2019. December 24.
A harminc évvel ezelőtti sorsfordító karácsonyra emlékeztek vasárnap Érmihályfalván.
A néhai diktátor menekülésének és elfogásának éppen 30. évfordulóján, december 22-én tartották meg Érmihályfalván azt a megemlékezést, melynek tárgya a három évtizeddel korábbi sorsfordító karácsony volt. A decemberhez egyáltalán nem illő, tavaszias napsütésben nem csak reformátusok érkeztek a harang szavára a református templomba, ahol minden generáció képviseltette magát, olyan gyerekek is, kiknek szülei talán még náluk is fiatalabbak voltak annak idején. Az ünnepi alkalom igehirdetője a forradalom temesvári “szikrája”, Tőkés László, a királyhágómelléki egyházkerület korábbi püspöke, a EMNT elnöke volt, aki az alapigét Mózes 2. könyvéből olvasta fel: “Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik (…) Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.” Kettős ünnepet ülünk: egyrészt az örökös Krisztus-várás lelkületével haladunk az isteni úton advent idején, másrészt emlékezünk arra az adventre, mely 30 évvel ezelőtt, a krisztusi ígéretnek megfelelően elhozta a szabadulást, mondta a szónok. Egyebek mellett kifejtette: a karácsony a családok ünnepe, ám a mai vallástalanodó világban elsekélyesedett, sokan az ajándékok hónapjáról beszélnek, mely már novemberben megkezdődik, miközben elvész a lényeg, elenyészik a tartalom. Három évtizede az akkori áramkimaradások miatti, illetve a társadalmi viszonyok sötétje is idézte a betlehemi barlang sötétjét, amiből az Úr csodája szabadított ki. A pusztai vándorlás azonban azóta is tart, közben ellenségeink és saját bűneink kényszerítenek kitérőkre, sőt, már nem kell idegen hatalmak ránk törjenek, köztünk vannak, akik hajlamosak kiosztani a hatalmi pozíciókat, a magyar a magyarral sem ért szót.
Ígéretünk van, hogy a nép lát majd nagy világosságot, a betlehemi csillag ragyogása megmutatja a krisztusi utat, fejezte be Tőkés László igehirdetését, amit a házigazdák nevében Balázsné Kiss Csilla lelkész köszönt meg a város díszpolgárának, majd ugyancsak az ő vezetésével mutatták be a gyülekezet ifjai és az első éves konfirmandusok azt az alkalomhoz illő műsort, melyben, az énekek melletti prózai részekben idézetek hangzottak el Tőkés László korabeli prédikációiból, későbbi visszaemlékezéseiből, de fia, Tőkés Máté papírra vetett emlékeiből is. Ugyancsak emlékeit elevenítette fel Tolnay István, a KREK világi főjegyzője, illetve Szilágyi Zsolt, az EMNP korábbi elnöke. Előbbi, mint korabeli oktató, a ’70-es -’80-as évek “életképeit” elevenítette meg, felidézve, miként lett a református gyülekezet “forradalmi gyújtópont”, s bár vannak változások, szerinte a forradalmat folytatni kell, mert – amint a címben is idéztük – Temesvár szellemisége sokkal többet érdemel. Utóbbi, mint akkori temesvári egyetemista, arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság a politikai nyomás megszűntével együtt a nemzetiségi elnyomás eltűnésében is reménykedett. Ma már tudjuk, hiába, mert “a 30 éves mérleg nem rózsás. Az akkori rendszer a félelemre épült, és ma nincs nagyobb merénylet ellenünk, mint hogy vannak, akik el akarják érni, hogy újra félelemben éljünk. Lélekben és tudásban legyünk erősek, vállaljuk magyarságunkat és ne féljünk”, mondta a politikus. A hirdetések rendjén Balázs Dénes lelkész is köszöntötte a megjelenteket, közöttük a város polgármesterét és alpolgármesterét is.
Az ünnepség a templomkertben, a júliusban felavatott Megmaradásunk elnevezésű emlékhelynél folytatódott, mely Sass Kálmán mártír lelkész szobrától kiindulva a kálvini csillag ágaival mutat rá azon nagyjainkra, kik hitük által lettek a szabadság kivívásának eszközeivé. A nevek között van például Kálvin, Bocskai, a Rákóczaik, Kossuth, de az ’56-os érmihályfalvi csoport és Tőkés László is. Utóbbi, nem lévén jelen az avatáson, most köszönte meg a megtiszteltetést, hogy neve felkerült, szavait azzal toldva meg, hogy a protestánsok mindig is büszkék szabadságharcos mivoltukra, például Kálvin vallási reformjaival is egyfajta szabadságharcos volt. A helyieknek azt kívánta, közöttük is maradjon meg a szabadságra vágyás szelleme. Tőkés László szavai előtt még Balázs Borbála olvasta fel, mit ír a nyolcadikos magyarországi történelemkönyv a ’89-es romániai forradalomról, Balázs Dénes pedig Bárányi Ferenc visszaemlékezéséből idézett. Kovács Zoltán, a helyi gyülekezet főgondnoka azt idézet fel, amikor a várost is elérte a forradalom izgatottsága, tudva, ha a mozgalom bukik, akkor, ugyanúgy, mint ’56-ban, fejek fognak hullani. Az ünnepség a Himnusz éneklésével zárult, majd a Veronika közösségi házban, ahol a Recsk – A magyar Gulág című kiállítás is látható, beszélgetés kezdődött, további korabeli emlékek felelevenítésével. Ez a “beszélgetés” egy idő után sajnos az addigi méltóságteljes alkalomhoz nem illő irányba fordult, a már említett “temesvári lelkülethez” méltatlannak is érezzük, hogy részletezzük. A helyi jellegű sérelmek felemlegetését azzal zárták le a felek, hogy azokat meg kell oldani.
(Bihari Napló)