A tanulásmódszertan sajnos nálunk nem tartozik a keret-tantervbe, bár igen hatékony volna gyermekeink számára. Sok türelmet, odafigyelést, következetességet igényel a felnőttektől, hogy csemetéit a helyes útra terelje, ahol egyedül boldogul majd, önállóan képes lesz fölfedezni az új ismereteket. Szerintem legfontosabb a szeretet, mellyel körülvesszük őket, támogatjuk törekvéseiket. Megtanítani tanulni a gyermekeket nagyon nehéz feladat, melynek oroszlánrésze a szülőkre hárul. Véleményem szerint ez éppoly fontos, mint megtanulni az ábécét, vagy épp a szorzótáblát.

Első lépésként meg kell tanítanunk, hogyan osszák be idejüket, milyen sorrendet alkalmazzanak a tanulás során. Itt említeném meg, hogy tanítványaim figyelmét naponta fölhívom arra, hogy mindig az aznap kapott feladatok elvégzésével kezdjék a tanulást. Fontos az is, hogyan töltik a tanulási idők közti szüneteket. Mindenképp előnyös a mozgás valamilyen formájának alkalmazása, és ne a számítógép jelentse a ,,lazítást”;. Másik igen jelentős tényező, hogy már kiskoruktól szoktassuk gyermekeinket ahhoz, hogy vannak kötelezettségeik (pl. rendrakás a szekrényükben, szobájukban, stb.) Vegyenek részt kisebb házi munkákban (pl. virágöntözés, portörlés, stb.) Sokszor sajnos nincs elég türelmünk kivárni, míg gyermekünk letörli a port például, ezért inkább mi magunk végezzük el helyettük. Ez nagyon helytelen hozzáállás. Lehet nem időben végzi el a gyerek a reá bízott feladatot, az is lehet, hogy nem lesz tökéletes a végeredmény, mégis a későbbiekben mindenképp a gyermek javát szolgálja majd. Dicsérjük meg erőfeszítéseiket, alakítsuk ki bennük azt az érzetet,hogy nekik is feladataik vannak,melyeket ha nem végeznek el, az következményekkel jár majd. A tanulás is ezen feladatok közé sorolható, de nem helyes azt mondanunk gyerekeinknek, hogy semmi más feladatod nincs, csak a tanulás! Ily módon mindent „tálcán nyújtunk át”; nekik, szinte szolgaként teljesítve minden kívánságukat. Sajnos némelyikük ezt ki is használja, úgymond zsarolja is szüleit. Például: ha nem teszed meg ezt vagy azt értem, nem tanulok! Vagy, ha nem veszed meg a legmodernebb telefont, androidos tabletet, nem érdekel a tanulás! Ez csak néhány tipikus példa az ilyenkor elhangzó párbeszédre. Természetesen nem minden gyerek vélekedik így, szerencsére. Kisiskolás korban még inkább a tanulás külső motiváción alapszik. Ebben a korban fontos a gyerek számára, milyen jegyet kap, milyen státuszt vív ki magának az osztályban, esetleg az is, hogy a jó tanulmányi eredményekkel, hogyan gyarapszik a zsebpénze. Az iskolai teljesítmény mindenképp meghatározza önértékelését. Hazánk iskolarendszere sajnos nemigen ad lehetőséget diákjainknak, hogy valóban a kíváncsiság hajtsa őket, hogy az általuk kedvelt tantárgyakat behatóbban tanulmányozzák. A rengeteg tantárgy elárasztja őket, szinte évről-évre egyre többet követelnek a tanulóktól. Meg kell felelniük minden órán, minden tanárnak, hisz a továbbtanuláshoz szükség van a jó tanulmányi eredményekre. Ezért is fontos, hogy a diák önállóan beossza idejét, úgy, hogy a tanulás ne jelentsen számára erőn felüli feladatot. Márpedig ,ha a gyerek minden téren a legjobbat szeretné nyújtani, ez nem könnyű feladat! Nevezhetjük akár “mókuskeréknek” e folyamatot. A minisztérium követeli a pedagógustól, hogy az előírt tananyagot leadja a tanulóknak (a pedagógus kiválaszthatja azon hatékony módszereket és eljárásokat,melyekkel a legsikeresebben taníthatja a diákot (itt jegyezném meg, hogy nem feltétlenül görcsösen ragaszkodva a tankönyvekhez, hisz ezek számunkra csak segédeszközök!) – tovább vezetve a fonalat, a gyerek (jó esetben) elsajátítja már az osztályban az ismeretek jelentős részét. Otthon átismétli, rögzíti és a különböző házi feladatok megoldása során gyakorlatba ültetheti azokat. Például, ha Románia földrajzi térképét kell otthon elkészíteni és anya, apa vagy netalán jól rajzoló ismerős készíti el azt, kérdem én, mennyit tanul ebből a nebuló? NE VÉGEZZÜK EL GYERMEKEINK HELYETT A HÁZI FELADATAIKAT! NE RAJZOLJUNK, NE FOGALMAZZUNK HELYETTÜK! Ellenőrizzék, kedves szülők gyermekeik munkáját, a helyes irányítás sokkal többet ér, mint átvállalni tőlük a feladatot. Bizony sokszor túl sok a feladat, túl magasak az elvárások, melyek néha automatikus hárítást, szorongást váltanak ki a gyerekből. Máskor ez a tény hasfájást, gyakori sírást, túlérzékenységet okozhat. Ilyenkor a gyerek tehetetlennek érzi magát, hisz egy felől a szülő, másfelől az iskola elvárásainak kell megfelelnie. Nagyon fontos ilyen esetekben, hogy a szülő mentesítse gyermekét a teljesítmény kényszerétől. Legyen megértő gyermekével, erre óriási szüksége van. Hasonló esetek olyan tanulókkal fordulnak elő, akik felelősségteljesen, szorgalommal végzik munkájukat. Harmadikos kortól mindenképp tanuljon teljesen önállóan a gyerek, természetesen, ha kérdése van, kérjen segítséget. A szülő feladata kisiskolás korban az is, hogy megteremtse annak feltételét, hogy gyermeke a tanulás mellett megfelelő időt fordítson játékra, pihenésre, hobbijára.

A modern kor egyik jól bevált módszere, hogy a család együtt “szerződést” kössön. Ebben írásban rögzíteni kell, kinek, mi a feladata a családban, kitől, mit várnak el, mi a jutalma, illetve milyen következményekkel jár, ha valaki nem teljesíti feladatát. Ez ne csak a gyerekekre vonatkozzon! Írják alá a család tagjai a szerződést, és kerüljön ez egy jól látható helyre, igyekezzen a szerződést mindenki betartani. Ezzel a módszerrel megtanulja a gyermek, ha nem teljesíti feladatait, annak következményei lesznek. Ha a gyerek otthon felejti a füzetét, anyuka ne rohanjon hanyatt-homlok az iskolába a füzettel, hagyja, hogy a gyermek megkapja a feledékenységéért járó fekete pontját.

Végül is bármilyen módszert alkalmazunk, annak hatékonysága a gyerek-szülő kapcsolat minőségén áll vagy bukik. Legyünk követendő példa gyermekeink számára, ne legyünk, akik bort isznak és vizet prédikálnak. Óriási hibát követ el, aki érzelmileg próbálja zsarolni gyermekét, vagy szeretetmegvonással fenyegetőzik. Nyújtsunk biztonságot számukra az iskolai nehézségek megoldásakor is. Ne várjunk lehetetlen dolgokat tőlük, ne tegyük túl magasra a mércét!

Ki ismerheti legjobban gyermekét, mint a szülei, mint az édesanyja? Ha az irántuk való szeretetünket nem ingatja meg az sem, hogy ő az iskola legutolsó tanulója, akkor a mi gyermekünk kapta az élet legnagyobb jutalmát, a feltétel nélküli szeretet érzését – e mellett a legkiválóbb tanulmányi eredmény is eltörpül!