az alkalomra, amit fiatalok osztottak szét a résztvevőknek. A mikrofonhoz elsőként Varga Róbert történelemtanár lépett, aki röviden összefoglalta a ’48-as eseményeket, onnan indulva, hogy mindazokat megelőzte az a reformkor, melyben elkezdődött egy fejlődés, egy egységes nemzeti gondolkodás. Egyebek mellett kitért arra is, hogyan alakult a forradalom szabadásgharccá, és mi lett a végkifejlet. Kiemelte: a szabadságharc hozadéka, hogy a magyarság sikertörténetekkel lett gazdagabb, melyeket nemzedékeken át adtak tovább, illetve azt is hangsúlyozta, hogy bizonyos tévhitekkel ellentétben 1848. március 15-én senki nem vesztette életét. A továbbiakban a Zelk Zoltán Általános Iskola Dihenesi épületébe járó gyerekekből szervezett kórusa 3 katonadalt adott elő Marozsán Csilla tanárnő irányításával, majd ifj. Sütő Szabolcs elszavalta Ábrányi Emil: Él a magyar című költeményét.

Következett a koszorúzás, melynek során Biró Rozália képviselő, a Helyi Tanács, Cseke Attila szenátor irodavezetője, a helyi RMDSZ-szervezet, a római katolikus egyházközség, az Érmihályfalváért Egyesület, a helyi RMDSZ-Nőszervezet, az EMNP, az EMNT, a Mezőgazdasági Főgimnázium, a Zelk Zoltán Általános Iskola, a Szépkor Nyugdíjas Egyesület, az Egészségügyi-Szociális Központ, a Történelmi Vitézi Rend és az ÉRMISZ képviselői járultak a tábla elé.

Ez után a zászlót és fáklyákat tartó fiatalokat követve békés menet indult a kultúrházhoz, az ünnepi műsor helyszínére. Az első beszédet Nyakó József polgármester mondta, elsőként felelevenítve az előző este, a nagyváradi színházban volt ünnepséget, ahol, megfogalmazása szerint büszkeség volt érmihályfalvinak lenni (részletek itt). Az elöljáró a továbbiakban egyebek mellett kifejtette: ” Forrong Európa, ahogyan a XIX. század közepén is. (…) Nekünk, magyaroknak, itt a Kárpát-medencében együttes erővel kell fellépni, gátakat, kerítést, ha kell barikádot építeni az invázió ellen. (…) Mai világunkból sajnos eltűntek a példaképek, az egykori életpálya-modellekkel együtt. Az értékteremtés nem divat, a munka iránti alázat bizonyos tekintetben hóborttá vált. Ebben a zűrzavarban nekünk, magyaroknak kell példát mutatnunk szorgalomból, rátermettségből, tisztességből. Újra kell tervezni az utunkat, számolva az új akadályokkal. (…) A kisebbségi sors is jobban elviselhető, ha az összefogást, nem pedig a széthúzást választjuk. Bármennyire is erőltetik ránk a centenáriumi ünnepségek örömét, mi, romániai magyarok nem tudunk azonosulni ezzel az érzéssel. Senki nem ünnepli saját kudarcait, mi sem! (…)Nemzeti kisebbségként időnként jelzőtüzeket gyújtani bizonyos dombokon lehet, de nem elég. Nap mint nap jelezni kell, hogy itt vagyunk az élet minden terültén. Meg kell tartani identitásunkat és büszkén vállalt ünnepeinket.” Nyakó József szavai zárásaként megkérte azokat, akik még nem tették, hogy írják alá az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek európai polgári kezdeményezését (Minority Safepack).

Két kicsi huszár következett: a III. C. osztály (tanítónő Gábor Éva) két diákja, Aszalós András és Karsai Kristóf huszárverseket és nótákat adott elő.

A Március Ifjak Díjat a helyi RMDSZ alapította, olyan fiatalok jutalmazására, akik kiemelkedő tevékenységet folytattak/folytatnak szülővárosuk büszkeségére. Az idei díjat Jock Evelin kapta, a laudációból megtudhattuk egyebek mellett, hogy tanulmányait a helyi általános iskolában, majd a váradi Ady Endre Líceumban végezte, jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudomány Egyetem első éves hallgatója. Számtalan anyanyelvi és irodalmi verseny díjazottja, a Learning Enetrprises angol nyelvű oktatási projekt társ-szervezője, tagja volt a Móka színjátszó és a Nyíló Akác néptánccsoportnak, írásait publikálta a Bihari Napló napilap, a Várad folyóirat. Írói tevékenységéért Kinde Annamária Díjat kapott, tagja az Élő Várad Mozgalomnak. Jock Evelinnek a 2018. évi Márciusi Ifjak Díjat Nyakó József és Biró Rozália adta át.

Utóbbi mondott ezután ünnepi beszédet, melyben köszönetet mondott Érmihályfalvának, mely szavai szerint “egy biztos sziget” a mindennapok zűrzavarában, ahogyan magyarságunk egésze is az Európára manapság jellemző felfordulásban. Utalva az szavai előtt történtekre, hozzátette: a felnőtt küszködők mellé mindig kell a fiatalok lendülete. Azoké a fiataloké, kiket meg kell tanítani szárnyalni, ugyanakkor a szülőföld szeretetére is.

Bár valószínűleg nem volt megbeszélve, mintha a politikus generációk összefogásáról szóló szavait támasztotta volna alá a Borbély-Simon Csaba kultúrház igazgató által rendezett, A lélek szabadsága című műsor, melynek zenei alapját Koczkás Zsolt készítette. Részt vett benne a Nyíló Akác néptánccsoport, a Móka színjátszó csoport tagjai (Boros Emőke, Geszti Ivett, Gyenge Attila, Szabó János), a Veres László Zsolt Városi Kórus, a Csilinka gyerekkórus, szólót énekelt Marozsán Csilla és Lunczer Dániel. A felsoroltakból is látható, hogy a műfajok összehangolására épült a mintegy háromnegyed órás, a néptáncot, a kórusműveket, a verseket felvonultató, nemzeti érzéseket támasztó produkció: a táncosok részben a terem végében felvonultatott városi kórus énekére perdültek, a Csilinka pedig a színpad elő sorakozott fel. A csúcspont természetesen a finálé volt, amikor minden résztvevő együtt énekelte, hogy: “Ez az otthonunk, itt kell élnünk! Múltunk és jövőnk, minden hozzá fűz. Álma bennünk testet ölt. Jöhet ezer új barát, sose keress új hazát!” (Ez az otthonunk című dal). Természetesen nem maradt el a hallgatóság vastapsa, mely méltó lezárása volt a megemlékezésnek.