Széchenyi emlékek nyomában Európában címmel került sor a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület fotódokumentációs kiállításának megnyitójára pénteken délután a Máté Imre Városi Könyvtárban.
Mondhatjuk úgy is, hogy rendhagyó kiállítás volt. Az sajnos nem mondható rendhagyónak, hogy igen gyér volt az érdeklődés, a megjelent 12 felnőttet és 8 gyereket akár név szerint is fel lehetne sorolni…
Ami viszont rendhagyó volt, hogy előbb került sor dr.Messik Miklós műemlékvédő, egyesületi elnök előadására, mint magára a kiállítás megnyitójára. Ennek igen prózai oka volt: a vendégek Kárpátaljáról érkeztek, ám az ukrán-magyar határon hosszú sort kellett kiálljanak, így önhibájukon kívül késve érkeztek, és egyszerűen nem volt idő a kiállítás anyagát időben kirakni.
A vendégeket Szalai Ilona könyvtáros köszöntötte, emlékeztetve, hogy dr.Messik Miklós nem először jár Érmihályfalván, korábban Bartók Béláról tartott előadást.
Nyakó József polgármester örömének adott hangot, hogy a könyvtár egy újabb, a magyar kultúra szolgálatában álló esemény helyszíne, a vendégeknek pedig további munkájukhoz kitartást, és “akadálytalan utakat” kívánt.
Vetített képes előadásában dr.Messik Miklós főként az erdélyi emlékhelyeket “járta be” velünk (Bánffyhunyad, Kolozsvár, Nagyenyed, Zsibó, Nagykároly, Brassó, Törcsvár, Nagyvárad, Bihardiószeg, stb.), majd a mai Magyarország következett, utána pedig Ausztria, és több európai ország, főként a Széchenyi Istvánra nagy hatást gyakorolt Franciaország és Anglia.
Lehetetlen minden emlékhelyet egy előadásban felsorakoztatni, mivel 16 országról lenne szó, fogalmazott dr.Messik Miklós.
Sok érdekességet is megtudtunk, például hogy az első Széchenyi emlékhelyet már 1860. augusztus 20.-án felavatták egy kis eldugott településen, a dunántúli Pusztacsaládon. Ez merész tett volt a ’48-as forradalom utáni Bach-korszakban, de Széchenyi egyik fia, Ödön ezt úgy oldotta meg, hogy egy Széchenyi fejet “bedolgozott” egy Szent István-szoborba… (mellékelt képünkön)
Dr.Messik Miklós minden jelenlévőt – de nem csak – meghívott jövő tavaszra Budapestre, ahol egyesületük az Érmellékről fog kiállítást rendezni.
A pénteken nyílt, a Széchenyi emlékhelyeket bemutató tárlat karácsonyig látható a könyvtárban.